Látványosan frissült az Audi Q7

Félidőhöz érkezett az Audi Q7 második generációjának karrierje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem kell nagyítóval keresni a külső változásokat az Audi legnagyobb típusán, ám belül még több újdonságot tartogat.

Új vizekre evezett az Audi a Q7 2005-ös bemutatásával, előtte még sosem készítettek SUV modellt. A négykarikás márka első városi terepjáróját azóta még számos Q modell követte, jelenleg pedig a Q7 2015-ben bemutatott második generációja kapta meg a félidős frissítését. A ráncfelvarrások sok esetben alig látható változást hoznak, ám most könnyen felfedezhetőek a módosítások: a hűtőrács az eddigi vízszintes rácsozás helyett függőlegessel készül, az első lámpák (felár ellenében HD Matrix LED technikával) szögletesebb megjelenése a múlté, immár ívek is kerültek a sarkokba. Kismértékben változott a Singleframe fantázianevű hűtőmaszk alakja, illetve vékonyabb kerettel készül ezentúl, de a lökhárító alsó része is módosult. Az újdonságok sora hátul is folytatódik, változott a kipufogó alakja, újak a hátsó lámpák és a mai divatnak megfelelően össze is kötötték a két világítótestet.
Hirdetés
A megújulás a belsőt is érintette, itt az új műszerfal jelenti a legnagyobb változást: eltűnt a kiálló képernyő, helyette két, integrált egységen vezérelhetőek a funkciók, illetve megjelent az egybefüggő légbeömlőnyílás is. Az új Q7-ben sosem leszünk egyedül, ugyanis Alexa, az Amazon beépített digitális asszisztense mindig velünk utazik majd, mely akár valós forgalmi információkkal is segíti az utazást.
Az öt- és hétüléses kivitelben kérhető luxus SUV kezdetben háromféle konfigurációban érkezik: a háromliteres gázolajos motor kétféle teljesítménnyel lesz elérhető (228 és 282 LE), a szintén három literrel gazdálkodó benzines pedig 335 lóerővel jön, mindhárom erőforráshoz alapáron jár a nyolcfokozatú automata és a 48V-os könnyű hibrid hajtás. Hírek szerint várható egy külső forrásból is tölthető hibrid verzió megjelenése, továbbá SQ7 verzió is lesz, melyben egy 4 literes dízel 429 lóerővel mozgatja a nagytestű Audit. Az öt méter feletti Audi SUV frissített kiadásának megjelenésére szeptember közepén lehet számítani, a modell indulóára jelenlegi becslések szerint 20 millió forint körül alakul majd, persze az 2,5 milliós állami támogatás a hétüléses verzió esetében is igényelhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Látványosan frissült az Audi Q7

Vélemény, hozzászólás?