A svájci Sbarro méltán teljesen ismeretlen, a kis manufaktúra igen kevés autót készít, ezek jellemzően replikák és egyedi darabok. Pontosan ilyen a Sbarro Super Eight is, a világon csak egyetlen példány létezik belőle.
Az 1984-es autó bizonyos szögekből egészen átlagos, nem nehéz belelátni a SEAT Ibiza első nemzedékét, ami azért nem véletlen, mert egyazon korból származnak. A “kockalámpás” kisautón érdekes részlet a rács mögé rejtett fényszóró, de az izgalmak hátul kezdődnek. Hátrafelé haladva egyre több az különc megoldás, a nyomtáv és a légbeömlők már sejtetik, hogy nem a szokásos helyen kell keresni a járgány szívét.
A Super Eightben intim közelségbe került a motor az utasokhoz, ugyanis középmotoros felépítésű. A név sem véletlen, ez bizony a hengerek számára utal. Az erőforrás a Ferrari 308 GTB 2,9 literes V8-as blokkja, ami 240 lóerős maximális teljesítménnyel bír. Ez ma nem hangzik soknak, de érdemes megjegyezni, hogy a 308 csupán 1,1 tonnát nyom, a Sbarro pedig 800 kilót. A váltó ötfokozatú kézi, a négy kipufogóvégből előtörő hang pedig fenomenális. Aki feltétlenül ilyen autóra vágyik, az kénytelen a Bring a Trailer weboldalán licitháborúba bocsátkozni.