Kicsi, de közben nagy. Vezettük az új Skodát

Itthon a Skoda Rapid Spaceback, alapára 3,2 millió Ft

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett a ferdehátú Skoda Rapid, a Spaceback tágas utas- és csomagterű, az első benyomások alapján egész remek autó. Az Octaviánál persze kisebb, de olcsóbb is.


Megjött, már Magyarországon is kapható a Frankfurtban bemutatott Skoda Rapid Spaceback. Ő a már ismert szedánforma ötajtós után a Rapid-família második tagja, és hát egy ferdehátú ötajtós. És kompakt, alsó-középkategóriás, magyarul nagyobb a Fabiánál és kisebb az Octaviánál. És ugyan csöppet kombis, de nem kombi. Egy újabb Skoda, ami a kategóriahatárokat feszegeti, ostorozza, ám ami fontosabb, pompás kocsija lehet a családnak.


Hossza 4,3 méter (a Rapid-limónál 18 centivel rövidebb), csomagtere (pótkerék nélkül) 415 literes, üléshajtással bővítve közel 1,4 köbméteres. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Rapid Spacebacké az osztály legöblösebb raktere, ami igaz, ha azt vesszük, hogy nincs még egy ilyen autó. Nem igaz, ha az összes kompakttal vetjük össze, mert temérdek egyéb modell kínál méretesebb puttonyt. Mindegy, lényeg, hogy a Rapid Spaceback formás fara alacsony padlós, nagy nyíláson át könnyen rámolható, padlója két szinten rögzíthető és kétoldalú, hogy a sáros gumicsizma se jelentsen gondot - ötletes. És feláras.
Hirdetés

Skoda Rapid Spaceback - méretek
Hosszúság (mm) 4304
Szélesség (mm) 1706
Magasság (mm) 1459
Tengelytáv (mm) 2602
Csomagtér (l) 415-1380 (pótkerékkel 384-1349)

Mint megtudtuk, ez a Rapid Spaceback "természetesen" nem váltja ki a Fabia Combit - az új Fabia egyébként jövőre jön, és vélhetően rövidebb tengelytávú lesz, kombija meg nagyobb rakterű. Így aztán nem falják fel egymást a különböző típusok. Egyiknek, másiknak is megvan és meglesz a maga vevőköre - így a gyári magyarázat, miként a "normál" Rapid a a klasszikus szedánformáért lelkesedők autója, a Spaceback meg sportosabb, fiatalosabb, dinamikusabb választás.

A Budapest és Tatabánya között bonyolított tesztvezetés során egy igen puccos példányon keresztül ismerkedhettünk a teret újraértelmező Spacebackkel. A trendin fehér kocsi lámpái divatosan fekete hátterűek voltak, könnyűfém kereke 17 colos és fekete, visszapillantó tükre fekete, hatalmas panorámateteje szintúgy fekete, hátsó ablaka a rendszámtábláig nyújtózkodva megint csak fekete - láttunk azért szolidabb külsejű autót is, az sem nézett ki bután, de ez a fehér-fekete volt a non plus ultra.

Utastere minőségi benyomást árasztott, műszerfalának feketeségét vagány ezüst dekorelem törte meg. A (fix) panorámatetőn át amennyi fény csak volt, az hangulatosan beszüremkedett (Bicskéig és Bicskétől a köd miatt kb. semmi, Tatabánya körül bezzeg szikrázóan sütött a nap), a háromküllős bőr multikormány/krómgyűrűs műszerfal/navigációs-multimédiás színes központi kijelző kombó látványosnak, az ülésfűtés (elöl) hatásosnak, kellemesnek találtatott. A kormány és az ülés tág tartományban állítható, az ülés elöl-hátul (két személynek) átlagosan kényelmes, a ki/beszállási komfort jó, a karosszéria átláthatósága úgyszintén. Helykínálat? Fabiás mércével jobb, uras. Octaviás mércével vállalható. Átlagkompakt mércével pazar. Lábtérre, fejtérre, két-két utasnak széltében is.

Autónkat az Euro 5-ös paletta legizmosabb gázolajosa, a 105 lóerős és percenkénti 1500-tól 2500-as fordulatig 250 Nm nyomatékú 1.6 CR TDI dízelmotor hajtotta 5 fokozatú manuális váltóval párosítva. Jó kis csomag, erőteljes, nem túl zajos (130-nál 2500 alatt forog a motor), takarékos. Gyárilag és stop-start rendszer nélkül 4,4-es ígérettel, gyakorlatilag három személlyel 5,5 l/100 km-es fogyasztást produkálva. A váltó pontosan és könnyen kapcsolgatható, a sebességfüggő rásegítésű elektromechanikus kormány átlagosan túlszervózott, az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű rugózási komfortjára hangosan nem panaszkodtunk.
Skoda Rapid Spaceback - benzines kínálat
1.2 MPI 75 1.2 TSI 86 1.2 TSI 105 1.4 TSI 122
Hengerűrtartalom (cm3) 1198 1197 1197 1390
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16 4/16 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/5 kézi/6 DSG/7
Teljesítmény [LE (1/min)] 75 (5400) 86 (4800) 105 (5000) 122 (5000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 112 (3750) 160 (1500-3500) 175 (1550-4100) 200 (1500-4000)
Végsebesség (km/h) 172 180 193 203
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 13,8 11,7 10,2 9,4
Fogyasztás − város/országút/vegyes (l/100 km) 8,0/4,5/5,8 6,5/4,4/5,1 6,9/4,6/5,4 7,4/4,8/5,8
CO2-kibocsátás (g/km) 134 119 125 134
Saját tömeg (kg)* 1130 1150 1170 1225
Alapár (Ft) 3 199 360 4 014 700 4 221 710 4 887 190

* alapváltozat 75 kg súlyú járművezetővel

Van még 90 lovas dízel opciósan 7 fokozatú dupla kuplungos automata váltóval vagy GreenLine-ként (stop-starttal, fékenergia-visszanyeréssel, alacsony gördülési ellenállású gumiabronccsal és egyéb aeroelemeknek hála) alig 3,8 l/100 km-es étvággyal. És van az alapdízelt leszámítva minden más motorhoz rendelhető Green tec csomag stop-starttal, dettó fékenergia-rekuperációval és "zöld" gumikkal - igen, a négyféle benzineshez is. Táblázatainkban a nem Green tec-értékeket tüntettük fel, a greeenteces verziók néhány tizeddel és grammal gazdaságosabbak, illetve környezetkímélőbbek.

A benzines palettán a belépőt a 3 hengeres MPI jelenti egyke szívóként 75 lóerővel és 5,8 l/100 km-es fogyasztással, aki nem siet sehova és ritkán utazik, számára abszolút megfelelhet. A többi motor turbós. A legfickósabbik 1.4 TSI-nek a fogyasztása szintén 5,8 l/100 km, viszont 122 lóerővel, 200 Nm-rel és 7 fokozatú DSG-vel, hogy alkalmasint 9,4 mp alatt sprinteljen 100-as tempóra és a 200-at is megfussa, ha van hol és miért. Az ideális választásnak a 105 lovas 1.2 TSI tűnik 6-os kézi váltóval. Ideális dinamika és gazdaságosság szempontjából, no meg még árával is, mert még nem vészes.
Skoda Rapid Spaceback - dízel kínálat
1.6 CR TDI 90 1.6 CR TDI 90 GreenLine 1.6 CR TDI 105
Hengerűrtartalom (cm3) 1598 1598 1598
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 vagy DSG/7 kézi/5 kézi/5
Teljesítmény [LE (1/min)] 90 (4200) 90 (4200) 105 (4400)
Nyomaték [Nm (1/min)] 230 (1500-2500) 230 (1500-2500) 250 (1500-2500)
Végsebesség (km/h) 182 184 190
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 11,9 (DSG: 12,1) 11,9 10,3
Fogyasztás − város/országút/vegyes (l/100 km) 5,6/3,7/4,4 (DSG: 5,6/3,9/4,5) 4,5/3,4/3,8 5,6/3,7/4,4
CO2-kibocsátás (g/km) 114 (DSG: 118) 99 114
Saját tömeg (kg)* 1260 (DSG: 1280) 1258 1260
Alapár (Ft) 4 905 920 (DSG: 5 358 040) 5 149 760 5 051 970

* alapváltozat 75 kg súlyú járművezetővel

A Rapid Spaceback alapára 3,2 millió forint - ezért 1.2 MPI jár ESP-vel, elöl elektromos ablakkal, oldal- és függönylégzsákokkal, osztottan dönthető hátsó üléstámlával, sugár- és tengelyirányban is állítható kormánnyal, magasságállítható vezetőüléssel, MP3-at és CD-t is játszó rádióval, de klíma nélkül. Légkondi az Ambition felszereltségi szinttől van. A nem Easy szintű Spacebackek listaárát 400-650 ezer forintos kedvezmény enyhíti.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Kicsi, de közben nagy. Vezettük az új Skodát

Vélemény, hozzászólás?