Kérhetsz állami támogatást a frissített villany-Mercedesekre is!

Mutatjuk, hogy milyen Mercedesek vihetők haza állami támogatással

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Felfrissült a Mercedes EQA és EQB is, amelyek a kecskeméti gyárból gurulnak ki, ráadásul most állami támogatás is igényelhető a vásárlásukhoz. De akad még másik modell is, amire kérhető

Óriási változásokra nem kell számítani, a Mercedes két kecskeméti villanymodelljei a szokásos módon újultak meg. Persze a külső mellett minden változtatás a kényelmet és a jobb felhasználói élményt szolgálja. De mik azok a bizonyos külső változások? Mivel már eleve csinos járművekről van szó, a Mercedes formatervezői sem estek abba a csapdába, hogy a mindenáron erőltetett ráncfelvarrás során elrontsák az EQA és EQB külsejét. A fényszórókhoz például nem nyúltak, de új a hűtőmaszk, vagyis villanyautók lévén a hűtőmaszk helyén trónoló díszbetét. Ezen a Mercedes csillagocskái díszelegnek, az alapváltozaton feketében, így el is tűnnek az eleve fekete betéten, viszont magasabb felszereltségeken már ezüstben, ami sokkal jobban mutat. Emellett 4 új felni és két új szín (kék és ezüst) jelent meg a kínálatban. Azonban hátul már nem maradt érintetlen a lámpa, de a változás itt sem túl nagy, a burán belül más a dizájn. Fontos még az EQB esetében, hogy az ötszemélyes változathoz vonóhorog is rendelhető, vontatmánystabilizáló rendszerrel, és kívül ezzel le is zárhatjuk a változások sorát.
Hirdetés
Bent új a kormánykerék, hiszen ez már az 5 generációs multikormány, kapacitív érzékelőkkel. Módosítottak az ülések közötti tárolórekeszen, illetve megvilágított díszbetét került a jobbegy elé, amelyen stílszerűen apró csillagok fénylenek. Fontosabb azonban az MBUX 2.0 rendszer, ami még könnyebben, avagy intuitívabban kezelhető, továbbá több funkciót kínál. Háromféle motorizáció közül választhatnak az ügyfelek, vagyis a villanyhajtás háromféle teljesítményszinttel elérhető. A 250+ a 190 lóerős változatot takarja, amelyben 70,5 kWh kapacitású akkumulátor található, így ennek a legnagyobb hatótávolsága. Az EQA akár 560 kilométert is tud, az EQB pedig 535 kilométerre juthat vele.
Hirdetés
A 300 4MATIC már összkerékhajtású és 228 lóerős. Ám ennek az akkumulátora csak 66,5 kWh kapacitású, így az EQA hatótávolsága maximum 459 km lehet, míg az EQB maximum 447 kilométert tud. A csúcson a 350 4MATIC áll 292 lóerővel és ugyancsak 66,5-es akksival, ugyanazokkal a hatótáv értékekkel.
Hirdetés
A hab a tortán azonban a kedvezmények mellett az állami támogatás, amellyel

az EQA alapváltozata 22 780 000 forint helyett már 15 990 000 forinttól hazavihető,

ugyanis a legnagyobb, négymillió forintos „olcsósítás” kérhető rá.

Ugyanez igaz az EQB-re is, amelynek alapváltozata 23 748 000 forint helyett már 16 990 000 forintért vihető,

persze csak a pályázat szabályai alapján, amelyről ide kattintva olvashatsz. A városi SUV és az egyterű mellett azonban

az EQE limuzin (300 Sentiment Base modell) is ott szerepel a támogatottak listáján, 25 399 000 forint helyett 21 399 000 forintért.

Azonban érdemes a Mercedes haszonjármű flottájára is egy pillantást vetni, mert ott is akadnak olyan modellek, amelyekre érvényesíthető az állami támogatás, amelynek lényege valószínűleg pont az, hogy a haszonjármű flották zöldüljenek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Kérhetsz állami támogatást a frissített villany-Mercedesekre is!

  • 2024.03.10. at 21:02
    Permalink

    Nekem valahogy nem jön ki a matek. Ha az autó ára 22.780.000 Ft, és ehhez jön 4.000.000 Ft támogatás, akkor abból hogy lesz 15.990.000 Ft. Szerintem a végösszeg 18.780.000 Ft.

    Az is lényeges, hogy ezt a támogatást csak cégek (vagy egyéni vállalkozók) igényelhetik. Az is fontos szempont, hogy vagy a támogatást igényli a cég vagy az ÁFÁ-t igényli vissza. A kettő együtt nem megy, erről több cikk, illetve podacast is született az utóbbi időben. Szóval ha mindenféle pályázgatás helyett az ÁFA visszaigénylést választja a cég, akkor a 22.780.000 Ft-os autó esetén visszakap több, mint 4,8 millió forintot (ha csak 90%-ot vesz igénybe, mint általában szokás, akkor is 4,4 milliót). Szóval ilyen áru és ennél drágább autóknál felesleges pályázgatni, jobb ha a cég csak simán az ÁFÁ-t igényli vissza.

Vélemény, hozzászólás?