Levillogta a személyautóst, repült a jobbegyenes!

Megelégelte a mögötte jövő türelmetlenségét a személyautós, tettlegességig fajult a helyzet

Nemrég sávos táblával verekedett össze két járművezető, most puszta kézzel esett egymásnak két sofőr az egyik magyar gyorsforgalmi úton. Videón mutatjuk az esetet!

Aggasztó, hogy szűk egy hónapon belül már a második olyan videót teszi közzé az MKIF, amelyben két sofőr között annyira elfajul a vita, hogy az tettlegességbe torkollik. Ezúttal a vállalat nem nevezte meg, pontosan mely magyar gyorsforgalmi úton rögzítették a konfliktust, viszont a múltkorihoz hasonlóan ez is egy terelésnél történt. A furgonos sofőrje többször is rávillantott az előtte haladó Volvóra, amelynek vezetője egy idő után megunta, és megállt a sáv közepén. Ezután többen is kipattantak a két járműből, majd az eseménysor végén még egy jobbegyenes is elcsattant. A videó második részletében szintén hasonló jelenetek játszódnak le, viszont ott nem fajult erőszakig a szócsata. A KRESZ továbbra is egyértelműen fogalmaz a gyorsforgalmi utakat illetően, ugyanis kiköti, hogy autópályán és autóúton - a forgalmi okból szükséges megállást kivéve - megállni tilos. Az MKIF emellett kiemeli Facebook bejegyzésében, hogy az ilyen helyeken történő kiszállás egyenesen életveszélyes döntés.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.09.30. at 18:19
    Permalink

    Én sosem értetem azokat akik támadnak, velem biztos rosszul járnának főleg hogy ki sem szállnék a saját járművemből.
    Nálunk tényleg elhiszik ezek hogy ha ezt nyugaton csinálják egy bevándorlóval azt élve megúszhatják :))
    A csukjás bohóc kanyarütése egyenesen nevetséges olyan üt így akinek ereje semmi, agresszivitása annál több.
    Nem csak a villogókra igaz ez, hanem a büntetőfékezőkre is. Idióták. Nulla türelem, ideggyogyóban a helyük.

Vélemény, hozzászólás?