Kispolszki méretűre zsugorították össze ezt a Ford Fiestát

Közel egy métert vágtak ki az apró Ford tengelytávjából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szó szoros értelmében a hátsó ülésről vezethető a Fiesta, a kétszemélyes kabin mögött még a gyári méretű csomagtartó is megmaradt.

Ízig-vérig Európának szánták a Ford Fiestát, az 1976-ban megjelent típusból csak a 2008-ban érkezett hatodik nemzedék jutott el az Egyesült Államokba. A 3,95 méter hosszú ferdehátú őshazájában is aprónak számít, hát még a tengerentúlon. Az autó a tulajdonosának így is túlságosan nagynak bizonyult, ezért egész egyszerűen kivágott belőle nagyjából 90 centit.
Hirdetés
A Fordot egész érdekesen raktár össze, a felül a B-oszlopig gyári a tető, ezzel párhuzamosan alul már a hátsó ajtó küszöbrésze fut. A keletkezett nyílást az első ajtók zárják, amiket úgy kellett átalakítani, hogy illeszkedjen hátsó sárvédőhöz. A tákolás tovább folytatódik, a tető első fele magasabban fut, mint a csomagtérajtó, ezért egy fekete betét takara el a keletkezett lépcsőt és a kis oldalablak helyét. Az első ülések távoztak a Fiestából, helyét a hátsó pad vette át. Mivel kellett a hely a kéziféknek és a váltókarnak, a középső ülőlapot kivágták, viszont a háttámla és a fejtámla a helyén maradt.
A gnóm Fiesta eladó, a különlegessége dacára nem is drága, a 2011-es autóért átszámítva 1,8 millió forintot kérnek, ami megegyezik a gyári kivitelek árával. A tulajdonos nem pusztán szórakozásból csonkította meg a kisautó, hanem a lakóautó mögé kötve hurcolta szerte az országban.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?