Lenyűgöző McLarent épített, fejből
A Legózás is egyfajta betegség, de a tüneteinek mindenki csak örülni tud
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Tátott szájjal ülünk a fotók előtt, amik erről a McLarenről készültek. Instrukciók nélkül épült Legóból, és lényegében tökéletes.
1:8-as méretarányú és azonnal felismerhető ez a McLaren 720S Lego modell
Játéknak tűnik, egy bizonyos szinttől kezdve viszont, ami egyébként nincs is túl magasan, már inkább nevezhető mérnöki munkának a Legózás. Komoly készségfejlesztő hatása is van, aki pedig ezekkel nő fel, igazán magas fantázia szintet érhet el, akárcsak Charbel Imad. Ő építette ezt a McLaren 720S modellt, mely 1:8-as méretarányú és ha nem ismernénk az igazi autót, akkor is könnyen betippelnénk a gyártót, ugyanis rendkívül felismerhető a végeredmény, tökéletesen sikerült kidolgozni a fontos részleteket. Az építés két teljes évig tartott ugyanis, kapaszkodjanak meg, ezt mind fejből, instrukciók nélkül építette össze.
Működik a kormányzása és az aktív hátsó szárny is, pedig instrukciók nélkül épült
Saját kútfőből építették, két évbe telt, de a végeredmény tökéletes lett, hamarosan közzé teszik az instrukciókat hozzá
Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy meglévő Lego Technic készleteket felhasználva, az ismert elemekből dolgozott. Ezen a szinten már nem a próbálkozós építésről beszélünk, számítógépen, háromdimenzióban tervezi meg a különböző egységeket, amik ebben az esetben modulokból állnak, vagyis az egyes blokkokat külön-külön szedhetjük le a karosszériáról. Működnek a pillangó ajtók, a csomagtartó, a futómű, az aktív hátsó légterelő, a 720S-ben megtalálható aktív műszeregység is, de még a 8 fokozatú szekvenciális automata váltó is. Tiszta őrület, nem csodálkoznánk, ha ezek után a Lego megkeresné, vagy egyenesen megvásárolná tőle az instrukciót, amire egyébként azt ígérte, hogy hamarosan elkészíti és bárki megkaphatja tőle.