Kifinomultabb külsővel és nagyobb hatótávval jön a frissített Škoda Enyaq

Szinte minden fronton fejlődött a ráncfelvarrással a Škoda villanyautója

Lerántotta a leplet a ráncfelvarrott Enyaq SUV-ról és kupéról a Škoda, amelyek frontrésze teljesen átalakult, de hátul is módosítottak egy keveset.

Ahogyan azt már előzetesen ismertette a Škoda, az Elroq villanyautónál debütáló Modern Solid névre hallgató formanyelvet az Enyaq is megkapja a ráncfelvarrással, így a frontrész kialakítása aligha érhet bárkit meglepetésként. Fontos változás a frissítés előtti verzióhoz képest, hogy az újon az első lámpatestek osztott elrendezést kapnak, a nappali menetfényeket teljesen különválasztották, amelyeket a "hűtőmaszk" köt össze. Hátul is átszabták a lámpatestek grafikáját, igazodva az új megjelenéshez. Szintén újdonság, hogy mostantól az Enyaq-on sincs embléma, elöl és hátul is felirat hirdeti a márkát. Az utastérben nem történtek radikális változások, legalábbis ami a műszerfalat illeti. A kormány mögött egy 5 colos digitális műszeregység található (amely opcionálisan kiegészíthető HUD-dal), középen pedig egy "lebegő" 13 colos multimédiás érintőképernyő. Közvetlenül ez alatt a szellőzőnyílások, amelyek az egyetlen gombsor felett helyezkednek el. Az irányválasztó maradt a középkonzolon. Ami a csomagteret illeti: a SUV esetében 585-1710 liter áll rendelkezésre, míg a Coupé 570-1610 litert kínál. A megújult Enyaq kétféle akkumulátorral és háromféle hajtáslánccal lesz kapható. A kisebb pakk kapacitása 63 kilowattóra, míg a nagyobbé 82 kilowattóra. A belépő szintű modell 201 lóerőt és 310 newtonmétert kínál, míg az Enyaq 85 névre keresztelt verzióban már 282 lóval és 545 newtonméterrel lehet gazdálkodni. Az abszolút csúcskivitel a 85x, amely az előbbihez hasonlóan szintén a nagyobb aksival lesz kapható, viszont egy helyett két villanymotort építenek bele, vagyis összkerékmeghajtású, viszont a teljesítmény ugyanaz. A kisebb akkumulátorral maximum 437 kilométerrel lehet tervezni két töltés között (a Coupé esetében 446 km), míg a nagyobb pakk egy villanymotorral 586 kilométert tudhat, az összkerékmeghajtású pedig 549 kilométert. A Coupé karosszériaváltozat a 82 kilowattórás teleppel 596 és 558 kilométerre lehet jó, hiszen jobb a légellenállása (csupán 0,225).
Az Enyaq is kap Sportline felszereltségi szintet
Az értékesítés már január 9-én elkezdődik bizonyos európai országokban, a Škoda tájékoztatása szerint az indulóár 44 ezer euró környékén alakul, vagyis forintba átszámítva valahol 18,2 millió környékén.  
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?