Koszosak lettek az autók ma reggelre, megérkezett a szaharai homok
Gyönyörű napsütéses reggelre ébredhettünk a szerdai borús, hűvös levegőjű nap után. Ám kipillantva az ablakon, messze nem volt már olyan derűs a hangulat, a szabad ég alatt álló autók ugyanis mind koszosak lettek. Ismét megérkezett országunk fölé az az óriási, szaharai homokot hordó légtömeg, mely évről évre összekoszolja az ország nagy részét, most is ez történt.
Az egészen apró homokszemcséket a légáramlatok hozzák évről-évre, még egy pár napig Magyarország felett kavarog
Az egészen apró homokszemcsék a csapadékkal együtt hullanak le az égből, a szerda késő esti órákban többen is tapasztalták, mintha sáros eső hullana. Ma reggelre az autókon volt a leginkább tapasztalható, a száradás után tetőtől talpig mocskos maradt a nálam lévő X5 tesztautó is. Mehetünk mosni? Akit zavar a koszos autó, bátran, bár most tele vannak a mosók, és így lesz ez még pár napig, ugyanis a homokfelhő még az ország felett kavarog.
Így ahol csapadékra lehet számítani, ott a homokra is, így a mosással még érdemes várni pár napot.
A homok - önmagában - kárt nem tesz az autó fényezésében, de a mosásnál ügyeljünk arra, hogy bő vízzel öblítsük le, kefét pedig csak akkor használjunk, ha nagyon muszáj.
Kárt nem tesz az autóban, de bosszantó, a mosással még nyugodtan várhatunk