Lehet szeretni! Volvo S90 teszt
Volvo S90 D5 AWD Inscription teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Prémiumautó lett az új Volvo S90, ez kétségtelen. És van benne valami, ami miatt még úgy is nagyon szerethető, hogy a tesztautó bizony mutatott egy-két hibát.
Sokat ígér. Az XC90 nagyméretű SUV után a szintén nagyméretű S90 szedán, illetve V90 kombi is befutott. Utóbbiak is azonos platformra, az SPA moduláris padlólemezre épülnek. Elődeikhez, az S80-hoz, illetve a V70-hez képest méretnövekedésük ellenére is tömegcsökkentést hoznak. Meg persze a Volvo új dizájnvonalát, Thor villámisten kalapácsát, a Mjölnirt formáló LED menetfényt, teljesen adaptív és erőteljes fényerejű LED fényszórót, felárért hátsó légrugózást is. Szintén újhullámos a forma, a karosszérián a korábbiakénál sokkalta kevésbé vaskos a továbbra is kihangsúlyozott vállvonal. Karakteres viszont a hűtőmaszk, aminek felső része még az elülső rendszámtáblánál is előrébb áll. Ám amennyire meggyőző a mai volvós orr, annyira kérdőjeles az S90 fara. Persze tudom, a forma szubjektív kérdés, kár ezen rugózni.
Van tere. A Volvo csúcsmodellje helykínálatával, de még külső méreteivel is többet ad, mint a nevesebb prémiumgyártók nagyautói. Még nem luxusautó, és üvölt róla, hogy vevőit azzal is meg kívánja fogni, hogy nem az, csupán hangsúlyosan prémium. Valódi fabetéteivel és minőségi, vastag bőrkárpitjával még akkor is meggyőző tud lenni, ha a 22,9 colos képátlójú érintőképernyős Sensus rendszer grafikája nem mindenhol tűnik befejezettnek (például az ülésállításnál vagy a menetmódválasztásnál). Ha már ülés: hiába látványosak, hiába lehet temérdek módon állítani az elülsőket, valahogy mégsem az igaziak, ebben a kategóriában egy fokkal komolyabb kényelmet adhatnának, a háttámla gerinctámasza még annak teljesen visszahúzott állapotában is túlzottnak tűnt. Ami viszont jó pont, az a hátsó traktus. Bár az összkerékhajtás lehetősége miatt jelentős kardánalagúttal kell számolni, azon 12 V-s csatlakozót, légbefúvót, de akár a négyzónás klímához szóló kezelőpultot is kapunk, maga az ülés pedig bár hangsúlyosan két főre formázott, olyan széles, hogy még két isofixes gyerekülés közé is beférhet egy felnőtt, és ez bizony ritkaság.
Kényelmes. Hiába volt a tesztautó a gázolajos csúcsverzió, a 235 lóerős D5, amihez már alapáron jár a Haldex kuplungos összkerékhajtás, hiába van ebben 480 Nm nyomaték, hiába gyorsíthatunk vele akár 7 másodperc alatt 100 km/órás tempóra, nem csábít agresszív közlekedésre. És ez az, ami miatt a Volvo szerethető, ami miatt sokan a Volvót választják. Egy magabiztos, erős autó, kimagasló biztonságérzettel, az összkerékhajtással aztán pláne jó kormányzással és útfogással. És nem mellesleg még a 19 colos kerekekkel is kényelmes futóművel. Az más kérdés, hogy utóbbi talán túl lágy, de csillapítani nagyon tud, a fekvőrendőröket is meseszépen vasalja ki, és azért kanyarodni is lehet vele. Mindez segít abban, hogy elnézzük az amúgy finoman kapcsoló automata váltónak, hogy lejtőn nem gangol vissza, ráadásul kézzel visszaváltogatva sem ad kellő motorféket. Autópályáról lehajtva, azaz kiguruláskor aztán van, hogy pont visszakapcsol, pedig hagyhatná kigurulni az autót.
Helyettünk vezet. Nem nagy meglepetés, hogy a Volvo nagyautója is tudja azt, amit mondjuk a legújabb Mercedes E-osztály. Távolságtartós tempomatjával araszolásra, sávtartásra, illetve sorkövetésre is képes. A sávelhagyást a kormány rezegtetésével és enyhe korrekcióval is jelezheti. Választható egy Pilot Assist program, amikor elvileg maga vezet. Ez viszont még nem elég kifinomult, sokszor birkózógépnek tűnt a kormányzás így, mert annyit kellett korrigálni, és a rendszer ennél a beállításnál kevéssé szeret engedni a sofőrnek. Talán még nagyobb szépséghiba, hogy az összes sofőrsegéd - a távolságtartós tempomat is - a megszokottnál jelentősebb elektronikai zajjal dolgozik. Zajok egyébként is említhetők, bár erős szigetelésének köszönhetően a motoré kevéssé szűrődik be az utastérbe. A négyhengeres orgánuma egyébként egészen jól hozza a korábbi öthengeresekét. Zavaró azonban, hogy egy-egy utastéri elem (például a sofőroldali ajtókárpit, illetve a sofőr ülése) már az ötezer kilométert futott tesztautóban is rendszeresen megszólalt. Az is lehet persze, hogy még az előszériás gyártás miatt.
Ez sem olcsó. Az összkerekes csúcsdízel S90 ára a szintén az erősebbiknek számító Inscription felszereltséggel 18 millió forint, a tesztautóba pedig még közel 5 millió forintnyi extrát pakoltak bele. Például négyzónás klímát, 19 colos alufelnit, extra zajszigetelést adó üvegezést, egyik legdrágább (629 ezer forintos) tételként hátsó légrugózást. De ott volt 1,25 millióért a Bowers&Wilkins hifit, navigációt és parkolóautomatikát adó „Business Premium” csomag is, amiből igazából mindegyik korrektül működik. Nem hiányzott a 360 fokos kamerarendszer és egyetlen sofőrsegéd sem, amelyek ügyesen szolgálják a Volvo legfőbb marketingértékét, a biztonságot.
Három dolgot is nagyon tud. El kell ismerni, hogy a Volvo ma is erős egyéniség. Azt is, hogy a méretben hasonló prémiumautóknál olcsóbb, és bár az S90 már rég nem a márka klasszikus, vagy akár korábbi modernebb, hanem érezhetően legújabb, szinte még szokatlan dizájnvonalát hozza. Még mindig van egy kisugárzása, amit lehet szeretni, de összességében nem tart ott a Volvo, ahol például a német prémiumtrió. Ha viszont nem pont az általuk adott, kétségkívül sterilebb világra, hanem valami másra vágyunk, akkor bizony érdekes lehet a svéd nagyautó.
Árak
Tesztmodell alapára
17 217 000 Ft (2016.09.05.)
Tesztautó ára
23 034 000 Ft (2016.09.05.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1969 cm3
Teljesítmény:
173 kW (235 LE) 1750-2250 1/min-nél
Nyomaték:
480 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,0 s
Végsebesség:
240 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4963 mm
Szélesség:
1879 mm
Magasság:
1443 mm
Saját tömeg:
1892 kg
Össztömeg:
2360 kg
Terhelhetőség:
468 kg
Tengelytáv:
2941 mm
Karosszéria-kivitel:
szedán
Csomagtér:
500 l
Belső szélesség elöl:
1570 mm
Belső szélesség hátul:
1510 mm
Belmagasság elöl:
880-960 mm
Belmagasság hátul:
945 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
250 mm
Ülőlap hossza elöl:
500-560 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1360 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1060 mm
Csomagtér magassága:
430-490 mm
Csomagtér hossza:
1140 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
2000 mm
Raktérnyílás szélessége:
1070 mm
Raktérnyílás magassága:
430 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1969 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata - 8 fokozatú
Nyomaték:
480 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
173 kW (235 LE) 1750-2250 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
240 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,0 s
CO2-kibocsátás:
127 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,1 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Ezért utaltam rá, hogy általában rá, hogy általában jobb áron fogod megkapni a Volvókat.
Az S90 itthon 10.800.000től indul ami ezért más dimenzió.
Egy D3 Inscription 14, ami azért igen sok mindent tartalmaz (bőrülés, távtartó tampomat, navi). Ezt bővíteni csak akkor kell, ha kifejezetten prémiumdolgokat kérsz (Bowers and Wilkins, surround kamera, autopilot).
Csak azért írom, mert nekem fekszenek az ilyen alulmotorizált jól felszerelt modellek. Többet használom a navit vagy akér a motoros ülést mint a motor 130 lóerő feletti tartományát…
Nekem a Merci máshogy árazott. Sőt a BMWnél még durvábban büntették az extrákat felárral. De piaca válogatja…
Minden modellnél jellemző ez aminek agyártása nemrég indult … érdemesebb a modell megjelenésétől számított 1 év után késő ősz kora télre rendelni … pl ha 2016 tavaszán jelent meg az aktuális típus azt legelőbb 2017 telére érdemes megrendelni . És nem csak azért mert 2018 as évjárat szerepel a forgalmiban … vagy megvárni a fecelift verziót . Ez új autó egyedi rendelése esetén igaz … ha szalon autóról beszélünk mindig meg kell nézni a gyártási évet és mikor jelent meg az a bizonyos típus … mert nem ritka az 1-1,5-2 évig szalonban álló autó sem .
Nem mindegy hogy valamit megveszel 23 ért aztán 4 év múlva átlagos futás mellett eladod jobb esetben 10 max 11 ért ha találsz valakit aki beleszeret a kocsiba vagy megveszed 25 ért mondjuk a Mercit és 4 évesen eladod 15-16 ért . Volvo ebből a szempontból nem tartja az árát talán nem véletlen és ezt az árazásnál is figyelembe kellene venni azoknak akik beárazzák az autót . Ettől függetlenül még biztos jó kocsi szép kocsi de ilyen áron inkább egy Német gyártmány a fentiek miatt … viszont ha mondjuk ez a konkrét darab listaára 20 lenne és nem 13 már elgondolkodtató lenne egy Mercivel vagy Audival szemben de így azok akik ezt kitudják fizetni itt nálunk maradnak a Német gyártmányoknál .
Egyébként meg a listaár az csak egy viszonyítási alap Mercinél pl egy full extrás változat nagyobb %-nyi kedvezményt kap mint egy alap modell . De mint fentebb is írtam aki kitud fizetni 23 milliót az kitud fizetni 25 is egy értéktartóbb autóért ami nem feltétlen jobb de értéktartóbb … egyébként hiába drágább a Merci ha 4 év vagy 120.000km ig nem kell szervizben fizetned semmit Volvonál meg igen … és gondolom ott is vastagon fog a ceruza ha már az autó áránál is vastagon fogott …
Na de mind1 nekem ki mit vesz csak egy észrevétel volt hogy talán jobb lett voln aha jobban átgondolják az új s90 es árát …
[b]@Kaller:[/b] szerintem érdemes összevetni konkrét motorizáltságot és felszereltséget. A németekre jellemző, hogy csak papíron versenyképes az ár, aztán apró szívatásokkal rendesen feltornázzák az árat. Majd amikor a modell elkezd öregedni, akkor szépen beindulnak akciók.
Pont ezért jelenleg az E klasse és a 5er csak papíron (alapárakban) mérhető össze, a 7 éves beszürkült tömegmodell 5ert egy korrekt alapfelszereltséggel sokkal jobb áron kapod meg mint a vadiúj csili vili E klassét, míg az öreg (szerintem rém gyengén sikerült) E klassét a végképp nagyon jó árakon lehetett elvinni az utolsó félévben.
Ez esetben én nem látom, hogy miért kellene a Volvónak a 5er valódi árai alá lőni. És azért az inscription szinten nagyjából minden benne van (amit én láttam, ott a Momentum már bőrrel, LEDes lámpákkal, motoros csomagtartóval (meg egy csomó, ez alatt természetes dolgokkal) érkezett).
A Volvónál ami pozitívum, általában már az alapfelszereltség is jobb, de ami a lényeg, a felszereltségi szintekkel kordában tartható az árak elszállása.
Ráadásul a Volvónál nem mindig összemérhetőek a modellek a németekkel: a V70 pl jóval kisebb volt, mint az E klasse 5er, ezért még azonos felszereltség mellett is fura lett volna azonos árakat kérni (nem is tették).
A V90 mindenben ott van, és pl az XC60asnál is az látszik, hogy újonnan és a használt-piacon is szemmagasságban marad a németekkel. Az értékvesztéshez amúgy sem árt a valódi árakat is figyelembe venni.
Ehhez társul, hogy a Volvo áraira jellemző, hogy egy fapados autónál kevésbé versenyképes, de ha jól felszerelt modell kell, akkor nem nyúlnak le, sőt egy fullos összemérhető VW sem lesz olcsóbb. Elmarad az a szívatás amit a németek megtehetnek, mert az újságírók (főleg odahaza) falaznak neki.
[b]@menő: [/b]formanyelven nehéz vitatkozni, szerintem is konzervatív lett (a nagy középső képernyő dacára), de lényegesen harmonikusabb, mint pl a Lexus random összedobált diszharmonikus belsői. Személy szerinte nem vagyok elégedett az érintőképernyő menürendszerével, de a hardveres rész nem rossz.
A hátsó ízlés kérdése a formanyelv rendben van, a hátsó sárvédő valamiért nem adja ki annyira, de szerintem ennyi belefér.
[b]@lrob[/b]: a VEA motorok kifejezetten csendesek, volt olyan hogy öthengeresből átülve benzinesnek nézték. Szerintem ez is egy érdekes szín-kombó, nem csak alap bézs meg feketéből áll a világ 🙂
Akik a zörgéseket kifogásolják, azok memóriájából gyorsan kiesett a nemrég tesztelt Mercedes C 300 Cabrio, amelynél szintén oda nem illő neszeket tapasztalt Hamvas Tamás:
„Amit viszont tényleg nem tudtam hova tenni, hogy folyamatosan ad valami zajt, leginkább a belső alkatrészek, borítások mocorognak benne. Remélhetőleg merevítenek majd a karosszérián, mert nagyon lágynak tűnt az egész, és ebben a kategóriában egy kicsit ciki, hogy folyamatosan azt kell hallgatni, ahogy a napellenzők ciceregnek.” :)))
Nagyon rendben lévő az autó, de a világos belsővel nagyobbat szól. A hátulját valóban szokni kell még. Egy dologtól féltem azonban a Volvót: ebben már el tudnék képzelni kétes életvitelt folytató, nagy darab, kopasz, tetovált alakokat – a design olyan németesen „über” lett, és ez másfajta vásárlórétegeket is bevonzhat, pl. olyanokat, akik miatt a BMW-sek általános megítélése is olyan, amilyen… A Volvo köztudottan a jó anyagi helyzetben lévő, de ezzel felvágni nem akaró emberek autója, és attól tartok, ez a jövőben árnyaltabb képet kaphat:(
De összességében örülök annak, hogy sajátos karakter az S90, nagyon „svéd”, és ez a jelző sosem hordozott negatív felhangokat, mint pl. a „nagyon német”, „nagyon amerikai” vagy a „nagyon japán”.
Nekem nem feltétlenül azzal van bajom hogy 23 a tesztben szereplő Volvo hanem azzal , hogy a Német prémium konkurensek alig drágábbak nála . És hát valljuk be őszintén Európa ezen felén igen is az számít , hogy mennyibe kerül az adott termék más márkákhoz képest . Mivel senki nem tartja meg örökké az autóját ” ezeket az új magától elromló autókat már nem is lehet ” számít az is mennyit bukik a tulaj egy esetleges újraértékesítésnél . Ezen a téren a Volvo nem valami jól szerepel … talán nem véletlenül árazza úgy a használt piac is ezeket a kocsikat .
Persze lehet úgy is autót venni , hogy legyen benne kormány , ülés, pedálok és kész és lehet úgy is autót venni , hogy megrendelem azokat az extrákat amik kellenek ahhoz ,hogy az autó valóban „élhető” autót mutasson .
40.000 euró az ” csak” 12.400.000 forint …
Infinitit azért hoztam fel mert legalább annyira egyedi autó még mindig mint az S90 és egyik sem lesz olyan tucat termék mint a Németek körül bármelyik …
Igazat adok abban, hogy ezzel a belsővel ocsmányul néz ki az autó belseje, nem is értem ki volt az a kretén aki ilyen tesztautót adott nekik! A keresőben nézz meg egy világos belsővel szerelt példányt, ég és föld különbség a kettő. A hátulja meg ízlés kérdése, nekem semmi bajom vele. Bármelyik autót lehetne fikázni a külseje végett mert ízlések és pofonok. Katona Mátyás csapata a Golfra gondol szex közben is mert csak úgy jut el a csúcsra, nekem pedig hányingerem van ha látok egyet az úton!
„A Volvo dízel hangos de a VW traktormotor dízeles orgánumú”
Ezt azért írtam mert sokféleképp meglehet írni egy cikket és az autónavigátor ilyen módon irkálja (kritizálja a tesztautókat) a cikkeket!
A Franciáktól is jött motor, és mit számít ha a 2.5 a VW-tól jött, attól nem lett jobb autó! A mostani 2.4 D5-el megvagyok elégedve mert nem hallom milyen hangja van ha bent ülök. A Németek biztos kitartanak a saját autójuk mellett és nem fognak Volvót venni a magyarok meg a behozott német autók közt válogatnak és boldogok a 15 éves BMW-vel, meg Audival!
De nem mindenki szerelmes a német kocsikba és nekik jó választás a Volvo, mert szép és jó autó! A hátuljával meg szerintem semmi baj nincs. Ha az Audi A6-nak megfelelő a buta hátulja akkor mi gond ennek a hátuljával, vagy a Mercedes formátlan vonalai is emészthetőek akkor ezzel sincs semmi probléma, és a VW sablonos dizájnja ami szinte egyforma autókat dob piacra csak más néven az mind elfogatható mert német!?
A műszerfal esztétikai megjelenése nem tetszik. Öregesnek, ódivatúnak tartom. A minősége más kérdés.
Ha a Volvo tud ebből típusból egy kifejezetten esztétikus megjelenésű kombit csinálni, akkor hogy jött ki ez a limuzin hátsó rész? Elképesztő gagyi, főleg a kombi hátuljához mérjük.
[b]@sonka:[/b] akkor vegyél Logant vazze 🙂 Az is lépcsőshátó tehát K-Európban van presztizse 🙂 , és nem is kell bele a sok extra. Sőt nem is rendelhető hozzá… De komolyra fordítva a szót, az a helyzet, hogy olyan dolgokban válik el a prémiummezőny, mint a vezetéstámogató rendszerek, vagy a 4 zónás klíma. Hathengeres motorok már alig akadnak a németeknél is. Ha a csili vili extrák nem izgatnak, akkor remek Mondeot kaphatsz, közel ekkora térérzettel és a irigyek nélkül. Ha meg V8 kell, hát az a helyzet hogy Európában nem sok V8ast tudnak eladni, ezért nem fejlesztenek tovább. Külön gond hogy a svédeknek nincs városi kisautójuk ami javíthatná a co2 flottaátlagot. Gondolom nem viccből kukázták az ikonikus svéd, remek hangú öthengereseket sem.
[b]@kaller:[/b] igen vastagon fogott, itt annyira jól vannak eleresztve a tesztelők, hogy minden prémiumfelsőközepes 20 milla. Amúgy ki lehet azokat hozni 40.000 EUR alatt is, és ez igaz erre is. Picit lomhább lesz, esetleg nincs Bowers and wilkins, meg 1-2 presztizscucc benne, mint az önparkoló funkció.
Az a helyzet hogy van egy egyedi igénye az európai fizetőképes vásárlóknak, és az Infinti valamiért elmegy mellettük a V6ossal. Ezért van az infinitinek továbbra is mikrosztópikus eladása, még az S80 mellett is úgy is hogy nem számoljuk hozzá a tömegmodell V/XC70-eseket. [url]http://left-lane.com/european-sales-2015-premium-large-segment/[/url]
[b]@menő: [/b]még Essenben ültem egy V90-esben ([url]http://autossagok.blog.hu/2016/04/13/techno_classica_2016_1resz[/url]). Nagyon rendben van ez a belső, még az Xc90 után is értek meglepetések (pl masszázsfunkció a deréktámaszban).
[b]@pda fan:[/b] az a helyzet, hogy semmi köze a prémiumságnak a tartóssághoz. Ez sajnos márka és országfüggetlen probléma. Én is egyre inkább a garit tartom relevánsnak, de még így is képesek lenyúlni az embert (pl ablaktörlő-lapát).
Meg esetleg az tetszik neki. (Nekem nem.)
De miért baj az?
A zörgés dolgot én sem értem, jópár újautótesztnél előjön, pedig ezek újságírói tesztautók, nem szalonból, Gipsz Jakab által rendelt sorozatjárművek (bár utóbbinál szintén nem lenne jó).
Abszolút egyetértek, hogy a traktorok között a PD TDI a leghangosabb – csak azt nem értem, hogyan jött az ide. Ez egy új motor, az meg egy régi, már nem folytatott technika.
Ilyen alapon elővehetjük a 2,5-ös soros öthengeres dízelt is a Volvonál – ja, bocsánat, az a motor a VW-tól jött…
Az utolsó bekezdéshez: a Volvonak sokat kell azért izzadni, hogy tényleg hozzájuk térjen be (meg) az, aki kiábrándul a 3 németből.
Aki ilyet vesz annak annyi esze van (meg pénze)! A felét sem éri mint amennyiért hirdetik! Nem tudom mit képzelnek a Volvonál? A vezetéstámogató rendszerei is elég gagyik pedig ez dobja meg az árát. Zörög egy új autó hát ez meg hogy sikerült? Agyon bonyolított vackok ezek már a sok extra meg inkább csak nyűg.
Azért itt elég vastagon fogott az a bizonyos ceruza … 23 millió egy kínai Volvoért? Ne vicceljünk és ennyi pénzért még zörög is belül ? Egy Mercedes Benz e220d 4 matic se kerül okkal többe és a gyengébb motor ellenére simán hozza ezeket a menettulajdonságokat mivel jó 1 mázsával könnyebb . Azért nézzük már meg a használtpiacot hogy mondjuk 4 évesen mennyibe kerül majd egy S90 és mennyibe egy E Merci … vajon ha majd újra eladáskor a volt tulaj visszagondol mennyit bukott vele akkor is azt mondja de jó hogy Volvót vettem és nem a Német ” trióból” választottam … Kötve hinném .
Egyébként meg tudom nem mai darab de Infiniti q70 Hybrid 18 ért tökéletes választás. És ha lepadlózod nem harkályok kopogtatnak az elejében hanem v6 os rotyogás jön maximum 1 liter többletfogyasztással mint amit ez a Volvo tud .
Az 5 millió forintnyi különbségen pedig lehet tankolni elég sokat ….
túl sok astra H sedan-t nézegetett a rajzoló…tényleg jó elölről és oldalról is, nem tudom, hogy sikerült ez a hátsó rész…tényleg érthetetlen.
Fele ennyi pénzért ezerszer jobban összerakott és megbízhatóbb autót lehet kapni,a hátulja meg nevetséges,sok kínai autó jobban néz ki ennél.
Visszanéztem pár német prémium autót és szerintem mind gagyibb hátsóval és műszerfallal rendelkezik. A színválasztás nem igazán sikerült jól ennél a példánynál az igaz, mert ez a kárpit szín nem illik ehhez az autóhoz. Az, hogy a német trió jobban néz ki Kb. olyan megállapítás mint a Golf a legjobb autó. Nevetséges! Az Autónavigátortól nem is vár többet az ember! Már megszoktuk, hogy az embléma alapján minősíti az autókat.
A Volvo dízel hangos de a VW traktormotor dízeles orgánumú! Az Audi, BMW, Mercedes stb. semmivel sem szebbek mint a Volvo. 60.000 kilométert mentem minden zörgés és hiba nélkül egy V60-as D5-sel motorzaj nélkül. Ezt egy PD TDi nem tudja.
A Volvo azért is jó autó mert nem tartozik a német unalom falkához és aki kicsit is kiakar lépni a népautók közül az át ül egy Volvóba!
Hátulja és a műszerfala elég szánalmasra sikerült.
A minőségi problémák sosem álltak távol a Volvótól, így ezen kár meglepődni, hiába tartják „prémium” márkának.
Az pedig külön vicces, hogy csak négyhengeres motorokkal lehet kapni.
Furcsa, hogy tizen-huszon milliós új autóknál minőségi problémákkal találkoznak a tesztelők. Egy 3 milliós autónál sem öröm, ha zörög, mállik, lötyög, de ott még rá lehet fogni az olcsó gyártástechnológiára és a gyenge anyagminőségre. De egy 18 milliós alapárú masinában az lenne a minimum, hogy minden patent, minden egyben van. Ráadásul ez azért furcsa, mert pl. egy jóval olcsóbb japán vagy koreai autó tud 5 éves korában zörgésmentesen üzemelni.
Amúgy pedig szerintem sikerült megint valami eredetit összedobni, ami pariban van a németekkel, de nem nézik BMWnek vagy Mercedesnek.
Van önálló profilja, pedig nem könnyű a minden üügyfélre odafigyelő prémium felsőközépben ezt összehozni,
Próbakört még nem sikerült menni, de üléspróbát már igen, még a Techno Classicán a V90-esben.
Az biztos, hogy érzetre nagyon rendben van az autó belseje. Elég tágasnak is tűnt, szerintem a mostani felhozatalban ott van a legjobbak között, kíváncsi leszek mit lép majd a BMW.
[i]„a méretben hasonló prémiumautóknál olcsóbb”[/i]: ezt így nagy amatőrség leírni. Bár nehéz különböző árstratégiákat összevetni biztos vagyok benne hogy a szénné akciózott 5ernél nem lesz olcsóbb a konkrét ajánlat.
Legfeljebb a katalógusban szereplő alapárat egy konkrét motorváltozatra kedvezően lövik be…
Elölről szép, oldalról szép, hátulról nevetséges. Egyáltaláln nem passzol össze stílusban az orra és a hátsó design. Mintha valami kínai gyakornok designer rajzolta volna.
És akkor lehet fröcsögni, hogy hogy gondolom én ezt?:)