Kisfilm a Continentaltól, ami remélhetőleg elgondolkodtat

Viselkedésformáló kampányt indít a hazai Continental

„Jó úton járunk?” címmel viselkedésformáló kampányt indított a Continental Magyarország, melyben többek között Rékasi Károly példáján keresztül mutatja be a cég, hogy milyen komoly következményei lehetnek az apró közlekedési kihágásoknak.

Az elmúlt években a közlekedési kultúra színvonala megdöbbentően leromlott Magyarországon. Számos kutatás rámutat, hogy a komoly szabálysértések mellett szinte mindenki követ el kisebb szabálytalanságokat a hétköznapokban. Legyen szó besorolás megtagadásáról, indexelés elfelejtéséről vagy akár ártatlannak tűnő, kocsisorok közötti gurulásról. Ezekről sokszor úgy vélekedünk, hogy még “beleférnek”, sőt tulajdonképpen csupán az előírások „rugalmas értelmezése“. Azonban nem is gondolunk rá, hogy ezek az apróbb kihágások sokszor tragikus kimenetelűek lehetnek. Erre szeretné felhívni a figyelmet a Continental új kampánya, amelyben szembesíti az embereket azokkal a gondolatokkal és vélekedéssel, amivel a hétköznapokban közlekedünk.
Hirdetés
Nem csupán az autósokat vagy a kerékpárosokat szólítjuk meg, hanem mindenkit, aki részt vesz a közlekedésnek nevezett társasjátékban, hiszen csak együtt, egymásra odafigyelve tudunk tenni a balesetmentes közlekedésért. Mi menetbiztonsági termékeinkkel és megoldásainkkal járulunk hozzá a közös célhoz, kampányunkban pedig arra kérjük a közlekedés résztvevőit, hogy ők is vegyék ki a saját részüket. Értsék meg a sokszor elbagatellizált problémák fontosságát és mindenki a maga módján tegyen egy biztonságosabb jövőért” – mondta el Takács István, a Continental Magyarország kommunikációs igazgatója. Az alábbi dokumentumfilm azt vizsgálja, hogy milyen állapotban van a közlekedési morál napjainkban. A film arra is kitér, hogy a közlekedésben résztvevők hogyan élik meg helyzetüket és szerepüket az utakon. A film elgondolkodtató adatokkal világít rá arra, hogy a szabályok rugalmas értelmezése – amit néha még erénynek is tartunk – mennyire veszélyes helyzetekhez vezethet. A film narrátora, Rékasi Károly, aki motorosként egy figyelmetlenségből bekövetkezett közlekedési baleset áldozata lett néhány évvel ezelőtt.
Hirdetés
Forrás: Continental
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Kisfilm a Continentaltól, ami remélhetőleg elgondolkodtat

Vélemény, hozzászólás?