Köszönetképpen fényfestést kap a rendőrpalota
Negyedével csökkent az autóbalesetekben elhunytak száma - köszönetet mond a rendőrség
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Történelmi mértékben csökkent 2020-ban a közlekedési balesetben elhunytak száma, a legutóbb 1956-ban volt alacsonyabb ez a szám - mondta az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Jelentősen javult közlekedésbiztonságról számolt be dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy az ORFK-OBB on-line sajtótájékoztatóján
Óberling József ezredes, az ORFK OBB elnöke ismertette, hogy a tavalyi évnél utoljára 1956-ban volt kevesebb az autóbalesetekben elhunytak száma. Igaz, felmerül a kérdés, hogy akkor vajon mennyire volt megbízható a statisztika
A szakértők szerint jelentősen hatott a közlekedőkre a megváltozott rendőri jelenlét, vagyis a Pofátlan(TAN)ító kampány az utakon.
A civil jellegű rendőrautókból történő rejtett ellenőrzések elindításával a közlekedők bárhol, bármikor számíthatnak szabálytalanság esetén rendőri fellépésre, amely a tapasztalatok és az adatok szerint jelentős visszatartó erő.Az ORFK-OBB az eredmények publikálására intenzív médiakampányt indított. A kampánnyal a klasszikus felületeken, mint az óriásplakátok, TV és rádióműsorok, újságok, valamint az on-line térben is találkozhatunk majd. A kampány zárásaként a "rendőrpalotaként" ismert Teve utcai székháznál, vagyis a Rendőrségi Igazgatási Központ (Budapest, XIII. kerület Teve utca) homlokzatán dekorációs fényfestés jelenik meg január 25. és 31. között.
Forrás: Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság hivatalos honlapja