Kint jártunk a Hungaroringen, így áll most a felújítás!

Szinte rá sem ismerni a magyar versenypályára, alaposan átalakult a célegyenes környéke

Rohamosan közeleg a 40. Magyar Nagydíj időpontja, a Hungaroring pedig kezdi elnyerni végleges formáját. A helyszínen tekintettük meg, hogy áll az építkezés, máris mutatjuk, mit láttunk!

Talán a megszokottnál is nagyobb esemény lesz a 2025-ös Formula-1-es Magyar Nagydíj, hiszen idén 40. alkalommal látogat hazánkba a mezőny. Ráadásul éppen az aktuális versenyre fog elkészülni - részben - a vadiúj paddock épület, valamint a modern főtribün. Az építkezés az előzetesen vázolt ütemtervnél is gyorsabban halad, viszont a mostani esztendőben még néhány ideiglenes megoldást is kénytelen alkalmazni a Hungaroring, hiszen a főépület felső szintjét csak jövőre fogják átadni. Emiatt a versenyirányítás is kihelyezett munkaállomáson fogja levezényelni az idei Magyar Nagydíjat. A szurkolóknak jó hír, hogy nem kell az F1-es futamig várni, ha a Ringen szeretnének akciót látni, ugyanis júliusban GT Opent rendeznek. A Hungaroring vezetésének nem titkolt célja, hogy ezen az eseményen tesztelik majd az új technikai berendezéseket - tudatta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a hétfő reggeli sajtótájékoztatón. Ezzel egyidőben azt is bejelentették, hogy a gyors munkavégzés miatt újabb öt szektort tudnak megnyitni a főtribün felső traktusában, ami hozzávetőleg 600 extra jegyet jelent. Ezzel kapcsolatban Gyulay Zsolt kiemelte, idén is teltházra számítanak. Az idei évtől Platinum néven futó lelátó tetőszerkezete egyébként már a helyén, jelenleg a szigetelése zajlik. A fő tartóelemeket nem meglepő módon darukkal emelték a helyükre, ezekből mindent egybevetve 12 darabot használtak, hétfőn viszont már csak 2 állt ezekből, viszont március végére a maradékot is elbontják. A sajtótájékoztatón arról is szó esett, milyen különlegességekkel készülnek a kerek évfordulóra. A 4-es kanyart hivatalosan is elnevezik Nigel Mansellről, akinek a kézlenyomata is odakerül. A többi forduló elkeresztelését viszont a szurkolókra bízzák, minden javaslatot szívesen fogadnak, viszont a végső döntést egy szakmai zsűri fogja meghozni. Emellett különleges érmesort is kibocsát a pénzverde, valamint arra is ígéretet tettek, hogy a fővárosban is több F1-es aktivitással találkozhatnak majd a szurkolók a futam ideje alatt. Bár egyre több klasszikus európai versenyhelyszín státusza kerül veszélybe a F1-es versenynaptárban, úgy tűnik, a Hungaroring hosszútávú jövője is biztosított. Mint ismert, Magyarország 2032-ig szerződéssel rendelkezik, viszont - nem kis részben a felújítás miatt - jelenleg szinte biztosra vehető, hogy azt követően is évente hazánkba látogat majd a száguldó cirkusz, még a rotációs rendszer sem merült fel, amelybe például a belgiumi Spa-Francorchamps kényszerül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?