Kompromisszummentes villanyautó?

Hogy mi teszi a jó villanyautót? Egyesek szerint a kompromisszummentesség, mások szerint a különleges élmény, de akadnak olyanok is szép számmal, akik szerint a környezettudatosság a fő szempont. Hogy én magam melyik csoportba tartozom, azt még nem árulom el, azt viszont igen, hogy számomra ez a Volvo XC40 áll eddig a legközelebb a tökéletes elektromos géphez. Csendes és kényelmes, már persze ha meg bírod állni, hogy óvatosan használd. Az ereje ugyanis fenomenális, a Volvo villanyos luxusmárkája, a Polestar használta ugyanezt a hajtást az eddigi legerősebb modelljében. Éppen ezért nem csak az ereje, de a papíron 418 kilométeres hatótávja is korrekt, már persze villanyautós keretek közt, és mivel árammal megy, ezért helyi emissziója sincs. Vegyük hát sorra ezeket a szempontokat, hogy kiderüljön: a három felsorolt közül melyikben és miért igazán kiemelkedő az XC40 csúcsváltozata. A hatótáv egy fontos szempont sokaknak, kezdjünk hát ezzel. 78 kWh kapacitású akkucsomagjának hála még ezt a 408 lovas ménest etetve is meg lehet tenni vele valamire való távokat. 110 körüli tempóval autópályán akár 380-400 kilométer is teljesíthető vele, 90 környékén, országúton pedig a gyári adat sem feltétlenül akadály, ami mindenképp megsüvegelendő, főleg, hogy egy viszonylag nagy homlokfelületű, üresen is 2250 kg tömegű SUV a tesztünk alanya. Városban természetesen bőségesen elég, amit ezen a téren tud, esélytelen egy nap alatt kijárni a teljes akkucsomagot. Még úgy is, hogy az ígért hatótávot sem lesz esélyed hozni vele. No persze nem azért, mert az autó ne tudná, hanem azért, mert 660 newtonméter forgatónyomaték áll bármikor a rendelkezésedre: legfeljebb egy embert ismerek, aki talán meg tudná állni, hogy ne lépegessen neki oda, de ennél az autónál még ebben sem vagyok biztos. Egyszer kell ugyanis ráérezni az ízére, hogy mire lehet lecserélni a hangtalan suhanást, és utána már nem a némaságot társítod majd az autóhoz mosolyogva, hanem azt, ahogy a kipörgésgátló megfeszített küzdelme ellenére is folyamatosan meg-megcsikordulnak a gumik, és ahogy a bőrülés nyiszog, miközben belepréselődsz. Hogy mennyi így a valós városi hatótáv? Nem tudom, mert elég. Volt, hogy egész nap ezzel róttam az utakat, mert akkora élményt ad, mégsem sikerült 50% alá merítenem. Megjártam vele a Szeged-Ferihegy oda-vissza távot is autópályán, 170 km oda, 170 vissza, töltés nélkül, két nap állással a reptéri parkolóban. Tény, hogy az út végére már alig maradt benne pár százalék, de megcsinálta. Töltés terén sem volt vele problémám: bár itthon, konnektorról nem tudtam árammal ellátni, de egy közeli ingyenes, 22 kilowattos oszlopról kényelmesen tudta az ígért 11 kilowattos áramfelvételt, sőt egyszer még villámtöltöttem is, akkor viszont csak egy pár százalék erejéig, és igen alacsony, 10 százalék körüli töltöttségnél, ennek fényében meg voltam elégedve a 40 kW körüli áramfelvételével. A probléma ezzel igazából csak az, hogy ehhez a tényleg kompromisszummentesen használva 300-400 kilométerhez egy ekkora akkucsomagra van szükség. Az XC40 P8 Recharge fogyasztása ugyanis könnyen kúszik fel a hivatalos 22 helyett akár 30 kWh/100 km környékére is, ha nem vigyázol vele. Összehasonlításképpen egy kisebb akkus Kia e-Soul ugyanilyen odalépegetős használat mellett is beéri 15-17 kWh körül ugyanezen a távon. Persze az csak elöl hajt, ezért sokkal nehezebb vele tökéleteset rajtolni, és nem is indul meg hébe-hóba keresztbe, de mint minden villanyautó, valamilyen szinten az is tudja produkálni az ülésbe préselős nyomatékélményt. De akkor miben igazán jó ez a Volvo, ha amellett, hogy a villanyautós átlagnál valamivel jobb élményt ad, hatótávját tekintve már inkább csak átlagos, környezettudatosság szempontjából pedig a magas fogyasztás miatt merülhetnek fel kétségek? A válasz egyszerű:

Az XC40 Recharge P8 egy kiváló autó. Nem a villanyautós értelemben, hanem csak úgy.

A beltér anyagminősége kiemelkedő, az ergonómia úgyszintén. Rengeteg benne az elektronika, de mindennek egyértelmű a kezelése, a telefonos applikációt pedig egyszerűen imádtam: ugyanezekért a funkciókért, amiket itt az amúgy is nálam lévő mobilról vezérelhetek, a BMW egy használt autó árát érő okoskulcsot kínál, mint kiderült, teljesen feleslegesen (persze náluk is van okostelefonos applikáció, ingyen! - a szerk.). De nem csak az okoskulcs felesleges, hanem az indítógomb is, merthogy az sincs benne (ahogyan az az Volkswagen MEB platformos modelljeinél is megszokott). Beülsz, és ha az autó be tudta azonosítani, hogy te igenis elviheted, akkor csak simán behúzod D-be az irányváltót és már mehetsz is. Egyszerűen nagyszerű. Ráadásul a vezetési élménye is fenomenális, szintén nem a villanyautós dolgokra korlátozva. Feszes és pontos a kormány, stabil és kiszámítható a futómű, éppen kellő mennyiségű energiát kell beletenni, hogy kicsit megcsúsztasd a fenekét, mindemellett nem érezni benne a sebességet. Ezért kell vele ésszel bánni: senkinek nem ajánlom ezt az autót, aki nem tudja vállalni a tettei következményét: elég rálehelni a gázpedálra ahhoz, hogy csekk-veszélybe kerüljön vele az ember, és tényleg egy pillanat alatt ér el olyan sebességeket, amivel már nem csak városban lehet apró figyelmetlenségekből is igen komoly baleset. Nem játék 4,9 másodperc alatt álló helyből százon lenni. Ha viszont tudod, hogy mit csinálsz, akkor még akár a sárba is beviheted, nem csak dísznek van megemelve és körbeműanyagozva, értelme is van a terepjárós küllemnek. Kár, hogy aligha fogják ezeket levinni a betonról, könnyedén szedhetsz össze vele ugyanis komoly lendületet nagyon rövid száraz részeken is, amivel aztán a hosszabb tócsákban sem akadsz el, részben a közel 18 centis hasmagasságának hála. Ha mégis megállna a tudomány, akkor ott az off-road mód, de itt is vigyázni kell, sárban hatványozottan túl erős a kétmotoros XC40 Recharge a súlyához képest. Praktikum terén is elegendő a tudása, elöl-hátul korrekt a fej- és a lábtér, valamint az alapesetben 413, ülésdöntéssel 1342 literes csomagtér is elég, de ne tévesszen meg senkit a látvány, ezek igazából egy mai, nagyobb kompakt méretei. Az XC40 egyik nagy hátránya, hogy csak kívülről tűnik hatalmasnak, belülről átlagos. Persze ezzel tökéletesen teljesíti a mai divat diktálta követelményeket, sokaknak az a fontos, hogy magasan üljenek egy nagynak tűnő autóban. Ám nem csak nekik tökéletes választás, hanem azoknak is, akik nagy zenekedvelők: az XC40 Harman Kardon hifije ugyanis az egyik legjobb, amit eddig lehetőségem volt meghallgatni. Apró ínyencségei is vannak, például hogy kényelmesen befér egy hagyományos, kiskerekű roller a töltőkábel mellé, így még csak sétálni sem kell a töltőoszloptól hazáig, csak lökni párat a lábaddal. Ezt amúgy extraként is lehetne adni a villanyautókhoz, én biztosan kifizetném, mint kiegészítőt. Összességében tehát mindenhol helye van, és nem azért jó, mert villanyautó, hanem azért jó, mert jó. A korábbi kérdésre válaszolva, én ezeket a villanyautókat szeretem. Nem kompromisszummentesnek nevezném tehát, mert sokkal pontosabb azt mondani, hogy ezért a tudásért cserébe megéri vállalni a kompromisszumait, akár valós beltérméretek, akár hatótáv tekintetében. Mert azt is el kell ismerni, hogy szinte semmi más nem képes pontosan ezt az – egyébként fenomenális – élményt nyújtani.