Kubica helyére Räikkönent igazolta a Renault
Hivatalos: Räikkönen visszatér az F1-be
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Régóta pletykálták a Jégember visszatérését a Forma-1-be, s immár hivatalos: Räikkönen két évre a Renault-hoz szerződött.
Azt még nem tudni hivatalosan, hogy ki lesz Räikkönen csapattársa, de valószínű, hogy Petrov marad, s Bruno Sennának mennie kell. Mi lesz, ha Kubica felgyógyul?
Kimi gyorsan ledobta a Red Bullos overallt, s felvette a Lotus Renault-s színeket
A jövőre Lotusként induló Lotus Renault GP bejelentette, hogy kétéves szerződést kötött Kimi Räikkönennel. A 32 éves Jégember két év kihagyást követően tér vissza a száguldó cirkuszba, ahol 2007-ben, a Ferrari alkalmazásában egyéni világbajnoki címet szerzett. Maranellóban Schumachert váltotta, majd Alonso érkeztével cserélt szakágat, s ment ralizni a WRC-be. Korábban a Williams istállóval boronálták össze, de Kubica kiesése okán a Renault-nak tapasztalt és gyors pilóta kellett. Kimi kétségtelenül annak számít.
2007, Ferrari, vb-cím
A WRC-ben csak szakaszgyőzelemig vitte, sokat bukott, navigátorával, Kaj Lindströmmel is balhézott. A Nascart is kipróbálta, az sem volt az igazi...
A főszereplő is nyilván elégedetten nyilatkozott: "Boldogan térek vissza az F1-be, köszönöm a Lotus Renault-nak, hogy lehetőséget ad számomra. A ralival töltött idő hasznos volt, de elhatalmasodott rajtam a vágy, hogy ismét a Forma-1-ben versenyezhessek. A csapat tervei ambiciózusak, célunk, hogy, a rajtrács elejére kerüljünk."