Klasszikust szeretnél, nem matuzsálemet?

Szó szerint újjászületett a Toyota Land Cruiser FJ40 az amerikai FJ Company restaurátorai által

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre többen vonzódnak a klasszikus autók iránt, ám a rajongók egy része a maiak komfortjára vágyik. Nekik szól a restomod műfaj, ami az FJ Company Land Cruiserét is ihlette.


Bezzeg régen! - hallhatjuk sokaktól az autók kapcsán is, virágzik az oldtimerek és a youngtimerek kultúrája. Sokan persze meglepődnek aztán, hogy hiába él bennük rózsaszín ködben ifjúságuk, gyermekkoruk autója, az a mai igényeknek már nehezen felel meg. Ez hívta életre a restomod műfaját, azaz a régi vonalakat modern technikákkal társító, nem teljesen korhű, viszont rendkívül hangulatos és főleg mindennapi használatra tökéletesen alkalmas régi-új autókat. Egyre több vállalkozás szakosodik a „szervcserével” járó felújításra, köztük az Egyesült Államokban tevékenykedő FJ Company is.

Amint a név mutatja, nem akármivel foglalkoznak: specialitásuk a Toyota Land Cruiser, annak is a leghíresebb, legjellegzetesebb példánya, az FJ40 (ami egyébként a második Land Cruiser volt, az első még gyakorlatilag egy Willys másolat). Az 1960 és 1986 között gyakorlatilag változatlan formában gyártott terepjáró a kor normáihoz képest felfoghatatlanul robusztus és megbízható volt; a harmadik világban ma is számos példánya áll mindennapi használatban. Míg terepalkalmasságában a mai napig megállja a helyét ez az agyoncsaphatatlan igavonó, kényelme értelemszerűen elmarad attól, amit a modern luxusterepjárók, például a késői utód, a 2007 óta gyártott J200-as kódjelű Toyota Land Cruiser vagy annak ikertestvére, a Lexus LX570 nyújtani tudnak.
Itt nyer értelmet az FJ Company küldetése: a felújítás során maximális hitelességre törekszenek, majd a cserére szoruló fődarabokat azok lehető legmodernebb alternatívájával váltják ki. A képeken látható 1981-es gyártású modell egy FJ43L-KC típus, azaz dél-amerikai specifikációjú darab, helyi gyártású keménytetővel. Az autó korához képest jó állapotban volt, ám a szakértők a teljes helyreállítás mellett döntöttek: a karosszériát leszerelték a létravázról, mindkettőt fémig pucolták, majd újra összeszerelték. Mivel a rövid tengelytávú karosszériát Japánban eredetileg vászontetővel árulták, egy ilyet szereltek fel rá a keménytető helyett. A fényezés a Toyota korabeli színkatalógusából származó árnyalat, ám a mai divatnak megfelelő matt kivitelben.
Hirdetés
A hűtőrács fehér, az emblémák krómozottak, mint egykor. A külső tükrök hibrid megoldásként az FJ40 eredeti alkatrészének megjelenését az utód FJ70 tükreinek nagyobb méretével, jobb funkcionalitásával párosítják. A lökhárító eredeti, viszont diszkrét, nagyteljesítményű ködfényeket integráltak bele.
Legenda ide vagy oda, a Toyota egykori 4,2 literes, soros hathengeres motorja nem felelt meg a kívánalmaknak, ezért a helyére egy nem kevésbé ikonikus V6-os négyliteres Toyota 1GR-FE benzinmotor került. A 2002 óta gyártott blokk a Hilux, Tacoma és Tundra pickupoktól kezdve a Lexus GX luxus SUV-on át a Land Cruiserig a Toyota-csoport legjobb terepjáróit hajtotta és hajtja ma is, így tökéletes választás a világ valaha létezett egyik legkiválóbb offroaderéhez.
Sokak számára ezzel véget is ért volna az átalakítás, az FJ Companynál azonban épp csak elkezdődött munka. A karosszériát rejtett bukókerettel erősítették meg, a lengéscsillapítókat, a rugókat és a fékeket pedig modern egységekre cserélték. A nyomatékosabb motor elbírta a hosszabb, hatfokozatú kézi váltót is.
Ami az utasteret illeti, ott hidalták csak át igazán varázslatosan az autó születése és újjászületése közötti évtizedeket. Minden kezelőszerv vadonatúj, a fűthető Recaro sportüléseket és a gyakran megérintett felületeket finom bőr borítja – viszont a lehajtható hátsó szükségüléseket megőrizték, persze teljes körű felújítás után. Az autó két fontos kényelmi extrát kapott: légkondicionálót építettek be, a padlókonzolon pedig egy tablet lapul, amiről többek között a (szintén rejtett elhelyezésű) profi hifi vezérelhető.
A Land Cruiser Signature névre keresztelt autó egyedi, de megismételhető: jövőre legfeljebb 24 darabot hajlandó belőle építeni az FJ Company. A költségek meglehetősen magasak – a képeken látható autó piaci értéke meghaladja a 200 ezer dollárt (50 millió forintot) –, cserébe viszont olyan autót kapunk, amely semmihez sem fogható módon ötvözi magában a múlt zamatát és a jelenkor technikáját.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?