Legördült a szalagról a Cupra első elektromos autója

Már készül a Cupra Born, a Volkswagen ID.3 igen közeli rokona

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy új korszak kezdetét ünneplik a Cupránál, a három éve alapított márkának már saját villanyautója is van, az első példányok a napokban gurultak ki a németországi gyár kapuján.

Áprilisban még a hóban tesztelték a Cupra első teljesen elektromos autóját, májusban pedig meg is mutatták, ami végül a Born nevet kapta. A névadás ízig-vérig spanyol, a modell a Barcelonában található El Born negyedről kapta a kereskedelmi megnevezését. Az autó egésze azért nem csupán az Ibériai-félsziget szülötte, német kezek is dolgoztak rajta. Az autó eleje igazán cuprás, a dinamikus vonalak mellett kissé morcos a tekintet, de oldalról már rögtön kiderült, hogy a Volkswagen ID.3 a közeli rokon. A kicsit egyterűs oldalnézet után egy, a márkához illő far következik, a lámpák és azok összekötése a Cupra és a SEAT mostani irányzatához passzol.
Hirdetés
A Cupra Born gyártása a németországi Zwickauban kezdődött, de a helyszín a modellciklus alatt változhat. A német gyár a Born mellett a Volkswagen ID.3, az ID.4 és az Audi Q4 otthona is, de később a spanyolországi Martorellben is épülhet egy villanyautó üzem, így 2025-től a “hazai pályán” készülhet a Born. Az új típus a Volkswagen-csoport ötödik modellje, ami az MEB platformra épül, továbbá a teljesítményszintek (148, 201 és 228 LE) is megegyeznek a Volkswagen ID.3 adataival. A spanyolok nagy reményeket fűznek az új modellhez, szerintük 20%-os piaci részesedést is elérhet a Born, aminek nem csak a házon belüli konkurenciával kell komoly harcot vívnia.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?