Sokat bírnak és viszonylag könnyen javíthatók a fényezetlen lökhárítók
Csaknem 10 éve történt már, hogy egy szép őszi este autóztam a Balaton-felvidéken, amikor megláttam két, az út bal oldalán álló őzet, azonnal a fékbe tapostam és dudáltam – hiába. Óriási puffanás, szegény gidát láttam beesni az árokba, majd még jó néhány méter kellett a megálláshoz. Azt hittem nem hiszek a szememnek, amikor kiszálltam az autóból. Ugyanis az éjszaka sötétjében semmi nyomát nem láttam az ütközésnek, mindössze néhány vércsepp emlékeztetett a gépháztetőn és a jobb első sárvédőn az incidensre.
Ijesztő, de ezt az őzet ütöttem el, az autó szerencsésebben, a fenti képen látható sérüléssel úszta meg a balesetet, a szerencsétlen őz viszont elhunyt
Másnap aztán láttam, egy körömnyi hosszon elrepedt az amúgy kiválóan teljesítő, sok parkolási sérülést gond nélkül megúszott fényezetlen lökhárító, és ami nagyobb baj, a jobb oldali fényszóró egyik tartófüle is eltört. Néhány nap múlva elvittem az autót egy Pest-környéki műanyagoshoz, aki 3000 forintért mindent megjavított. Ma azonban bele sem merek gondolni, hogy mibe kerülne egy ugyanilyen baleset javíttatása. Már (részint az egyre szigorúbb gyalogosvédelmi követelmények, részint az anyagtakarékosság, valamint a környezetre kevésbé káros, gyorsabban lebomló műanyagok alkalmazása miatt), egyre puhább, sérülékenyebb elemekből áll össze az autók orra, ráadásul a lökhárítók teljes mértékben elvesztették funkciójukat.
Egy ilyen lökhárító már nem csak sérülékenyebb, jóval nehezebben is javítható, mint egy néhány évvel ezelőtti
A lökhárítók a valaha vaskos vasrudakból előbb a maiakhoz képest még mindig strapabíró műanyagokká nemesedtek, majd következett ezek lefényezése. Mutatóba eleinte még raktak a színre fújt plasztikokra egy-egy fényezetlen betétet, hogy a parkolóhelyi lökdösődéseket kivédjék. Ezek persze már nem védtek túl hatékonyan, ráadásul elvették a fényezők kenyerét. Ezért aztán következhetett a betétek színre fújása, esetleg krómozása. Ma már csak elvétve szerepelnek ilyen, akár külön-külön is cserélhető betétek a csaknem kivétel nélkül fényezett lökhárítókon, elég egy parkolási hiba és mehet az egész elem a fényezőhöz. És utóbbi még a jobbik eset, hiszen a plasztik elemek egyre könnyebben törnek, vékonyságuk miatt egyre kevésbé javíthatók és egyre méretesebbek, azaz egyre drágábbak. Örülnénk persze, ha a nagy műanyagok felfognák az ütközéseket, de a gyakorlat nem ezt mutatja. Ma már a fényszórók annyira az orr szerves részét képezik, hogy ritkán élik túl a koccanásokat. Jó esetben csak füleik törnek le, és ezek visszahegesztése után tovább szolgálhatnak, rosszabb esetben a teljes egységet cserélni kell. Miként az első koccanásoknál, a legkisebb ráfutásos baleseteknél is rendszerint több elem sérül. Az egyre nagyobb, egyre bonyolultabb formájú hátsó világítótestek ára a néhány évvel korábbi típusokéval összevetve akár sokszoros is lehet.
Elsőként a mai fényszóróknak is csak a tartófülei törnek le, ám egy szintszabályzós, kanyarkövető xenon fényszórót a márkaszervizek nemigen szoktak javítani, marad az extra költséges csere
A hagyományos karosszériaelemek mellett egyre több olyan rendszer kerül az autókba, amelynek a töréskori cseréje döbbenetes összegbe tud kerülni. Ezek közül már a legegyszerűbb elemnek számít a parkoló-radar, ami gyári forrásból könnyedén másfélszeresére növelheti egy lökhárító cseréjét, még borzalmasabb javítási számlát okozhat, ha egy autóban távolságtartós tempomat vagy egyéb ínyencség szerepel. Az új Ford Focus bemutatóján például csaknem megszédültem, amikor megtudtam, hogy minden verzióban alapfelszerelés lesz a motor aktuális hőigénye alapján nyíló-záródó hűtő előtti lamella-rendszer - egy koccanásnál ez igen jelentős plusz költség lesz. Nem is beszélve az egyéb opciós tételekről, például a távolságtartós tempomat vagy a városi koccanásokat elkerülő vészfékező szenzorai. Utóbbiak persze pont a koccanások elkerülését szolgálják, de azért még nem jelentenek 100 százalékos védelmet. Persze, a gyárak biztosítanak róla: az átgondoltan tervezett orrész műanyagjai sérülékenyek ugyan, de éppen ezzel védik meg az autó nemesebb szerveit. Hát, ők csak tudják...
Nem csak az autók orra, fara és oldala is jóval sérülékenyebb ma, mint néhány évvel ezelőtt. Eltűnőben a fényezetlen védőbetétek, puhábbak a műanyagok, bonyolultabbak, már-már javíthatatlan alakúak a karosszériaelemek
Nem csak az autók orra és fara sérülésveszélyes, az ajtókról is rendre eltűntek az oldalsó műanyagcsíkok, amelyek rányitástól, parkolási horzsolástól egyaránt védték őket. Még rosszabb a helyzet a külső tükrökkel. Házuk ma már rendszerint fényezett, a legtöbb márka az oldalsó irányjelzőt is beléjük építi, plusz utóbbi autóknál rendszerint ott van a mozgató mechanizmus is. Pedig az oldalra legkiállóbb elemként pont a tükör a leginkább veszélyeztetett. Akár egy biciklis vagy egy rendszám nélküli robogós is lecsaphatja menet közben, aztán csak bottal üthető az akár százezres kárt okozó nyoma.
Kétségtelen, hogy a régebbi autók kevésbé sérülékenyek és rendszerint a maiaknál olcsóbban javíthatók, de azért az aktuális modelleknél sem kizárólag a márkaszervizek által jellemzően javasolt elemcsere az egyetlen javítási megoldás. Hamarosan újabb cikkekben áttekintjük, hogyan orvosolhatóak a kisebb sérülések.
Kedves Mátyás!
Érdeklődésel várom a folytatást, melyben gondolom nem az általánosan elterjedt szervízgyakorlatot /lecserélem, újra festem az egészet stb/fogod bemutatni. A magam részéről híve vagyok a szakszerű alternatív javításoknak, melyek minőségükben esetenként még előnyösebbek és olcsobbak /fényezés nélküli horpadás javítás/ mint a hagyományos javítási módszerek. Ha valakit érdekelnek ezek a technikák tekintsen bele hónlapunkba:
http://www.szilagyikft.hu
Üdvözlettel:Tom