Kombiként és sportosban is elérhető már a Volkswagen ID.7

Kipróbáltuk a kombi és a sportos ID.7-est is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Habár döcögve indult a Volkswagen ID szériája, végül a 7-es már a villanyautó-piac egyik legjobb terméke lett. Hova lehet ezt még fokozni?

Mindjárt két új kifejezést is meg kell szokniuk a Volkswagen világában járatosoknak az ID.7 újdonságaival kapcsolatban. Az egyik, hogy a kombi nem Variant és nem is Shooting Brake, hanem csak simán Touring. A sportos változat pedig nem GTI, hanem GTX. De menjünk szépen sorjában.
Érdekes módon az ID.7 kombi csomagtere úgy lett nagyobb, hogy közben az autó hosszúsága milliméterre megegyezik a limuzin változatéval, tehát 4961 mm. Természetesen a tengelytáv is ugyanakkora, egészen pontosan 2971 mm. Ugyanígy a szélességben sincs különbség, mindkét modell 1862 mm szélesre nyújtózkodik. A magasság viszont más, még ha csak kicsivel is, de a kombi másfél centivel magasabb (1551 mm). A csomagtere mégis 70 literre öblösebb, alapból 605 literes, az ülések lehajtásával pedig 1714 literig is bővíthető. Formájára sem lehet panasz, egyáltalán nem tűnik úgy, hogy csak gyorsan rajzoltak egy puttonyt a szedánra. Egységes egész a kombi formaterve, sőt megkockáztatom, hogy az egész még harmonikusabb is, mint a limuzin.
Hirdetés
Vezetésében nincs semmi különös a korábban tesztelt szedánhoz képest. Nem érezni sem lomhábbnak, sem nehezebben irányíthatónak. Manőverezni, parkolni ugyanolyan könnyű vele, persze ebben a parkolósegédeknek nagy szerepe van, hiszen igazán testes autóról beszélünk. De mi a helyzet a GTX változattal? Ez a verzió – akárcsak a Pro és Pro S – is rendelhető mindkét karosszéria formával, viszont a hajtásában van némi különbség. És persze a külalakjában is. Direkt nevezem sportosnak és nem sportautósnak a GTX modellt, hiszen csak enyhén módosítottak a dizájnon. Hozták a kötelezőt, amitől az értő közönség egyből kiszimatolja, hogy ez egy különleges kivitel, de a nagy többség számára igazából nem fog feltűnni, hacsak nem olvassa el a GTX logókat szerte a karosszérián. Emellett a tankönyvi példák alapján méhsejtmintás hűtőmaszk és díszbetétek gondoskodnak a sportosabb hangulatról, illetve magasfényű, fekete dekorelemek. Egy kicsit átrajzolták a lökhárítókat is, valamint új rajzolatú, 20 és 21 colos könnyűfém felnik dukálnak a GTX-hez, illetve még a tetőt is feketére fényezik.
Hirdetés
Bent is a „Hogyan alakítsunk ki sportos hatású autót?” című tankönyv szerint haladtak. Vörös cérna, vörös GTX felirat a kagylósított ülések háttámláján, sportkormány, 30 színből válogatható díszkivilágítás és körülbelül ennyi. Nem fogod vérbeli sportautóban érezni magad ezektől, de mégis más, mint a többi ID.7. Ahogy a hajtáslánc is. A legnagyobb újdonság, hogy a GTX-hez alapból jár a 4MOTIOn összkerékhajtás. Itt ez úgy működik, hogy az első és a hátsó tengely is kap egy-egy villanymotort, amelyek képesek összehangoltan forgatni mind a négy kereket egyszerre. A hátsó tengelyen állandó mágneses szinkronmotor, míg az elsőn aszinkron villanymotor dolgozik, ami szintén érdekes lehet az ínyencek számára. A laikusoknak pedig legyen elégannyi, hogy összesen 340 lóerő mozgósítható, ami 54 lóerővel több, mint a hátsókerék-hajtású Pro és Pro S ereje. A teljesítmény elosztásában pedig elektronikus differenciálzár is szerepet vállal, így a végeredmény egy rendkívül stabil, személygépjármű, amelynek a terhelésváltási reakciói is javultak, nem mellesleg a vontatási kapacitása 1400 kilogrammra nőtt.
Hirdetés
Rendelkezésre áll többféle üzemmód is, ám azt kell, hogy mondjam, még mindig a Comort illik a legjobban az ID.7-hez. Lehet őt sportos köntösbe csomagolni, de akkor is egy végtelenül kényelmes utazó-villanyautó marad. Igen, a sport módban szinte térugrást hajt végre a menetpedál lenyomására, ugyanakkor a fék is túl „hirtelenkedővé” válik. Az összkerékhajtás ténylegcsodaszépen betapasztja a kiválasztott ívekre, de csodára továbbra sem képesek a mérnökök. Ez egy nehéz elektromos autó, nem kenyere a kanyarvadászat. Viszont a hatalmas akkumulátornak és egy ekkora méretű autótól elfogadható fogyasztással itt már kevéssé játszik a hatótávpara. A nettó kapacitás 86 kWh, ami papíron 595 km hatótávra elég a limuzin esetében, míg a kombi 585 kilométert tud. A rövidmenetpróba alkalmával a digitális műszeregység körülbelül 20 kWh/100 km fogyasztást mutatott, és ezzel számolva is simán hozza a 400+ kilométeres hatótávot, ami hazai viszonyok között bőven elegendő. Ha szükséges 200 kilowattos töltést is tud, amivel ideális körülmények között 26 perc alatt 10-ről 80 százalékosra tölthető. Itthon már az új modellek ára is megjelent a konfigurátorban, amely szerint a GTX limuzin 27 218 640 forintos árcédulával indít. A kombi nem sokkal drágább, hiszen 27 542 490 forint az alapára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?