Kicsi kocsi bumm-bumm százzal tép: Kia Picanto automata teszt

„Hej ho kicsi kocsi bumm-bumm jó kis gép, úgy ám kicsi kocsi bumm-bumm 100-zal tép” – villan az emlékezetembe Ace Ventura nótája, miközben négy személlyel a fedélzeten próbálja elérni a 100 km/h tempót a robotváltós Kia Picanto. Üvölt a kis kávédaráló benne, szinte látom, hogy ha lenne arca, már elöntötte volna a verejték. 6000-es tartományokban pörög a motor a váltások előtt, de csak nem vagyunk még 100-on. Aztán egy örökkévalóságnak tűnő 21 másodperc múltán elérjük. Mindenki megkönnyebbül, főleg a háromhengeres kis motor, mert visszatérünk a városba, ahol viszont tényleg elemében van. Azért kezdtem ezzel a kis közjátékkal, hogy érzékeltessem, tényleg nem barátja sem az autópálya, sem az országút egy ekkora autónak. Nem véletlenül választotta városi flottájába az egyik közösségi megosztós vállalat a Picantót. Tényleg csak városi cirkálásra való. Pedig még ezzel is versenyeznek az ínyencek! Az autósport rajongói biztosan emlékeznek még a Kia Picanto márkakupára, amiben óriási és nagyon látványos csatákat vívtak ezekkel az autókkal. Hogy ez tényleg jó ötlet volt, azt a futómű és a kormányszerkezet mutatja ebben a polgári változatban is, mert ez a része oltári jól sikerült az autónak. Ahogy a formaterve is kimondottan karakteres, bár kicsit olyan, mint amikor a kisállatok a veszély közeledtére „felfújják” magukat, próbálnak nagyobbnak látszani, hogy elijesszék a rájuk vadászó ragadozókat. Sajnos a hazai közlekedési morált megtapasztalva szükség is van erre, mert a miniautókat előszeretettel akarják „eltaposni”, jobb esetben csak semmibe venni.

Persze pont ezért mókás, amikor egy-egy ilyen kis fürge masina otthagyja akár a sportosabb gépeket is. Erre a Picanto is képes az egyliteres turbós motorral, amihez a GT-Line felszereltséget társítva végképp harapós kis minit lehet konfigurálni. Ám a tesztautóban csak a 67 lovas, szívó, háromhengeres dolgozott.

De még ez sem lenne ám kevés ugrabugrálni a lámpáktól, hiszen üresen csak 955 kilogrammot nyom az autó. Csakhogy a robotizált sebességváltó nem engedi. A Picanto formája egyébként nemrég frissült, bár egyáltalán nem tűnt előtte sem elavultnak, de azért kapott új mintázatú hűtőrácsot, illetve a lámpák rajzolata is változott egy hangyányit. Az utastérben megnőtt a középkonzolon az érintőképernyős kijelző, amely immár 8 colos, az infotainment pedig kompatibilis lett az okostelefonos alkalmazásokkal. Sőt, megnőtt a műszeregységen a hagyományos órák közé telepített „egérmozi” is 4,2 colosra. Habár minimalista a Picanto, de ergonómiából sokan tanulhatnának tőle. Az infotainment kijelzőjének növekedése jót tett a kezelhetőségnek, a rendszer gyors, a menüje pedig könnyen átlátható. A klíma manuális, tekerőgombokkal, egyszerűen szabályozható. Ennyi a középkonzol, és mégis ízléses az elrendezés. Nincs túlbonyolítva, de feldobja a keresztben végigfutó díszléc, illetve a széleken az ovális szellőzőnyílások.

A multifunkciós kormánykerék pedig bőrburkolatú, nagyon kellemes a fogása, szép a fehér varrás, szóval egymaga képes feledtetni, hogy rajta kívül minden műanyag olcsó hatású.

Viszont dicséretet érdemelnek a kéttónusú, szövetkárpitos ülések, amik jól tartanak, kényelmesek. Egyedül a pohártartók mérete elhibázott, mert a legtöbb gyorséttermi pohárhoz nagy, így azok hajlamosak elborulni. Na meg helykínálatban se legyenek irreális elvárásai senkinek, csomagtér szinte nincs (de a kategóriaátlag feletti: 255 literes - a szerk.), és hátul is szűk a lábtér, de hát egy ilyen autó eleve csak kis távokra való, annyit meg kibírnak hátul is az utasok. Amint már említettem az autó orrában háromhengeres, szívó benzinmotor dolgozik. Ez nem rejtegeti a „személyiségét”. Nyersen szól, azonnal felismerhető a tipikus háromhengeres hang, a rezonanciák, és nem sokat foglalkoztak a tervezők a hangszigeteléssel sem. Nem vészes egyébként így sem városban a beszűrődő zaj, de azért ront a komfortérzeten. Ám mindez eltörpül amellett, amit a robotizált váltó csinál. Az ötfokozatú szerkezet miatt folyamatosan bólogat az autó. Mint egy kezdő sofőr, mit kezdő, inkább arra hasonlít, amikor először ismerkedünk a kuplungpedállal. A 998 köbcentis motor 67 lóerejét 5500-as fordulatnál adja le, a 98 Nm maximális nyomatékát pedig 3750-es fordulatnál.

A robotizált szerkezet nem is rest elforgatni 4000-ig, hogy meglegyen a lendület, ám utána hirtelen nagyon visszaejti a fordulatszámot, ekkor jön a bólogatás.

Komolyan, mintha a fékre lépnél, és ez bizonyos helyzetekben még félelmetes is, például, amikor egy kereszteződésből nem lehet vele kellő dinamikával kikanyarodni. Na, meg a fogyasztásnak sem tesz jót ez a pörgés. A tesztátlag 6,6 liter lett, persze rendes vegyes használatban, kipróbálva az autópályázást, az országutat és több személlyel a fedélzeten. Amikor csak egyedül cirkáltam a városban, akkor persze kiírt 5 liter alatti átlagot is, ez sem elérhetetlen vele. Jajjj, hát azt meg még nem is említettem, hogy a váltón nincs P, tehát parkoló fokozat. Ott a hátramenet, az üres és a D, aztán szevasz. Ha nem mondják el az autó átadásakor, hogy ne keressem, csak vakartam volna a fejem, hogy akkor végülis, melyik fokozatban hagyjam, amikor célhoz értem és letenném. Szóval a Picantót inkább manuális váltóval ajánlom, hiszen önmagában egy kedvelhető törpe. Az autó sarkaiba helyezett kerekekkel egyfajta gokartos érzést ad. A kormány nagyon pontos és közvetlen, a futómű eléggé feszes, de nem csap át a kényelmetlenül rázós kategóriába. Kimondottan élvezetes lehet vele közlekedni, amikor nem vágja haza ezt az érzést a robotizált váltó bénáskodása, amelynek pedig pont az lenne a feladata, hogy kényelmesebbé tegye az utazást a 300 ezer forint felár ellenében. Ha már a piszkos anyagiak szóba jöttek, nézzük az árcédulát. Sajnos jellemző manapság, hogy ezeket a kis járműveket is drágán adják, a Picanto sem olcsó, hiszen 3,85 millió forintról indul. A tesztautó a Gold felszereltséggel már 4,15 millió forint, igaz benne vannak a legfontosabb vezetősegédek, többek között a sávtartó, a tempomat, a vészfék asszisztens és az éberségfigyelő is, de a robotizált váltóval végül 4 449 000 forint a végösszeg. Én menteném!
Egy rövid városi körre én is elvittem a Picantót, s Andrással szemben messze nem mondom azt, hogy inkább manuális váltóval venném. Csupán tudni kell, mire vesszük. Ha szeretünk vezetni, ha többet megyünk városon kívül, akkor nyilván remek manuálissal. Ha viszont sokat megyünk városban, netán még bizonytalanabbul vezetünk, nem szeretnénk bonyolítani az életünket a kézi váltással, akkor bizony nagyon jó megoldás ez a relatív olcsó, 300 ezer forintos robotizált váltó. Fontos tudni, hogy ez nem egy hagyományos automata, hanem kvázi egy manuális szerkezet, amiben elektronika rakosgatja helyettünk a fokozatokat, csúsztatja a kuplungot induláskor. Ezt bizony érdemes észben tartani, emelkedőn nem gázpedállal tartani, mert szépen el fogja füstölni a tengelykapcsolót. Ami a rántásokat illeti: a kézi kapcsolással minimalizálható, de óvatos gázpedálkezeléssel is, amivel városban még mindig nem fogunk forgalmi akadályt képezni, ellenben mivel az elektronika nem pörgeti magasra a motort, hanem hamarabb kapcsol. Így a váltások is simábbak, miközben valóban 5 liter körüli átlaggal autózhatunk a Picantóval, ami a miniautók szegmensében tágasnak, jól használhatónak számít, s persze a Kia 7 év/150 000 km garanciája is jár hozzá.
Katona Mátyás