Ketten maradtak, előnyben Vettel
Kettős Red Bull-sikert hozott az F1-es Koreai Nagydíj
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Papírforma-eredménnyel zárult a Forma-1-es Koreai Nagydíj, győzelmével Vettel át is vette a vezetést a tehetetlen Alonsótól. Úgy fest, a Red Bull megint mindent visz.
Bármily meglepő is, a szezon során először aratott kettős győzelmet a Red Bull
Egy héttel a Japán GP, Alonso peches, váratlan nullázása és Vettel rajt-cél győzelme után Koreában az volt a fő kérdés, hogy a Red Bull kétszeres címvédője lendületből át is veszi-e a vezetést a Ferrari klasszisától. Az időmérőn kisebb meglepetésre Webber volt a leggyorsabb, mellőle Vettel, mögülük közvetlenül Hamilton és Alonso, a harmadik sorból Räikkönen és Massa várta a startot. Langyos, száraz időben, egy ritmustalan, kettős karakterisztikájú pályán. A Pirelli a szuperlágy és a lágy keverékekkel készült. A Top10 kivétel nélkül előbbin, az üldözőboly főleg utóbbin indult.
Kerek 100 pontot lehet még szerezni, úgyhogy nincs miért csüggednie Alonsónak, de tény, hogy az évad második fele egyértelműen a Red Bullról és főleg Vettelről szól
Vettel szórta a leggyorsabb köröket, igyekezett meglépni, Alonso nem igen tudta tartani a lépést a Red Bullokkal. A 10. kör végére Vettel már bő 5 mp-es fórt épített ki, plusz Webber hűséges hátvédként loholt az árnyékában – Alonso szívhatta a fogát. Az első kerékcserék sorát Hamilton kezdte meg a 14. körben, majd érkeztek szépen a többiek is, nem történt változás. Egészen a 21. körig, amikor Massa könnyedén ment el a belassuló Hamilton mellett, akit Räikkönen is nyilván szeretett volna lehagyni, ám nem bírt vele.
A 27. körben megint az utolsó mclarenes versenyeinek egyikét futó Hamilton sietett ki először a boxba egy friss szett abroncsért – apropó, hol a Mercedes? Sehol. Rosberg ugye kiesett, Schumacher a pontszerző zónán kívül… Vettel pedig megduplázta előnyét Alonsóval szemben, stabilan beálltak az erőviszonyok. Räikkönen mondjuk mégiscsak Hamilton elé került, de ez túl sok vizet nem zavart, sőt.
Ezt nagyon tudja Vettel: az élről, de legalábbis az első sorból rajtolni, gyorsan kiépíteni egy kis előnyt, s azt megtartva magabiztosan, a nézőknek unalmasan nyerni
A főszereplők verseny utáni nyilatkozatai
"Kulcsfontosságú volt a rajt" - mondta Vettel azt persze kihagyva, hogy Webber később úgyis elengedte volna... "A hajrára elég ramaty állapotba koptak a gumik, de remekül sikerültek a kiállásaink, jól működött az autó, megvolt a kellő tempónk - pont erre volt szükségünk ahhoz, hogy előnybe kerüljünk Alonsóval szemben. Keményen dolgozunk tovább, csak magunkra koncentrálunk, arra, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el a következő futamon is."
Webber sajnálkozott kicsit amiatt, hogy nem tudta győzelemre váltani a pole pozíciót, viszont a bajnokságok szempontjából hozták a maximumot, és az klassz. Az éllovasi helyétől megfosztott Alonso optimista: "Azt hiszem, elégedettek lehetünk, hiszen harmadik-negyedik helyen futottunk be a verhetetlennek tűnő Red Bull mögött, s megelőztük a McLarent, amiben néhány nappal ezelőtt nem reménykedhettünk. Még egy kis fejlődés az, ami kell, s akkor a hátralévő négy futamon csodálatos harcot vívhatunk a győzelemért. Annyi a dolgunk, hogy 7 ponttal többet gyűjtsünk Vettelnél, meg tudjuk csinálni."
"Ennyi volt" - summázta a dolgok állását a sérült hátsó stabilizátorral bajlódó Hamilton. "Megteszünk még mindent, hogy minél jobb eredménnyel zárjuk a szezont, de akkor is: három futamon három komoly gond, ez sok. Egy McLarennek nem a Toro Rossóval meg a Force Indiával kéne küzdenie..." Az új kipufogó önmagában kevés volt a Lotusnak. "Nagyjából ez volt, amit elérhettünk. Az új kipufogó miatt motorerőt veszítettünk, nehezebbé vált az előzés" - vélekedett Räikkönen.[/szlista]

Kiesett
- De le Rosa (spanyol, HRT-Cosworth) 16.
- Kobajasi (japán, Sauber-Ferrari) 16.
- Button (brit, McLaren-Mercedes) 1.
- Rosberg (német, Mercedes) 1.
Leggyorsabb kör
Webber, 1:42.037, 54. kör
[/keret]
Schumacher? Ez a hétvége, az ismételten szürke eredménytelenség is csak azt erősíti meg, hogy nincs már helye a száguldó cirkuszban, pláne a gyenge Mercedesszel. Räikkönen, Hamilton és a többiek? Bár matematikailag még sokuknak van esélye a világbajnoki trófeára, reálisan már csupán Vettel és Alonso bízhat az egyformán harmadik sikerben. Azonban már mindenképp a németnek áll a zászló. Folytatás két hét múlva Indiában.
Az egyéni és a konstruktőri vb állása
pilóta | pont | csapat | pont | |
1. | Vettel (Red Bull-Renault) | 215 | Red Bull-Renault | 367 |
2. | Alonso (Ferrari) | 209 | Ferrari | 290 |
3. | Räikkönen (Lotus-renault) | 167 | McLaren-Mercedes | 284 |
4. | Hamilton (McLaren-Mercedes) | 153 | Lotus-Renault | 255 |
5. | Webber (Red Bull-Renault) | 152 | Mercedes | 136 |
6. | Button (McLaren-Mercedes) | 131 | Sauber-Ferrari | 116 |
7. | Rosberg (Mercedes) | 93 | Force India-Mercedes | 89 |
8. | Grosjean (Lotus-Renault) | 88 | Williams-Renault | 58 |
9. | Massa (Ferrari) | 81 | Toro Rosso-Ferrari | 21 |
10. | Pérez (Sauber-Ferrari) | 66 | ||
11. | Kobajasi (Sauber-Ferrari) | 50 | ||
12. | Hülkenberg (Force India-Mercedes) | 45 | ||
13. | Di Resta (Force India-Mercedes) | 44 | ||
14. | Schumacher (Mercedes) | 43 | ||
15. | Maldonado (Williams-Renault) | 33 | ||
16. | Senna (Williams-Renault) | 25 | ||
17. | Vergne (Toro Rosso-Ferrari) | 12 | ||
18. | Ricciardo (Toro Rosso-Ferrari) | 9 |