Kisember kontra állam, a vége hepiend!

Egy szép októberi délelőttön kollégánk (számára) új személygépjárművet vásárolt. Használtat, németet. Az alkuban, ha csak minimálisan is, de szerepet játszott, hogy a kocsira épp friss havi e-matricát vásárolt az eladó, így emberünk kis szívében azzal a boldog tudattal furikázott szerte és szana, hogy egy hónapon át a lejárati nap 24. órájának a legvégéig ő bizony joggal koptatja széles e hazánk autópályáinak tükörsima aszfaltját. Tulajdonképp első saját autóját vette. Ismerkedett vele, a sok-sok tömegközlekedés után élvezte kényelmét, melegét, gyorsaságát, gazdaságosságát. És kétség nem férhetett ahhoz, hogy jogszerűen sztrádázik, mert bár az adásvételnél az eladó nem tudta megmondani, pontosan meddig érvényes a matrica, sőt, az igazoló papír sem volt meg, de sebaj – kollégánk sebtiben lekérte az infót az ÁAK-tól, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Díjszedési Igazgatóságának ügyfélszolgálata pedig üstöllést küldte a tájékoztatást: igen, kedves ügyfelünk, az autó az adott napig, aznap éjfélig rendelkezik D1 kategóriájú havi úthasználati jogosultsággal. Ebben az elektronikus válaszban ugyanakkor riasztó a kitétel: Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a fent közölt adatok tájékoztató jellegűek, jelen e-mail nem alkalmas a jogosultság fennállásának igazolására. Íme a teljes levél.

Tekintsünk el annak boncolgatásától, hogy miért csak tájékoztató jellegű az adatbázisból hivatalos úton az ügyfél számára kiadott információ. Ami az úthasználati jogosultság értékesítési adatbázisának az adott nap, a lekérdezés „óraidőpontjában” aktuális állapotát tükrözi. Na mindegy. Kollégánk, akit ezennel nevezzünk el Jenőnek (kérésére nem közöljük sem az igazi nevét, sem autójának paramétereit, a sztori pontos dátumait, a levelek azonosító számát, az érkeztetési számot, semmi konkrétat), tehát Jenőnk még a lejárati napon – is - joggal koptatta széles e hazánk autópályáinak tükörsima aszfaltját. Majd rá néhány hétre érkezett a hír, hogy gépjárműve nem rendelkezett úthasználati jogosultsággal. A büntetés, a pótdíj 14 875 Ft a levél kézhezvételét követő 30 napon belül. Azon túl a pótdíj emelt értéke 59 500 Ft, és az esetleges, a követelés érvényesítése iránti perrel kapcsolatos összes költség is természetesen a kedves ügyfél számlájára megyen. Szuper.
Jenő csöppet megrogyott. Végre van autója, végre autókázik törvénytisztelően, ahogy kell, érvényes(nek) hitt e-matricával, és erre bumm: azonnal jól megbünteti az állam. De aztán összekapta magát, kikérte a rutinosabb kollégák, barátok véleményét, s fordult hozzánk is. Közben meglett az eladónál az az adásvételnél nem lelt igazolás, s ennek birtokában beindult a jogos reklamációs gépezet. E-mailben és telefonon egyaránt. Elektronikusan már a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ Zrt.) dobott egy automatikus válaszüzenetet. Hogy köszönik a megkeresést, a levél feldolgozása folyamatban van, a válaszadásig türelmet kérnek... És ezt is küldték.

Jenő továbbá a telefonos diskurzusra (midőn jegyzőkönyvbe vették a tényállást) reagálva érkeztető számot is kapott, amire majdan szintén levélben fogja megkapni az állami álláspontot… Éljen a türelem, éljen az érkeztető szám! Jenőnk kaparta a falat, már osztott és szorzott, majdnem befizette a közel 15 ezer forintot is. Volt, aki ezt tanácsolta neki, mondván ebből úgysem jöhet ki győztesen, esélytelen a dolog. Mert például ezt a bizonyos úthasználati jogosultságot az eladó átírathatta másik autóra. És akkor ki a hibás, az eladó vagy a vevő? És akkor ő nyeljen és fizessen? Mikor? Meddig? Fizessen a határidő végén, ha addig nem jön válasz az ÁAK-tól vagy a NÚSZ-tól? Elvileg ilyen nem fordulhat elő, mert a panasz a büntetés kézhezvételével azonos napon lett benyújtva. Aztán az ügyfélszolgálaton ugye telefonon azt mondták neki, hogy a válasznak megfelelően cselekedjen a büntetéssel kapcsolatban, amivel kvázi megígérték, hogy időben jön majd az állásfoglalás. Az ész megáll. Visszakanyarodva a jogosultság meglétét firtató kérdésre és a tájékoztató jellegű válaszra: hát mi haszna a szolgáltatásnak? Kb. semmi, amennyiben kárt okoz az azt igénybe vevő autósnak.

Már olyasmikről is beszélgetni kezdtünk, hogy mi van akkor, ha az állam köti az ebet a karóhoz, viszont Jenő csak nem fizet, nem és nem. Pereskedés, az állam nyer, s viszi az autót… De Jenőnk nem adta fel, s idő hiányában „követeket” küldött személyes reklamációra. A jeles – családi – delegáció pedig az ÁAK ügyfélszolgálatán némi sajtóval fenyegetést is bevetett, és a csoda csak úgy megtörtént, hiszen rá egy félórával jött a levél. Amúgy postai úton is. Hogy Jenőnk tekintse semmisnek a felszólítást. Hogy sajnálatos módon technikai hiba történt. És elnézést.
Hurrá! Ilyen is van. Tanulság? Tessék mindig megbizonyosodni arról, hogy tényleg van az autóra útdíjhasználati jogosultság. És tényleg az adott autóra érvényes, nem egy másikra. És sajnos meg kell őrizni ezt az igazolást, hogy ha úgy adódik, igazolhassa igazunkat. Ó, és ne fizessünk csak azért, mert úgyis az állam az erősebb. Végül a NÚSZ-tól is kölcsönözve: balesetmentes közlekedést kívánunk!