Ki-ki a maga asztalánál – Nissan Pulsar teszt

Vagy nincs belőle elég, vagy túl szürke. A Nissan Pulsart már jó egy éve ismerjük. A hivatalos bemutató előtt megmutattuk, vezettük szerpentinen és teszteltük benzines- és dízelmotorral is. Az utcaképnek mégsem lett annyira szerves része, mint a nála kevésbé praktikus, de sokkal trendibb testvére, a Qashqai. Közben a sorozat kapott egy új motort, a más Nissan modellekből ismert 1.6-os turbós benzines 190 lóerős változatát. Ez már szinte a hot hatchek szintjén van a motorerőt tekintve. Kérdés, hogy vajon ez felpörgeti-e eléggé a kissé szürke, de korrekt és jól árazott kompaktot?

Pedig jó vétel. A Pulsar nem egy felkavaró jelenség. Bár csinos az orra a lapított aljú krómkeretbe foglalt márkajellel és a LED-es lámpái is jól néznek ki, de a formája mégsem elég egységes. A tágas hátsó traktus és a felnőtteknek is elegendő fejtér oltárán odalett az oldalnézet és a hátsó is. Innen egy kicsit aránytalan, de egyáltalán nem bántó, csak van nála megnyerőbb konkurens is. A belső értékei viszont kiválóak. Egy ekkora méretű, ilyen rendesen összerakott és kényelmesen vezethető autóért a pár ezressel 4 millió forint alatti plakátár zseniális. Az azonnali több százezres kedvezményekkel meg a jobban felszerelt változatokat is el lehet hozni a konkurencia árai alatt. Ez most sem változott, de a 190 lovas motor némileg felborította a Pulsar kellemes, finom harmóniáját.

Mi hajtja? A Pulsarhoz elérhető 1.5-ös Renault dCi motor 110 lóereje és 260 Nm nyomatéka és a szerény fogyasztása is baráti. A nála olcsóbb 1.2-es, turbós DIG-T motor 115 lóereje és 190 Nm nyomatéka passzolt eddig szerintem a legjobban ehhez a a kasztnihoz. Csöndes, finoman hajtva emberi a fogyasztása, és ha kell egész agilis is tud lenni, a dízelnél sokkalta gyorsabb bemelegedéssel, kisebb orrtolási hajlammal. Erre most itt ez a 190 lovas, ami 7,7 másodperces gyorsulással, 217 km/órás végsebességgel, meg 18 colos felnikkel és krómozott kipufogóvéggel kábít.


Túl erős, vagy túl puha? És valóban, a nagy kerekeken elég jó Michelin gumik feszülnek, a díszítő LED füzér a fényszóróban jól néz ki, menjünk! A Nissan váltóival nem szokott gond lenni, nem a legprecízebb szerkezetek, nem is adnak kimagasló kapcsolási élményt, csak jók - úgy, ahogy vannak. A 190 lovas Pulsarban viszont nem érzem sem elég határozottan megvezetettnek, sem elég finomnak a szerkezetet. Sem a gyors, sem az egyujjas váltások nem akartak összejönni. Maradt a nyomatékból autózás, ami nem kunszt ezzel a benzinessel. Aztán egyedül vezetve még egyszer megpróbáltam keménykedni, ennek a díja az lett, hogy egy teljesen ártatlan helyzetben táncolt le a fara az ívről. A futóműhöz érezhetően nem nyúltak, a 18 colos kerekek a tapadáshatárt elég hamar elérik, van orrtolás és egy ponton túl megpördülés is lenne, ha nem szólna közbe az ESP. A pesti kátyútengert viszont nem tolerálja a rendszer ezekkel a nagy kétszínű felnikkel, ezért kicsit bután és egyszerre idegesen viselkedik a legerősebb Pulsar.


Városban zavart. Jól, van akkor marad a kulturált közlekedés - gondoltam. Aztán arra lettem figyelmes, hogy a puha kuplunnggal folyton csikorgó kerekekkel indulok a városi fogyasztás meg felkúszott 10 literig. A motorvezérlés nagyon furán állítgatja az alapjáratot, adott esetben 1500-as fordulaton hagyja ketyegni, máskor szívódízelesen alacsonyan, fulladásközelben dolgozott, és ezek között sok értelmes kapcsolatot nem lehetett felfedezni. Nyilván a környezetvédelmi normák miatt a gázreakcióban van késlekedés, de ez azon felül állt. Ez nem jó, ahogy az sem, hogy elkezdett zavarni a magas üléspozíció is, amihez nekem nem sikerült tökéletesen hozzáállítanom a kormányt sem. A bőrüléseken pöffeszkedve egyre csak az jutott eszembe, hogy mennyivel jobb lenne az a sima 1.2-es, 16 colos felnikkel és jó másfél millió forinttal olcsóbban.

Pedig pihentető. Országúton végre elkezdtem élvezni a Pulsart. Itt már jól esett a bakon magasan ülni és a nagy erőtartalékkal előzni, lendületesen autózni. Azt hiszem, leginkább erre lenne való ez a változat, igaz az 1.2-est sem éreztem gyengének. Csak két további furcsaságot tudok kiemelni. Az egyik, hogy a magas színhőmérsékletű, vakítóan fehér LED technikájú tompított mellé adott sima, halogén reflektor bár teljesen használható, de a színeltérés miatt elég bután néz ki a vetített kép. A másik meg az, hogy kicsit sokat forog ez motor, 130-nál egy hajszállal 3000 alatt. Mivel ez nagyon nem hot hatch, csak egy erős kompakt, lehetett volna hosszabb a kímélőnek szánt hatodik fokozata, az 1.2-esé is hosszabb, ott csupán 2600 1/perc fordulattal jár a 130 km/órás tempó.

Nem állt össze a kép. Amennyire jónak tartom a Pulsart, annyira feleslegesnek érzem ezt a változatát. Az elérhető legjobb felszereltség, amiből a sofőrsegédek és a kényelmi extrák sora sem hiányzik, rendelhető a gyengébb motorokhoz is. Tartalmaz egy csomó elemet, ami nélkül a kocsi nem lesz kevesebb, csak az ár mértéktartóbb. A motorerő nem passzol a futóműhöz, a szintetikus kormányzáshoz, így vezethetőségben jócskán elmarad a Pulsar. Hasonlóan erős és jól felszerelt konkurensei közül a Peugeot 308-ast és a Ford Focust is jobb vezetni. Ha valami feltűnő kell, akkor ott a Kia cee'd GT, és a legdurvább vicc, hogy az alap Volkswagen Golf GTI csak 150 ezer forinttal drágább a Pulsar tesztautónál, pedig az már egy igazi hot hatch, 220 lóerővel.