Kigyúrta magát az új Fiesta – Ford EcoSport menetpróba

Ford EcoSport nemzetközi menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ford új kisautója, a Fiesta igen jó és élvezhető lett. Azok, akik kedvelik ezt a méretet, de magasabb üléspozícióra vágynak, választhatják a frissítésen átesett EcoSportot.


Nincs megállás. Továbbra is nő a SUV-ok iránti kereslet, legyen az mini, közepes, nagy vagy luxus. A Ford idén rátett még egy lapáttal az újdonságokra, bemutatták az EcoSportot, amely a kompakt SUV-ok kategóriáját erősíti. 2014-es európai megjelenése óta 150 ezer darab talált gazdára, tavaly az értékesítések 40 százalékkal nőttek. Ezek alapján úgy tűnik, nincs ok az aggodalomra, három év után viszont jót tesz egy kis megújulás minden modellnek. Nem csak az arculat változott, a gyártás helyszíne is átkerült a romániai Krajovában található üzembe.
Hirdetés

Ford EcoSport, 2017 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4096 1765 1653 2864 334-1238


Ezen kívül természetesen számos újdonság is érkezett a legkisebb Ford SUV-ba. Az arculat sportosabbá vált, amit mostantól akár ST-Line sportcsomaggal fokozhatunk még tovább. A belsőt számos helyen az új Fiestától örökölte, és biztonság, vezetést támogató rendszerek tekintetében is fejlettebb lett. Nem csak az utastér, a motorpaletta is a Fiestából került át. Míg korábban 1,0 és 1,5 literes benzinesek voltak, addigra ma már csak 1,0 literes EcoBoosttal kapható. Dízel fronton maradt az 1.5 TDCi, ebből egy teljesen új fejlesztés is érkezik, amelyet minden bizonnyal később több Ford modell is meg fog kapni. Lássuk a részleteket!

Benzines fronton kétféle 1,0 literes háromhengeres turbós érhető el. A gyengébbik 125 lóerős, hatgangos kézivel és automatával is rendelhető, míg a 140 lóerős csak manuálissal jön. Dízel esetén is kétféle változat áll rendelkezésre. A 100 lóerős 1.5 TDCi mellett egy új 1.5 TDCi EcoBlue is elérhető, amely 125 lóerős. Mindkettő manuális váltós, az erősebb kivitel összkerékhajtással is válaszható. A fejlettebb EcoBlue csak 2018 tavaszán lesz rendelhető idehaza, a portugáliai menetpróbán viszont sikerült megkaparintani és kipróbálni.
A Ford dízeleiről nekem mindig az ugrik be, hogy a többi márka hasonló méretű modelljeihez és motorjaihoz képest sokat esznek. Bíztam benne, hogy az új EcoBlue kivétel lesz, de nem. A kis SUV az új blokkal is 8,5 liter körüli átlagot hozott 100 km-en. Voltak dinamikus szakaszok, ahol 10 liter/100 km értéket is láttunk a műszerfalon, ami még akkor is meglepő, ha összkerékhajtás dolgozik alattunk. Finomabban hajtva városi, elővárosi használat során 7,0 l/100 km körül lehet a reális fogyasztás, ami egy ekkora karosszériához és motorhoz képest valóban sok. De ne legyen igazam, majd a hazai teszten jobban utánajárunk ennek jövő tavasszal. (Feltétlenül, mert a tesztátlagok nem szoktak rosszak lenni a gázolajos Fordokkal - a szerk.)
Ford EcoSport, 2017 - műszaki adatok
1.0 EcoBoost 1.5 TDCi
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 998 1499
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 vagy automata/6 kézi/6 kézi/6
Teljesítmény [LE] 125 (6000) 140 (6000) 100 (3750)
Nyomaték [Nm] 170 (1400-4500) 180 (1500-5000) 215 (1750-3000)
Gyorsulás 0-100 km/h 12,7/11,6* 11,8 14,0
Végsebesség [km/h] 180 188 160
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,2/5,8* 5,2 4,1
CO2-kibocsátás [g/km] 119/134* 119 107
Saját tömeg [kg] 1280/1324* 1280 1288
Megengedett össztömeg [kg] 1730/1775* 1730 1735


Az 1,0 literes benzinest szintén 125 lóerővel és automatával sikerült próbára tenni. A fogyasztás itt is hasonlóan alakult, 8-9 liter közötti értékek adódtak 100 km-en, szintén időnként dinamikusan gázpedál-használat mellett. Míg az előzőnél az összkerék, itt az automata tett rá legalább egy litert. Egy háromhengeres egylitereshez képest erre ismét azt tudom mondani, hogy sok. 1,2-1,3 tonnás tömeget kell mozgatni és a frontfelület is nagy a magas építés miatt. Mindemellett dinamika szempontjából se várjuk kiugró értékeket. A benzines 11,6 másodperc alatt ér nulláról százra, míg a dízel menetdinamikai adatai egyelőre nem ismertek, de ott is 12 másodperc körüli idővel érdemes számolni.

Nem leszünk a fogyasztási és gyorsulási versenyek győztesei, nézzük miben erős az EcoSport! Kormányzás, futómű, fék, kényelem. Ez mind nagyon rendben van a kis SUV-ban. A magas üléspozíció miatt jól felfekszik a teljes combunk az ülésen, a kormány és az ülés helyzete jól személyre szabható, emiatt valóban kényelmes tud lenni, akár hosszabb távokon is. A kormányzás inkább sportos, mint komfortos, ugyanakkor nem kell nagyon erőlködni vele. Jól terelgethető az EcoSport, amelyhez egy jó futómű is társul, hasonlóan jó, mint amit az új Fiestánál megszokhattunk. A fék is németesen precíz, a vezetési élmény a magas üléspozíció ellenére élvezetes, sportos.

Technikailag újdonságot és látványos megjelenést hoz a központi infotainment rendszer, amely akár 8 colos is lehet. A kedvenc zenéinket 10 hangszórós B&O Play hifin keresztül hallgathatjuk, télen a kezünket a kormányt fűtve melegíthetjük fel. Parkoláskor mostantól tolatókamera segít, elöl pedig parkolóradar is elérhető. A tempomat alap, azaz távolságtartó funkciót nem tud. Érthetetlen, hogy ezt miért hagyták ki, holott a kistesó, a Fiesta tudja ezt. Akárcsak az önműködő parkolást. Kétségtelen, hogy vannak újdonságok az előző modellhez képest, ennél viszont többre számítottunk vezetést támogató rendszerek tekintetében.
Ford EcoSport, 2017 - motorválasztéka és árai (millió Ft)
Felszereltség 1.0 EcoBoost (125) 1.0 EcoBoost (140) 1.5 TDCi
Trend 5,295/6,145* - 5,995
Business 5,815/6,465* - 6,315
Titanium 6,245/6,645* 6,395 6,495
ST-Line 6,645/7,045* 6,795 6,895
ST-Line Black Edition 6,785/7,185* 6,935 7,035


Lássuk, milyen árakkal érdemes számolni, ha EcoSportot akarunk új családtagnak. 5,3 millióról indul az árcédula, ami az alap Trend felszereltséget adja az 1,0 literes 125 lóerős motorral. Ez a blokk elegendő is, a legnépszerűbb csomag viszont a Titanium, ami már egy millióval többet kóstál. Az automata váltó felára ennél a motornál 400 ezer forint. Ha sportos külsőt akarunk, akkor az ST-Line lesz a befutó, amely 6,6 milliótól érhető el. Egy komolyabb motorral ez még borsosabb lehet, az itt szereplő dízel pedig a 100 lóerősre vonatkozik. A 125-ös EcoBlue néhány százezer Ft-tal még drágább lesz, összkerékhajtással pedig már lassan ott van, mintha egy benzines Kugát vennénk. Bizony nincs nagy különbség, 1-1,5 millióval többért már Kugát lehet venni, ami jóval nagyobb és tágasabb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Kigyúrta magát az új Fiesta – Ford EcoSport menetpróba

  • 2017.12.11. at 12:10
    Permalink

    Én megnézném azért, mit tud, de venni biztos hogy nem vennék, mert kicsi/értelmetlen/nem szeretem egyik SUV-förmedvényt sem. Lövésem sincs, hogy bírnak ebből ennyit eladni (50e/év)

    50mm ültetést elbírna a forma.

Vélemény, hozzászólás?