22 évvel a méltán népszerű első generáció bemutatása után ő itt a Renault Twingo szupermini harmadik nemzedéke, világpremier március 4-én, a Genfi Autószalonon. És igen, ahogy eddig is tudtuk, kispolszkisan vagy 911-esen farmotoros, hátul hajtó lesz a divatcsöppség azonos padlón a következő smart fortwo és forfour modellekkel, együttműködésben a Daimlerrel. A forma retrós, nem nehéz belelátni a Fiat 500-at, hogy hátulról azért némi R5-utánérzés is elkaphassa az embert
Kezdetben e négy szín közül lehet majd választani az új Twingót, amivel a Renault egész hű maradt a TwinZ és a TwinRun tanulmányokhoz. A kasztni ötajtós, a hátsó kilincs rejtett. Lesz elhúzható vászontetős "kabrió", a nappali menetfény LED-es, a személyre szabhatóságot persze sokféle felni és dekormatrica garantálja
Mit rejt majd a fara? Vélhetően 3 hengeres, 0,9 literes szívó/turbó benzinmotort. És fölötte figyel valami kis csomagtér vagy elöl? Még nem tudni. Remélhetőleg fordulékony, vezetni élmény, az elrendezés miatt tágas is lesz a Twingo
Már régóta ezt az építési módot kellene forszírozni, a mai energiaárak, és úgymond környezetvédelem oltárán. 🙂 Padló alatti motorral a külméretekhez képest hihetetlenül jó és kényelmes belső tér alakítható ki. beleértve a csomagteret is, több száz kg. önsúly megtakarítása mellett, (ez jelenti az igazi környezetvédelmet, üzemanyagmegtakarítást!!!) a jelenleg általánosan elterjedt építési módhoz viszonyítva.
Sok minden kell a sikeréhez, legelsősorban egy elfogadható ár, meg persze az egyszerű, tartós, mechanikai elemek, nem túlbonyolított „szakszerviz” igényes megoldásokkal.
:D:D:D:D….. Izgalmas lessz megtalálni a motort és az üzemanyagtankot a hátsótengely és a hátsóülés között….. Aszem ebből sem túl sok fog fogyni…..:) Szerelőt meg inkább ne is keressünk hozzá !!!!