Kínában csupán 5 millió forintot kérnek ezért a BYD Sealért!

A konnektoros hibrid BYD Seal itthon az egyik legolcsóbb autó lehetne

Hazájában egészen más árképzéssel dolgozik a BYD, így fordulhat elő, hogy magyar szemmel nézve hihetetlenül olcsó ez a Seal modell. De mit tud ennyiért? Máris mutatjuk!

A BYD konnektoros hibrid verziójáról már mi is írtunk korábban, az akkor bemutatott kivitelről az sem elképzelhetetlen, hogy Európában is bevezetik. A Sealből több különböző verziót is gyárt a kínai márka, a szóban forgó a 05 DM-i kódnéven fut. Ennek hossza 4,78 méter, szélessége 1,84 méter, a magassága 1,52 méter, míg a tengelytávja 2,72 méter. Bár a külseje alapján rendkívül hasonlít a nálunk is kapható villanyos Sealre, jóval kisebb, hiszen 5 centiméterrel rövidebb. Ebben egy 1,5 literes közvetlen befecskendezésű benzines erőforrás található kerek 100 lóerővel, ezt egészíti ki a 161 lóerős villanymotor. Lévén, hogy konnektoros hibrid, így ez is a BYD Blade akkumulátorával rendelhető, kiviteltől függően 7,68, vagy 15,9 kilowattórással. Előbbi a kínai WLTC ciklus szerint 43 emissziós kilométert kínál, míg utóbbi több mint a dupláját, kerek 90 kilométert. A kombinált hatótáv viszont ennél is meggyőzőbb, hiszen vegyes üzemben akár 2000 kilométert is megtehet két töltés/tankolás között. A Seal 05 DM-i előrendelése nemrég kezdődött Kínában, háromféle kivitelben kapható. A legolcsóbb forintba átszámítva kevesebb mint 4 millióba kerül, de a csúcsmodellért sem kérnek többet 6,1 milliónál. Sajnos szinte biztos, hogy a Seal ezen verziója kizárólag Kínában lesz kapható, exportra egyáltalán nem fognak gyártani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?