Kemény meccs! Dacia Duster vs. Suzuki Vitara tereppárbaj

Összevetés: Dacia Duster 1.2 TCe Prestige vs. Suzuki Vitara 1.6 GL+

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A vevők két kedvelt modelljét, a Suzuki Vitarát és a Dacia Dustert vetettük össze, benzinesként és összkerékhajtással, terepen is. A két autó közül nem egyszerű választani!


Nem a mostani az első Duster-Vitara összevetésünk, hiszen február elején a dízel tesztautót már összepróbáltuk egy benzinessel, konkrétan azzal az 1,6-ossal, ami most is szerepelt tesztünkön. Akkor csakis ezt tudtuk szervezni a dízel mellé, most viszont szándékosan nem az erősebb, turbós 1,4-est kértük el, hanem a vevők számára egyelőre szimpatikusabb szívó 1,6-ost, amiből nemrégiben a Honvédség is kapott egy komolyabb mennyiséget. A Daciánál azonban nem lehet választani az alap 1,6-ost összkerekesként, így a tereppályát is jócskán tartogató, zömében a Hungaroring Off-road Centrum területén tartott összevetésünkre a Duster 1,2-es turbós négyhengeresével érkezett. A teljesítmények is így álltak a leginkább közel egymáshoz, hiszen míg a Vitara 120, a Duster 125 lóerővel szerepelt, s árban is így voltak leginkább pariban. Igaz, bár maga a tesztautó GLX volt, az összevetéshez mi a GL+ verziót vettük alapul.
Hirdetés

Dacia Duster vs. Suzuki Vitara - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Dacia Duster 4341 1804 1682 2676 467-1714
Suzuki Vitara 4175 1775 1610 2500 375-1120

A méreteket talán már mindenki ismeri: a Duster közel 17 centivel hosszabb, kívülről 2,9 centivel szélesebb és 7,2 centivel magasabb, tengelytávja 17,6 centivel nagyobb, de csomagtere is közel 100 (egészen pontosan 92) literrel nagyobb, alaphelyzetben. Bővítve, ami mindkét modellnél csupán támladöntést, de úgy is sík padlós teret jelent, a Duster másfélszeres értéket ad, de persze meg kell jegyezni, hogy a gyártók által adott adatok szerint, ami alighanem eltérő szabvány szerinti. Az viszont már a saját mérésünk, hogy a Duster csomagtere alapból és üléshajtással is hosszabb, a kalaptartó alatt kevéssel magasabb. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Dusterbe magasabbra kell emelni a csomagokat.
Az utasterek nagyon csalókák. A Duster esetén az első generációhoz mérten mind a formák, mind a kivitelezés terén nagyon komoly előrelépésről beszélhetünk, ugyanakkor a frissnek már nem nevezhető Vitara így is simán lepipálja, elsősorban a formák és az anyagválasztás finomságával. Ez persze nem meglepő, a Duster a konszernen belül még a Renault Kadjar és a Nissan Qashqai számára is kell hagyjon vevőket. Érdekes, hogy érzetre a Vitara passzentosabb belterű, pedig valójában széltében és magasságban, illetve az azonos méretű sofőrre állított sofőr mögött is több helyet adó. Ülésméretben elöl a Duster jobb ugyan, de tartásban egyértelműen a Vitara a győztes.
Dacia Duster vs. Suzuki Vitara - belső méretek
Dacia Duster Suzuki Vitara
Belső szélesség elöl [mm] 1400 1470
Belső szélesség hátul [mm] 1400 1420
Belmagasság elöl [mm] 925-980 940-1010
Belmagasság hátul [mm] 940 960
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött [mm] 230 260
Ülőlap hossza elöl [mm] 510 495
Ülőlap hossza hátul [mm] 440-490 515
Csomagtér maximális szélessége [mm] 1160 1340
Csomagtér szélessége a kerékdobok között [mm] 990 1020
Csomagtér magassága [mm] 450-800 440-720
Csomagtér hossza [mm] 930 760
Csomagtér hossza üléshajtással [mm] 1700 1560
Raktérnyílás szélessége [mm] 940 1100
Raktérnyílás magassága [mm] 780 800
Csomagtérküszöb magassága [mm] 800 740


A két autó közötti legfőbb különbség talán minden szempontból a Duster 2,5 centivel jelentősebb hasmagassága. Utóbbi jobb ki- és beszállási kényelmet, fokozott terepképességeket, hosszabb rugóutakat, ezáltal jobb úthibaelnyelést és persze jelentősebb kanyarodási oldaldőlést adó. Amíg országúton megyünk, addig a Duster leginkább kényelmes rugózásával tud domborítani, még a csúcsverzió 17 colos kerekeivel is. Bár az immár elektronikus rásegítésű kormányzása nagyon sokat fejlődött az első Dusterhez mérten, a Vitaráé még mindig gyorsabb reagálású és jobb visszajelzést adó. A Vitara a maga nemében driver's car, míg a Duster inkább céleszköz, elvisz A-ból B-be, legyen az út bármilyen, és ez utóbbi nagyon hangsúlyos, terepen ugyanis nagyon hamar állva hagyja a Vitarát.
Dacia Duster vs. Suzuki Vitara - műszaki adatok és alapárak
Dacia Duster 1.2 Tce 4x4 Prestige Suzuki Vitara 1.6 GL+ 4WD
Emissziós norma Euro 6
Üzemanyag Benzin
Hengerűrtartalom [cm3] 1197 1586
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 kézi/5
Teljesítmény [LE/fordulat] 125 (5300) 120 (6000)
Nyomaték [Nm/fordulat] 205 (2300) 156 (4400)
Gyorsulás 0-100 km/h 11 12,5
Végsebesség [km/h] 179 180
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 6,4 5,6
Tesztfogyasztás [l/100 km] 8,5 6,9
CO2-kibocsátás [g/km] 145 130
Saját tömeg [kg] 1317 1180
Megengedett össztömeg [kg] 1867 1730
Hasmagasság [mm] 210 185
Első terepszög 30o 18,2o
Rámpaszög 21o n.a.
Hátsó terepszög 34o 28,2o
Abroncsméret 215/60 R17 215/55 R17
Alapár (akciósan) [Ft] 4 999 000 5 510 000 (4 810 000)

Nem mellesleg a Duster közvetlen befecskendezésű turbómotorja a mintegy harmadával nagyobb, 205 Nm nyomatékával - egyenes úton - jobb gyorsulást adó, ám amint van néhány kanyar, a Vitara szintén élénk, de jellegéhez hűen alacsony fordulaton érezhetően nyomatékszegényebb motorjával se fogunk lemaradni. Terepen azonban a Duster nem csupán 2,5 centivel nagyobb, 21 centis hasmagasságával, hanem terepjárósabb, jobb terepszögeket adó lökhárítóival és szintén terepjárósabb, rövidebb egyes fokozatával is sokkalta potensebb. Míg a Vitarával nagyon hamar juthatunk olyan helyre, ahol már óvatoskodni kell, hogy nehogy leérjen az orra, vagy az ugyan műanyaggal óvott, de így is sérülékeny küszöbe, a Dusterrel bátrabban lehet haladni. Mellesleg a Dusterrel rövidebb egyes fokozata és alacsony fordulaton erősebb motorja miatt óvatoskodni is jobban lehet, azt kevésbé kell pörgetni, illetve esetében sokkalta kevesebbszer a kuplungot csúsztatni. Így aztán terepen egyértelműen a Duster a győztes. Még úgy is, hogy esetében a Suzukiéval egyező automatikus vezérlésű, de csupán front vagy fix első-hátsó osztást adó összkerékhajtása nagyjából független a beállítástól, ha szükséges, mindenképp hajt hátra. A Dusterben hasonlóan értelmetlennek tűnt az ESP kikapcsolhatósága is, ami persze inkább jó és bolondbiztos megoldás: leátlózásnál az elforgó kereket fékkel megfogva ki tudta magát rugdosni.
Dacia Duster vs. Suzuki Vitara - felszereltségek és árak (Ft)
Dacia Duster 1.2 TCe Prestige Suzuki Vitara 1.6 GL+ 4WD
ESP x x
Lejtmenetvezérlő x x
Visszagurulásgátló x x
Frontlégzsákok x x
Oldallégzsákok elöl x x
Függönylégzsák x x
Holttérfigyelő rendszer x -
Isofix a hátsó szélső helyeken x x
Szervokormány x x
Állítható magasságú vezetőülés x x
Magasságában és mélységében állítható kormány x x
Fedélzeti számítógép külső hőmérővel x x
17"-os könnyűfém felni x x
Tetősín x x
Bőr borítású kormány és váltókar x x
Tempomat x x
LED menetfény x x
Ködfényszórók x x
Elektromos ablakok elöl x x
Elektromos ablakok hátul x x
Elektromosan álítható tükrök x x
Fűthető külső tükrök - x
Manuális klímaberendezés x -
Automata klímaberendezés 50 000 x
Távirányítós központi zár x x
Kulcs nélküli nyitás és indítás 75 000 -
Könyöktámasz és szabályozható deréktámasz a sofőrülésnél, fiók az utasülés alatt x -
Ülésfűtés elöl 50 000 x
Bőr/műbőr kárpitozás 150 000 -
Osztottan dönthető hátsó ülés x x
Tolatóradar x -
Tolatókamera x x
Multi-vew kamera 75 000 x
Bluetooth kihangosítós hifi x x
Navigáció Kelet-Európa térképpel x -
Európa térkép 30 000 -
Defektjavító készlet x x
Pótkerék 25 000 -

Terepen, egészen pontosabban a két autót a Hungaroring Off-road Centrumban, biztonságos keretek között vallatva úgy tűnt, hogy a Vitara összkerékhajtása okosabb, szorult helyzetben jobban kapcsoló, ott ráadásul hó és sportos program is választható, ami egyértelműen jelöli: a Vitara inkább közútra való, oda ad összkerékhajtást. A Duster hardvere pedig annyival jobb terepezés szempontjából, hogy nagyjából mindegy alatta a hajtás vezérlése, sokkalta kevésbé fogunk vele szorult helyzetbe kerülni. A két autó szépen kirajzolta, hogy közúti használatra a Vitara jobb, nem is véletlenül a vevők kedvence. Ha viszont gyakorta járunk terepre is, a Duster sokkalta jobb választás, s ez esetben aligha fog zavarni bennünket, hogy a méretével és tömegével is nagyobb számokat mutató autó fogyasztása is jelentősebb. A garancia mindkét márkánál 3 év/100 000 km, akár hosszabbítással. Listaár szerint a Duster az olcsóbb 10 százalékkal, ám a Suzuki állandónak tekinthető 700 ezer forintos árkedvezményével már a Vitaráért kell valamivel kevesebbet fizetni. Legalábbis alapáron. A Dustert viszont eleve jobban felszerelve kapjuk összkerekesként, ráadásul tételenként extrázható, nem úgy, mint a Vitara, aminél több extráért a jóval drágább (6,21, akciósan 5,51 millió forintos) GLX szintre kellene lépni. Győztest nem hirdetünk, van vevő, akinek a Duster, van akinek a Vitara lesz jobb. Mindenkinek mérlegelnie kell, mire fogja használni, meg persze ki is kell próbálnia a modelleket, majd az alapján döntenie. Egy biztos: ez a két autó a piac leginkább értékarányos modellje, már amennyiben a ma kedvelt SUV kategóriáról beszélünk. Tereppróbánk élő videója alább visszanézhető.
Műszaki adatok
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

15 thoughts on “Kemény meccs! Dacia Duster vs. Suzuki Vitara tereppárbaj

  • 2018.04.03. at 15:36
    Permalink

    Ha utána próbálunk járni, hogy melyik SUV lehetne terepen a Duster ellenfele, akkor érdekes módon leginkább azon márkák szabadidőautói között kell nézelődnünk, amiket nem tolnak folyamatosan az arcunkba, nincsenek folyton előtérben, nem nyomja őket izomból a marketing-gépezet: szerintem a Ssangyong Korando mindenképpen(„4×4-specialista Koreából”), a Mitsubishi ASX, a Subaru XV és a Jeep Renegade szorongathatnák meg vagy győzhetnék le. Toyota? Mazda? VW-csoport? PSA? Ford? Esetleg Honda? Nem hinném…

    Viszont mivel az ár súlyozottan esik a latba, a Duster jóformán magára marad: ezzel is bizonyítva, hogy a kedvező áráért egyedülállóan jó csomagot kínál.

  • 2018.04.04. at 08:11
    Permalink

    Kemény meccs lesz?
    Az idei első három hónapban a Suzuki teljesen elszakadt a mezőnytől, mivel tavalyhoz képest 71,8 százalékkal nőtt az eladása, a Dacia hetedik helyen áll.

    • 2018.04.04. at 13:13
      Permalink

      típusok szerint (2018 első negyedév):
      1. Suzuki Vitara 2992 db
      2. Skoda Octavia 1781 db
      3. Suzuki SX4 S-Cross 1143 db
      4. Ford Focus 1078 db
      5. Opel Astra K 905 db
      6. Ford Kuga 837 db
      7. Nissan Qashqai 686 db
      8. VW Jetta 516 db
      9. Renault Clio 501 db
      10. Dacia Duster 486 db

  • 2018.04.06. at 19:45
    Permalink

    Én autót szeretnék 🙂 Egyszer az életben lenne 5 millám biztos inkább egy használt LandCruisert vennék persze jól átvizsgálva. Természetesen azért mind a kettő autó jó lehet. Például a Dacia az Renault, a Suzuki meg már bizonyított mind autó, motor, hajómotor kategóriában is. 🙂 Amúgy Vitarát vezettem már és jó.

Vélemény, hozzászólás?