Bár konkrét neveket nem említett Carlos Tavares, elemzők szerint két olasz márka is bajban lehet
5,6 milliárd eurós (2196 milliárd forintos) nettó bevétellel zárta 2024 első félévét a Stellantis, ez pedig 48 százalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszakához képest. Jól mutatja, mennyire kellemetlen eredmény ez a konszern számára, hogy Carlos Tavares, a cégcsoport vezérigazgatója már komplett márkák megszüntetéséről beszélt.
"Ha nem termelnek pénzt, beszántjuk őket. Nem engedhetjük meg magunknak az olyan márkák kitartását, amelyek nem hoznak profitot" - fogalmazott a cégvezér.
A Maserati kikerülhet a Stellantis konszernből
A 14 márkát magába foglaló konszern nem hozta nyilvánosságra az összes márkája részletes pénzügyi eredményét, csupán egyetlen esetben tett kivételt. A Maserati első féléves teljesítménye innen tudni, hogy botrányosra sikerült, ugyanis 82 millió eurós (32 milliárd forintos) veszteséget termeltek. Elemzők szerint az olasz márkát nem veszélyezteti a megszűnés lehetősége, de a Stellantis vizsgálja, miként lehetne eladni. Ezzel szemben a Lancia és a DS komoly bajban lehet, mivel a Stellantis nagy egésze szempontjából csekély összeget tudnak betenni a közösbe, őket a megszűnés veszélye fenyegeti.
Az eladások főként Észak-Amerikában nem akarnak menni
Észak-Amerikában sem lehetnek nyugodtak a Stellantis szárnyai alatt működő márkák. A múlt félévben 18 százalékkal kevesebb autót adtak el mint 2023 azonos időszakában. Mindez azért probléma a vállalat számára, mivel kulcsfontosságú régió a profit szempontjából, ennek érdekében pedig óriási raktárkészletet halmoztak fel a különböző járművekből, ami nem kevés logisztikai költséget jelent. Most úgy tűnik, Carlos Tavares vezérigazgató a saját kezébe veszi az ügyet.
"Úgy gondolom Európában jól dolgozunk. Amerikában viszont nem stimmel minden, ezért a csapatommal magunk gondoskodunk a dolgok helyreállításáról".
Mégis milyen elvetemült gondolta valaha is, hogy ebből a DS-dologból lehet valami? Meg a Lancia feltámasztásából? 😀
Most látszik, hogy anno a GM nem „balfax” volt, amikor beszántotta a Saab-ot, a Pontiacot, az Oldsmobile-t, a Saturnt és a Hummert – ez a hullám a VW-csoportot és a Stellantist is kezdi utolérni. Túl sok az almárka, a nagy rengetegben már nem lehet eligazodni, le kell rázni a béklyókat. Szó se róla, én is aggódom, a Chrysler fennmaradására minimális esély van, a Dodge-éra sincs sokkal több…
” „Úgy gondolom Európában jól dolgozunk. Amerikában viszont nem stimmel minden, ezért a csapatommal magunk gondoskodunk a dolgok helyreállításáról”.”
Lancia, Alfa, Maserati, DS bajban, az Opel és a Citroen sem tündökölnek. Tényleg marha jól dolgoztok 😀