Láttál már Ikarus tűzoltóautót? Újpesten találkozhatsz vele!

Tűzoltó Skanzen nyílt Újpesten, érdemes megnézni!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rába, Ikarus, sőt, Csepel és ősöreg Mercedes-Benz tűzoltóautót is körbeszimatolhatsz karnyújtásnyira, az Újpesten megnyílt szabadtéri múzeumban.

Tudtad, hogy 1903-ban a fővárosi tűzoltók használtak a világon először gépjárműfecskendőt? És azt tudtad, hogy…? Na, de nem lövöm el az összes puskaport, hiszen Újpesten, a Szent László téren vár téged is a friss és ropogós Tűzoltó Skanzen, ahol csupa ilyen érdekességet olvashatsz, látványos tűzoltóautók társaságában. A szabadtéri múzeumot ünnepélyes keretek között nyitották meg. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Dr. Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok szavaival kezdődött a megnyitó, de köszöntőt mondott még Déri Tibor, IV. kerület Újpest polgármestere és Dr. Berki Imre, a Katasztrófavédelmi Központi Múzeum igazgatója is.
A skanzen megnyitását tökéletesen időzítették, hiszen idén 150 éves a hazai tűzoltóság. Ennek a másfél évszázadnak a meghatározó járműveit állították ki a tűzoltólaktanya udvarán. Természetesen nem csak úgy találomra parkolták le őket, nagyon hangulatos kis „kertecskét” rendeztek be. Tűzcsapokkal és tűzoltó tömlőkkel elkerített járdán sétálhatjuk be a területet, ráadásul a tömlőkre érdekes történelmi adatokat festettek, de az információátadást táblák is segítik az öreg vasak között.
Hirdetés
A legrégebbi masina egy 1910-ben gyártott, lóvontatta gőzfecskendő, amit a Budapesti Szivattyú- és Gépgyár szállított le. Ebben egy 50 literes víztartály kapott helyet. Ám ezt fel kellett fűteni, hogy a víz nagy nyomással távozzon belőle, legmesszebb 34 méternyire. A legöregebb belsőégésű motoros gépezet viszont az 1928-as Magirus létrás tűzoltóautó. Teljes nevén egészen pontosan egy MÁVAG Daimler-Benz. Hiszen a MÁVAG alvázára épült a 15 tonnás szerkezet, amit a Daimler-Benz motorja mozgatott. Harminc méter hosszú létraszerkezetét a múlt század legmegrázóbb tűzeseteinél is használták, például 1929-ben a Károly körúti tetőtűznél, vagy épp az Operaház és az Uránia színház oltásánál. Egészen 1955-ig állt szolgálatban, de a skanzenben akadnak más, ’50-es évekbeli tűzoltóautók is. Például a szintén MÁVAG munkáját dicsérő gépjárműfecskendő, amely a II. világháború utáni időszakban a fecskendőhiány pótlására készült. Ez az egyetlen olyan jármű, amely nem a klasszikus vörös színben pompázik a skanzen területén, így könnyű kiszúrni. A MACSEP becenevű járműbe a Csepel dízelmotorját szerelték (innen a becenév), és 1949-től 1951-ig összesen 64 darabot gyártottak belőle. Akad ott azonban valóban Csepel feliratos tűzoltóautó is, például a D-420 és a D-710. Előbbiből 200 darabot külföldre is exportáltak, utóbbit viszont eredetileg teherautónak álmodták meg. Belőle fejlesztették ki az Ikarus 630-as autóbuszokat, és ha már Ikarus, mindjárt mutatom a számomra legérdekesebb járművet is, miközben a legszebb címére ez az áramvonalas D-710 pályázhat. Ebben egyébként már 4800 literes víztartály fért el. Emlékeztek még ugye, hogy a század elején 50 liternél járt a lovaskocsi?
Hirdetés
Nos, az a bizonyos Ikarus. Vagy inkább mégis Csepel? Mindkettő! Csepel D-344 és Ikarus 526 néven is utánakutathatsz, hiszen a Csepel alvázára épült, és a vízhűtéses dízelmotorja is onnan származott. Főleg nehéz terepviszonyok közötti mozgásra tervezték, olyan esetekhez, amikor az állomáshelytől távol kell tüzet oltani. Felépítményének kasztnija alumíniumból és üvegszövettel erősített poliészterből készült. A tűzoltók „kenyeres kocsinak” becézték, ugyanis a felszerelések elhelyezésére szolgáló rekeszeket redőnnyel zárhatták le az autó két oldalán. De feltűnőek a régi Ikarus buszokról ismerős „harmonikaajtók” is, ami nagyon furcsa, de kellemes nosztalgiát ébreszthet azokban, akik még emlékeznek azokra a buszokra. További különlegessége az Ikarus tűzoltóautónak, hogy ez volt az első gépjárműfecskendő, amelyet URH adó-vevővel szereltek fel. Végül az egyik legfiatalabb példány a Csepel D-750 TÜ-11-es, amelyet 1981-ben kezdtek tervezni, majd 1983. május 24-én mutattak be először a szocialista országok tűzvédelmi szerveinek siófoki kiállításán. A 16,5 tonnás jármű képes habbal oltásra is, motorja Rába dízel, az alváza pedig Rába-MAN, a kiállított példány pedig 1987-es évjáratú.
Hirdetés
Ízelítőnek talán ennyi elég is, hiszen mindenki a saját szemével is megnézheti ezeket a csodamasinákat, tényleg karnyújtásnyi közelségből. Szóval mindenképp érdemes meglátogatni, a gyerekek is kimondottan élvezni fogják a labirintusszerűen kialakított sétányt, amit a már említett információdús tömlők határolnak. Csupán Újpestig kell utazni, belépődíjat nem kell fizetni, hiszen a tárlat látogatása ingyenes. Fontos azonban, hogy csoportoknak előzetes időpontfoglalás szükséges, az alábbi képen azt is láthatjátok, hogy milyen elérhetőségeken lehet ezt megtenni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?