Kicsit semmilyen az új BMW Art Car
Itt az új BMW Art Car, Baldessari munkája nem olyan ütős, mint az eddigi autók
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Megmutatták a BMW Art Car sorozatának legújabb darabját. Az M6 GTLM versenyautót John Baldassari pingálta ki, de ennél azért ütősebbet vártunk volna.
John Baldessari első autóval kapcsolatos munkája az M6 GTLM Art Car, művészetét most először alkalmazta három dimenzióban
A BMW Art Car sorozatának újabb és újabb darabjai mindig feltűnőek, fantasztikusan látványosak voltak. Rengeteg színnel és mintával borították őket a művészek, vagy csak egyszerűen összepacsmagolták őket, mint ahogy Andy Warhol tette az M1-essl. Egytől egyig letaglózó és emlékezetes darabok, persze volt néhány egyszerűbb is, mint César Manrique 1990-es 730i-je, de még a legutolsó, 2010-es Art Car BMW is egészen emlékezetes marad. Most itt a legújabb, melynek alapja egy M6 GTLM versenyautó.
Egy nagy piros pötty került a tetőre, az aláírásával együtt, egy kisebb, valamint egy zöld a lökhárítóra, a szárny pedig egyszerű kék lett sárga végekkel
A művész John Baldessari, minimalista munkáiról híres. Eltérő élénk színeket és formákat használ, ezt a 19. BMW Art Carra is átvitte. Nem is túlozta el a dolgokat, egy piros és egy zöld pötty került a BMW első lökhárítójára, egy nagyobb piros pedig a tetejére. A szárnyat világoskékre, végeit pedig sárgára festette. A kocsi baloldalán egy egyszerű és kifejező szó olvasható: FAST, vagyis gyors, a túloldalán pedig a pőre versenyautó képe feszít. Sokan biztos látják majd benne ugyanazt a művészetet, mint amit az eddigi Art Carokon mutattak meg alkotóik, mi egy kicsit másra számítottunk. Persze a sorozat mindegyik darabja tökéletesen egyedi, ahogy Baldessari munkája is. Először élesben a Rolex 24 versenyen láthatjuk majd január 28-29-én.
A 19. BMW Art Car elég minimalistára sikerült, de mint a többi autó, ez is egyedi