Kocsibeállóval készül a McLaren hatalmas luxustrimaránja

McLaren luxusvitorlás szupersportkocsival

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

8 fülke, három törzs, hatalmas vitorlázat és dízel-hibrid hajtás is akad a McLaren segítségével kifejlesztett trimaránon, gyomrába pedig leparkolható az MP4-12C.


[kepallojobb=394414]Hátul a képen zárt garázsajtó[/kepallojobb]
Nem ritka, hogy autós cégek hajóépítőkkel szövetkeznek egy-egy különleges vízi jármű vagy sorozat megépítésére - a közelmúltból itt az AMG SLS által inspirált Cigarette Racing Rider, a Rolls-Royce motoros Strand Craft álomhajó, vagy a Corvette-utastérből irányítható 2700 lóerős ZR48 MTI speedboat. A McLaren Applied Technologies most az egyelőre még csak számítógépes rajzokon látható UltraLuxum CXL kifejlesztésében vett részt, a 157 lábas (48 méter) hosszú trimarán igazi technológiai remekmű, nem csak összeállítás és formaterv, hanem kifinomultság és anyagválasztás tekintetében is.
Testének építéséhez rengeteg karbonszálas műanyagot használtak fel, de az igazi ínyencség a McLaren által kifejlesztett két szélső, mozgatható törzs. Segítségükkel nyílt vízen haladva 23 méter szélesre nyújtható a hajó, mely aztán keskenyebb helyeken történő áthaladáshoz, csatornában manőverezéshez 11 méterre szűkíthető.
Hirdetés

Eme nagyszerű képessége mellett az UltraLuxum CXL, ahogy neve is sugallja, valódi luxushajó időmilliomos milliomosoknak: fedélzetén gazdagon berendezett nappali kabin található, valamint négy kabin az utasoknak és további három a hajót vezető személyzetnek. Hatalmas terébe fért még szalon, étkező, konyha és egy csinos kis garázs, ahol például akár egy MP4-12C-t is le lehet parkolni. A CXL-t alapvetően vitorlás közlekedésre tervezték, de ahogy az már kisebb hajókon is jellemző, a szélcsendben praktikus motor sem maradt le róla.

Gyártója villanymotorokból, lítium-ion akkumulátorokból és dízel generátorból álló hibridhajtást tervezett hozzá, mely 15 csomós (28 km/h) sebességet biztosít a 150 tonnás vízi jármű számára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?