Lassít a villanyosítási stratégiájával a Jaguar Land Rover is

Mégsem mutat be a Jaguar Land Rover 6 villanyautót 2026-ig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lassít a villanyosítással a Jaguar Land Rover, hogy a piaci igényeket ki tudja elégíteni a plug-in hibridek kapcsán, illetve a korábbi ígéretekkel szemben mégsem fog bemutatni 6 villanyautót 2026-ig.

Még 2021-ben jelentette be a Jaguar Land Rover, hogy 2026-ig 6 elektromos autót fog bemutatni, ám jelenleg úgy tűnik, ez nem fog megvalósulni. Akkor még úgy nyilatkoztak, hogy négy Land Rover, és két Jaguar modell fog érkezni eddig, viszont Adrian Mardell, a konszern vezérigazgatója azt mondta az éves beszámolón, hogy a vártnál egy kicsit lassabbak, mint azt várták. A cégvezér elmondta, nem fogják elsietni a fejlesztést, mert szeretnék a márkák történetének valaha volt legjobb járműveit piacra dobni.
Hirdetés
Persze a mostani fejlemények nem jelentik azt, hogy a közeljövőben egyáltalán nem érkeznek elektromos modellek, hiszen már előrendelhető a Range Rover Electric SUV, amely a Land Rover első teljesen elektromos autója lesz, és még az idei évben be fogják mutatni. A 2023-as éves jelentésében arra is kitértek, hogy záros határidőn belül jön a Range Rover Sport is, amely az Electric SUV-hoz hasonlóan az MLA Large SUV platformra fog épülni. A fennmaradó két modell kisebb lesz a fent említetteknél, és már az új EMA alapra fog épülni, ám azt nem tudni a fentiek fényében, hogy pontosan mikor jelenhet meg.
A Jaguar esetében 2025-ben jöhet a korábban beharangozott elektromos modell, egy négyajtós GT képében, amelynek indulóára 46 millió forintnak megfelelő dollár lehet, és a JEA (Jaguar Electrified Architecture) platformra épülhet. Emellett terveznek egy második modellt is, de erről nem sokat tudni egyelőre.
Hirdetés
A plug-in hibrid modellekkel jól áll a Land Rover és a Jaguar, hiszen egész Európában a legnagyobb növekedést tudták elérni a tavalyi évben, ugyanis a 68 százalékos növekedés eredményeképp 45 224 konnektoros hibridet értékesítettek. Mardell szavaiból az olvasható ki, hogy ennyivel nem érik be, hiszen elmondta, jelenleg is azon dolgoznak, hogy minél több plug-in hibridet tudjanak kínálni a vásárlóknak. Ennek ellenére nem cáfolták a korábban vázolt villanyosítási stratégiát, amely szerint 2030-ra az eladások 60 százalékát, míg 2036-ra az teljes értékesítést a villanyautókra építenék fel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?