Legendás francia író idézeteivel díszítette legújabb autóit a DS

A kis herceg szerzőjének mondatai díszítik az új DS modelleket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Antoine de Saint-Exupéry nem csak a francia, a világirodalom meghatározó alakja is egyben, a DS pedig a kerek évforduló kapcsán a szerző mélyreható mondataival díszítette az idei különleges kiviteleit.

Felsorolni is nehéz mennyi mindennel foglalkozott élete során Antoine de Saint-Exupéry, a legtöbbeknek viszont íróként lehet ismerős a francia kultúra egyik meghatározó alakja. Köztudottan rajongott a repülésért, a sors tragikus fintora, hogy éppen egy légikatasztrófában vesztette életét 1944 nyarán a második világháborúban. Idén ennek éppen 80 éve, a DS pedig úgy döntött, igyekszik méltóképpen megemlékezni a kerek évfordulóról, és mindjárt három modelljét öltöztette ünnepi köntösbe.
Hirdetés
Minhárom különleges kivitelben közös, hogy alapvetően az "Éjszakai repülés" névre keresztelt árnyalatban készülnek, amely a hajnali égbolt színeiben játszik arnayszínű tükröződéssel - természetesen a csillagokat szimbolizálva. Emellett mindegyiken egységesen megtalálhatóak a különleges plakettek, de a legérdekesebb pont jelen esetben az ajtóküszöb, amely a modelltől függően egy idézetet jelenít meg a szerző legismertebb regényeiből.
A DS 3 mindjárt Saint-Exupéry legismertebb regényéből, A kis hercegből merít, amely a világ legtöbbet lefordított irodalmi alkotása. A már említett plakettekből a külsőn is találni, de az Opera felszereltségi szinttel rendelkező utastérbe is jutott, a küszöbön pedig - franciául - az "Akik úton járnak, vezetőül szolgálnak a csillagok" felirat olvasható, összképet pedig a szerző rajza teszi teljessé.
Hirdetés
A DS 4 az író első megjelent könyvének, A déli futárgépnek állít emléket. Ennek belső tere ugyancsak Opera felszereltségi szinttel rendelkezik, viszont a küszöbön "A csillagok jelentik számunkra a valódi távolságot" idézet lelhető fel. A DS 7 sem maradt ki a sorból, a SUV-hoz a posztumusz Citadella kötetből merítettek ihletet. Ebben az esetben az ajtó nyitása után szintén egy felirat tárul a szem elé: "Az út, amelyen át érintkeznek a csillagok és az emberek". Mindhárom modell Antoine de Saint-Exupéry különleges kivitele elérhető lesz az összes hajtáslánccal, nem csak Franciaországban, de itthon is, a márka tájékoztatása szerint 2024 júliusától. A DS azt is elárulta, hogy az első 80 európai megrendelő egy csillag nevével ellátott különleges oklevelet is kap az autó mellé. Magyar árakat egyelőre nem közöltek, de a francia lista alapján nincs jelentős eltérés a hagyományos modellekhez képest.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?