Lehet nem imádni? Mazda MX-5 teszt
Mazda MX-5 2.0 Revolution teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Kicsi, csak kétszemélyes, sok szempontból kényelmetlen, csomagtere alig. És ma már gyorsnak sem számít, viszont öreg, hiszen az MX-5 NC 2005 óta van velünk. Sebaj, akkor is imádjuk úgy, ahogy van.
Az évenkénti kötelező változtatásokon túlmutató második facelifttel szélesebb hűtőrácsot, átformált ködlámpafészket és légterelő kis lökhárító-toldatokat kapott az MX-5. Még mindig kisautós hosszúságú, viszont baromi lapos és kívánatos
Az antenna is ott fityeg, ahol szokott
Krómhatású bukókeret, 17 colos alufelni (205/45-ös Bridgestone abroncsokkal) - ez a 2.0 Revolution csúcsmodell. Az apró szélfogó valamicskét valóban ér, de kit érdekel? Bilstein lengéscsillapítókkal és 17-es kereken sem extrém kemény és rázós a futómű
De legalább szörnyű erős, parádés sportkocsi az MX-5? Nem, ma már nem számít annak még az ütősebbik, 2,0 literes motorjával sem. (Ó, igen, és dízel szerencsére nincs belőle.) Az alap 1.8-as ugye 126 lovas és 167 Nm nyomatékú, 100-ig 9,9 mp kell neki, váltója 5 fokozatú. A szintén szívó őskövület 2,0 literes 160 lóerős és 188 Nm nyomatékú, 100-on - némi vezérlés-átprogramozással - 7,6 mp alatt van, mellékesen bőven 200 km/órás sebesség fölé is kergethető. A váltója 6-os. Na, ezektől a számoktól bárki letette a haját? Ugye, hogy nem?
Ráadásul mind teljesítmény-, mind nyomatékcsúcsát magasan, szétforgatva adja le a motor. Mind a kettő, de kiváltképp a most próbált nagyobbik, ami percenkénti 5-től 7000-ig, 7500-ig él boldogan. Hát ez, a heveny pörgetés is egy olyan versenyszám, ami a normál autós felhasználóktól távolabb áll, mint kihangosítóval telefonálni.
Két személy holmijainak simán elég az amúgy kicsi csomagtartó
és a nem sok, de használható méretű tárolórekesz is
Szóval a 160 LE nem sok, a 126 meg végképp nem az, ellenben abszolút elég. Tanúsítja ezt kollégánk, aki nemrég vette meg 2006-os 1.8-asát, s igazolta ezt a 2,0 literes tesztautóval töltött minden perc, egyenes, kanyar és kigyorsítás – pláne, hogy a korábbiaknál hangosabb lett egy kis művi (rezonátoros) ráhatással. Alacsony tempónál, 3-4000-ig egész halk, majd padlógázra teli torokból ordít, kitölti a teret, megállítja az időt, kéri, mit kéri, követeli a konstans tiprást – francba a fojtott motorokkal, gázreakcióval, zörej- és vibrációmentességgel, francba a takarékoskodással. Lehet élni önkéntes rabságban, csak nincs sok értelme.
Tehát a titok, mármint a szabadságérzeten kívül: minő meglepetés, a súly. Hogy 1,1 tonna sincs az MX-5 üres tömege. És hátsókerékhajtású elöl dupla lengőkaros, hátul multilink felfüggesztéssel. Nem tolja az orrát, nem terheli a kormányt, hanem egyszerre légiesen és stabil magabiztossággal is fordul, no és gyorsan. Kikapcsolt menetstabilizálóval a legjobb játék, s akkor úgy riszálja a fenekét, ahogy csak a sofőr nem szégyelli. És a váltó – etalon. Pontosan kapcsolható, rövid utakon jár a kézbe simuló kar, pazar.
Újak a grafit betétek, minden más a régi kemény műanyagostul, olajnyomásmérőstül és a váltótól jobbra elhelyezett kézifékkarostul. Nagy zene, tempomat, klíma, télidőkre ülésfűtés is van. A légkondi Open Mode, azaz nyitott tetővel is képes valamennyit hűteni, de persze kánikulában akkor is garantált az ülésbe izzadás
Jó mélyen lehet ülni a Recaróban és majdnem nyújtott lábbal, tökéletes. Magasabbaknak, testesebbeknek ugyanakkor kínpad
Hogy a 2,0 literes, csakis Revolution felszereltségi szinten kapható csúcsmodell toronymerevítős, Bilstein lengéscsillapítós és sperrdiffis, nem perdöntő. Nélkülük is kiadósokat lehet autózni. Persze jobb így, plusz a 17 colos kerék és a krómhatású bukócső mutatósabb, a xenonlámpa fényesebb, a díszgyűrűs és bőrözött váltó kellemesebb, a Bose hifi finomabb, a fűthető Recaro kagylóülés meg satuként szorítja a testet, azonban az MX-5 az 5,9 millió forintos 1.8 Emotionként is MX-5.
A 2,0 literes motor vegyes fogyasztása papíron 7,8 l/100 km, a mi tesztátlagunk ennél 2 literrel több lett, de élvezkedtünk és dugókban is senyvedtünk. Nagyvárosi nagy forgalomban nyilván nem a legüdítőbb az MX-5, de egyrészt milyen autóban az a dugó, másrészt a kuplung sem vészesen kemény
Érdekes lesz, kíváncsian várjuk, hogy az Alfa Romeo Spider mennyi vevőt szerez és/vagy szipkáz el a Mazdától. Sokkal érdekesebb lesz, még inkább kíváncsian várjuk, hogy a Spider-rokon új MX-5 is marad, Skyactiv-technológiásan is maradhat-e ilyen jó. De miért is ne maradhatna? Mazdáék tudják, hogy az MX-5-tel megfogták az isten lábát, ha nem is anyagilag és közvetlenül, azonban presztízsben mindenképp.