Kitűnően elégséges!

Mennyi születési rendellenességgel megvertnek látszó, vagy legalábbis kissé disszonáns megjelenésű autóval áldottak meg minket és persze az összes országot környékünkön, melyekben keresletet látnak olcsó, lépcsőshátú kisautóra... A békesség kedvéért hagyjuk most ki a játékból a konkurenciát - az utcára pillantva néhány percen belül nyilván bárki szeme előtt elvonul a teljes kínálat -, maradjunk inkább a Fiat háza táján! Nem sok jót vártunk a valóban szerény megjelenésű, egyszerű kivitelű, rendesen elavult technikájú Albeát leváltó típustól. Aztán nagy meglepetésre megjelent a Linea. A Grande Punto áttervezésével sikerült az olaszoknak egy teljes értékű, harmonikus lépcsőshátú autót összehozniuk, amely látványát tekintve simán állja az összehasonlítást az alsó-középkategóriás vetélytársakkal is. Legfeljebb ferdén, hátulról szemlélve érezhető némi ellentét a rövid orr és a B-oszloptól elnyújtottan, hosszan ereszkedő tetővonal között. Elölnézetben viszont a sok krómnak, a dizájnos kiegészítőknek köszönhetően a Linea már alapkivitelben is egész komoly autó benyomását kelti, például nem büntet fekete lökhárítókkal, ráadásul a karosszériát közelebbről szemrevételezve is becsületes kivitelezést konstatálhatunk.

Az utastérben aztán végképp kitörölhetjük agytekervényeinkből az előítéleteket: ez a kisautó nagy, nemcsak a csomagtartó méretes, hanem a hátsó ülés előtt is hatalmas a lábtér. Persze, aki nem autótudor, annak nem kell tudnia, hogy az alapul szolgáló Grande Punto a kisautó kategóriába soroltatik - bizony, a 260 centis tengelytáv, a bő 4,5 méteres hossz már nagyobb kategóriát jelentene. Ám a Lineával való ismerkedésnek ezen a pontján érthetjük meg, miért nem küldik versenybe Nyugat-Európában a típust: bár az utastér széltében-hosszában kellemesen tágas, a bútorzat is kényelmes, a részletmegoldások kifinomultsága, az anyagok minősége azért nehezen versenyezhet a drágább kompaktautókéval. De jelentem, semmi nem sorjás és nem is zörög! Így aki nem összehasonlító tesztekre választ autót, az elégedett lehet a Grande Puntóéhoz hasonló, de konzervatívabb műszerfallal, a logikusan vezérelhető funkciókkal, a kellemes tapintású és színösszeállítású, deréktámaszos-kartámlás bútorzattal.

Valójában a futómű sem igen bírná ki az összehasonlítást az igényesebb megoldásokkal, de a magyar utakon mégsem áll vesztésre a Linea. Igaz ugyan, hogy kormányzása elég érzéketlen, húzósabb kanyarokban meg a karosszéria is rendesen dülöngél, viszont a lágyabb hangolás eredményeképpen kellemes gördülési komfortot, meglepően jó elnyelőképességet biztosít. Akinek a kényelem a fontosabb, annak tényleg kár drágán megfizetnie kifinomultabb megoldásokat...

A motor is a nyugodtabb vezetők számára jön be, bár erőhiányról a legkisebb fordulatszámokat kivéve szó sincs. Ha a kezdeti álmosságból egyszer erőre ébred a kis dízel, köbcentijeit meghazudtolóan vehemens gyorsításra képes, a lendület csak a megengedett autópálya-sebesség fölött kezd csökkenni, és itt már morgolódik is a motorocska a túlságosan mélyre nyomott gázpedál miatt. A sebességkorlátozásokat (nagyjából) tiszteletben tartva érezhető erőtartalékkal, csendben és igazán takarékosan utazhatunk hosszú távokon is.

Mindenképpen versenyképes viszont az Emotion kivitelű Linea komplett felszereltsége, ami többek közt hat légzsákot, automata légkondit, bőr kormányt, napfényrolót, beszélő és beszédfelismerő USB-s Blue&Me kommunikációs rendszert, 16-os alufelniket tartalmaz. Ehhez mérten a tesztautó 4,3 milliós ára igazán jutányosnak tekinthető. Bár ez a belépőárnál 1,2 millióval több, így már nem versenytársa a hátizsákos takarék kisautóknak, ám a Linea képességei, szolgáltatásai is szétfeszítik a kategória kereteit. A lépcsőshátú Fiat többet kínál, jó megjelenése, a pontosan a kelet-európai utakhoz és igényekhez szabott képességei sokak számára befutóvá tehetik.