Látogatás a győri Audinál – egy Mercivel és egy Suzukival

Egymás mellett a hazai autóipar büszkeségei

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Múlt héten az Év Magyar Autója zsűrivel egy különleges látogatást tehettünk a győri Audinál: a győri üzembe az esztergomi Vitarát és a kecskeméti CLA-t is beengedték.

Tavaly az Audi Q3 mellett két esztergomi modell, a piackedvenc Suzuki Vitara és az SX4 S-Cross indult az idei Év Magyar Autója díjért, míg idén a 2021-es kitüntetésért az Audi Q3 Sportback, a Suzuki Vitara és a Mercedes-Benz CLA 250e kénytelen megmérkőzni, így már az összes hazai - jelenlegi - autógyártó szerepel a versenyben. Közülük a Vitara régi ismerős, idén már csakis lágy hibrid rendszerrel kiegészítve és 130 lóerősre fojtva kapható az 1,4 literes Boosterjet motorral. Szintén csak lágy hibrid a győri Q3 Sportback 35 TFSI, ez azonban már nem csak a lámpához gurulásnál, hanem 40-160 km/órás tempóig a vitorlázáshoz is le tudja kapcsolni (1.5 TFSI, 150 LE) benzinmotorját, amivel 100 kilométerenként 4 dl benzin és kilométerenként 7-9 g CO2 megspórolására képes.
Az Audi gyár látogatásához velünk volt egy teljes hibrid, tehát autópályás tempónál nem csak benzinmotorjának lekapcsolására, hanem elektromos hajtásra is képes (a kisautók kategóriájában induló) Renault Clio E-TECH Hybrid (teszt róla hamarosan, részletes bemutatója pedig itt), valamint az első hazai plug-in hybrid modell, a Mercedes-Benz CLA 250e is, ami nem mellesleg épp a Renault-Daimler féle 1,33 literes, 160 lóerős és turbós benzinmotort társítja egy 75 kW-os (102 LE) villanymotorral. A jelen esetben Shooting Brake karosszériával érkezett CLA 250e 160 kW-os, azaz 218 lóerős rendszerteljesítményt tartogat, vezetési élményéről viszont egyelőre a győri vendégszeretet szólít hallgatásra.
Mi újság Győrben?

A termelés a koronavírus ellenére is három műszakban megy, naponta mintegy 750 autó gördül ki a gyárból, ma már kizárólag Q3 és Q3 Sportback, valamint TT (Coupé és Roadster) modellek. Bizony, a SUV őrület elvitte (német üzembe) az első hazai gyártású Audi, azaz az A3 Limousine gyártását. Akkora igény mutatkozott ugyanis a Q3-ra (és annak kupésított Sportback) verziójára, hogy mellette már nem fért el az akár jelöletlen rendőrautóként is népszerű A3 Limousine. Ha valaki felszisszent, nem tévedés, hogy utóbbi volt az első hazai gyártású Audi (2013-tól), hiszen a TT-nek korábban (már 1998-ban) csak az összeszerelését kezdték el az addig is meghatározó és azóta is jelentős motorgyártás mellett.
Hirdetés
Les Zoltántól, az Audi Hungária járműgyártásért felelős igazgatósági tagjától sok más érdekességet is megtudtunk a győri üzemről, ami tavaly a hazai GDP 1,3 százalékát adta. Az 5,2 millió négyzetkilométeren elterülő győri Audi csaknem 12 500 embernek ad munkát, s az eddigi beruházás (az elmúlt közel 30 évben) mintegy 11,5 milliárd euró összeget tett ki. Szám szerint még mindig a motorgyártás a leginkább meghatározó. Nem csupán a belső égésűeké (amelyekből a 30 milliomodik győri egység már 2016-ban elkészült), hanem már az elektromosoké is. Bizony az Audi e-tron motorjai is Győrben készülnek, így tavaly már a százezredik villanymotor is elkészült Győrben. A járműgyártást - ahogyan már említettem - jelenleg a Q3 és Q3 Sportback, valamint a TT páros adja. A napi ~750 autóból közel 700 a Q3 (akár Sportback kasztnival), a már nem új TT-ből így naponta 50-60 darab készül, abból pedig 7-8 a roadster. Zoltántól azt is megtudtuk, hogy a Q3 szérián belül egyre jelentősebb a Sportback igény, már közel fele részben azt vásárolják a vevők, de az erősebb verziókat (például az RS-t) 70-80 százalékban a sportosabb karosszériával választják. Ahogyan a Mercedes-Benznél is az egész világot a kecskeméti üzem látja el a CLA-ból, úgy az Audinál is az egész világnak szól a gyártás (leszámítva a kínai Q3-akat).
Hirdetés
Bár kétségkívül a kész győri autók a leginkább érdekesek, érdemes tudni, hogy egyéb üzemek számára szerszámokat is készítenek, továbbá az összes RS modell egyedi karosszériaelemei nálunk készülnek, ugyanis az Audi hálózatában a németországi Neckarslum után kizárólag nálunk van alumínium kompetencia. De ez még nem minden! Az úgynevezett Shared services osztály a beszerzés és az IT kapcsán szintén az egész világ Audi hálózatát szolgálja Győrből. És mi volt a legérdekesebb? Naná, hogy az Audi próbapályája, ahol néhány kilométeres szakaszon mind a sofőrsegédeket, mind a futóműveket, de még a kamerarendszereket vagy az ablaktörlőket is próbára teszik. Futószalagon vallanak a bal- és jobbkormányos, amerikai piacos vagy akár Ázsiába kerülő modellek. Egy-egy autóval aztán közúti tesztre is elmennek, szigorú protokoll szabályozza természetesen, hogy milyen gyakorisággal, milyen útvonalon kerül rá sor, hiszen a győri Audi eleve olyannak tűnik, mintha Németországban járnánk, de a legnagyobb döbbenet, hogy még a környékén lévő utak és a környezet tisztasága is azt sugallja.
Hirdetés
Egy Q3-assal mi is kigurultunk az M1-re, hogy megnézzük, vele is lehet autópályás tempónál vitorlázni, ez persze nem nagy meglepetés, hiszen egy Golffal is lehet, csak itt épp más a csomagolás. Be kell valljam, bár jól néz ki a Q3 Sportback, a győri tesztnap meglepetése nem az volt. Nem is a már jól ismert Vitara, vagy a már szintén próbált Clio, hanem a kecskeméti csillag, a konnektoros CLA, de ez már egy másik történet, hamarosan érkezik is!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Látogatás a győri Audinál – egy Mercivel és egy Suzukival

  • 2020.11.07. at 00:14
    Permalink

    azért maradjunk a realitások talaján. büszkeség akkor lenne, ha itt maradna a haszon….és a mi brandünk lenne. biorobotként, balkánibérért összerakni ezeket, és rengeteg közpénz-lóvéval támogatni a gyárakat majd a haszon kikerül az országból, annyira nem nagy büszkeség. persze, nézhetjük, hogy legalább adnak munkahelyet…ja, ezért tart itt az ország, mert a legrosszabbhoz viszonyít.

Vélemény, hozzászólás?