Kell-e már a téligumi mostanság?
Vajon itt az ideje a téligumi felszerelésének, vagy várhatunk még?
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A cím kérdésére egyértelmű válasz nem adható, az viszont már biztos, hogy itt az ideje a téligumival való foglalkozásnak.
Éjjelente már nem ritka a gumigyártók által téligumi-felszereléshez ajánlott 7 Celsius foknál hűvösebb idő, nappal ugyanakkor annak kétszerese is adódhat, ha pedig épp süti a nap az aszfaltot, akkor még melegebbé is válhat az. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha pedig nem vetülnek rá a napsugarak, könnyedén lehet az úttest a levegő hőmérsékleténél is hidegebb. Ha tehát az a kérdés, hogy itt van-e már a téligumizás ideje, akkor egyértelmű válasz nem adható, hiszen ez egyénfüggő. Az az autós, aki jellemzően nappal autózik, még akár kivárhat - egy kicsikét. Az viszont, aki késő éjjel is megy, vagy még inkább hajnalban (amikor a leghűvösebb van), jobban jár, ha hamar bejelentkezik gumisához, amennyiben pedig maga szereli kerekeit, mihamarabb túlesik azon. A téligumi ugyanis a mostanság szebb napokon előforduló, legfeljebb 10-15 Celsius fokos hőmérsékletet is bírja még, hajnalonta azonban már könnyedén járhat fagypont környékén a hőmérséklet, s ott már a téli előnyét tapasztalhatjuk. Pláne, ha némi nedvesség is van az úton, amiből aztán jég is keletkezhet. Korábbi - a nonstopgumi.hu csapatával közösen készített - téligumitesztjeink (itt a tavalyi, a tavaly előtti és az első, a három évvel ezelőtti is) egyértelműen megmutatták: télies körülmények között, főként jégen elvéreznek a nyári gumiabroncsok.
Elárulhatjuk, jövő héten hozzuk idei téligumitesztünket is, e héten ugyanis volt már olyan hideg, hogy meg tudtuk azt csinálni. Egyelőre még magunk sem ismerjük az eredményeket, azok most még adatrögzítőinkben vannak csupán meg, hátra van még az elemzés. Idén elsőként fogjuk tudni megmutatni, hogy milyen télen a Michelin CrossClimate, egész évesnek mondott, kánikulai tesztünkön egész jónak bizonyult abroncsa. Érzésre jégen, pláne kapaszkodáskor nem az igazi, de majd a pontos mérési eredmények megmutatják, hogy milyen is volt.
Ha hihetünk az előrejelzésnek (ami persze fenntartással kezelendő), november közepéig a (hazánkban) csakis nappal autózók akár várhatnak a téligumi felszerelésével. Egyes országokban - például Ausztriában - azonban már november 1-jétől kötelező az
Nem csak az autózási szokások, az is meghatározhatja a gumiszerelés ajánlott idejét, hogy megvan-e már a garnitúra. Akinek megvannak az abroncsai az előző szezonról, s azok még jó állapotúak (téliguminál ez legalább 4 milliméteres profilmélységet jelent), az jobban teszi, ha bejelentkezik gumisához, a szezon ugyanis elkezdődött, így a legtöbb helyen már zsúfoltság van, érdemes tehát időpontot foglalni. Aki viszont idén venne új szettet, ha teheti, várja meg tesztünket, ami idén is hazai körülmények között, a hazai átlagautókhoz közeli, volt rendőrségi Ford Focusokkal készült, szokás szerint a mogyoródi Groupama Tanpályán. Idén is teszteltünk temérdek téli és négyévszakos gumit, de megnéztük azt is, hogy különféle (használtságú) nyáriak miként viselkednek, meg persze a Michelin egészéves csodaabroncsát is, ami az ADAC idei tesztjén nem szerepelt. Idei eredményeinket jövő hét csütörtök délután hozzuk, a mezőnyt végigpróbálva, s a mért értékeket még nem látva is kijelenthető, hogy téligumit, márkás téligumit venni továbbra is erőteljesen ajánlott. Jó hír, hogy az autósok gumis partnerünk, a nonstopgumi.hu, illetve a piac összesített - növekvő - számai alapján is egyre komolyabban veszik a gumikérdést. A vásárlók többsége ma már prémiummárkás abroncsot vásárol, a forgalom pedig minden eddiginél jelentősebb - tudtuk meg Szűcs Tamástól, a nonstopgumi tulajdonosától. Ez persze az autókon, illetve az abroncsokon is látszik, Téligumi Kommandónk évről évre jobb eredményeket mutat. Nyilván nem véletlenül, aki vett már márkás abroncsot, s van összehasonlítási alapja, az jó eséllyel tapasztalta, hogy a jobb képességek a tartósság kapcsán is megmutatkoznak, így egy márkás abroncs nem is biztos, hogy többe kerül - ha árát kilométerre vetítjük.
Apró pontosítás: Ausztriában November 1-jétől nem kötelező alapból a téli gumi, hanem csak téli útviszonyok között.
Tehát ha havas latyak, hó, vagy jég van az úton.
Köszi a hasznos infót! Úgy látom Te gumi fejlesztő mérnök lehetsz hogy így vágod ezt a témát! Ja mégsem! 😀
Szerintem is egyértelmű, hogy kell téli gumi, az okosok megmondták, hogy 6-7 fok körül már ajánlatos felszerelni. Evvel egyetértek, avval viszont nem, hogy vannak még ilyenek akik azt mondogatják, hogy nincs is hó. Ez nagyon vicces, nyilván akkor is sokat számít ha van hó meg akkor is ha hideg az aszfalt.Az, hogy kinek milyen fajta, márka, bordázat a nyerő, hát ebben nem lehet okosnak lenni, nyilván némi útmutatást adnak a tesztek, de azt figyelembe kell venni, hogy ezeknek is van némi marketing tartalma.Egy a lényeg, ha téli (télen), ha nyári (nyáron)gumi van fenn, a megfelelő időjárási körülményekhez kell alkalmazkodni, nem randalírozni az utakon, mint egy eszement. Szerintem a nagy átlag még mindig nem tanult meg KÖZLEKEDNI!!!
Ide ígérkezik még egy megjegyzésem, amit már többen is leírtak, hogy ködben tanuljuk már meg hogyan kell használni a ködlámpákat, ebben az országban ez is egyedi hülyeség amit sokan csinálnak.Pl.: dizájnból kapcsolják fel az elsőket éjjel/nappal, télen/nyáron, folyamat világít a hátsó ködben, stb…
Szarul áll a szénád kubikos.
Megszólítva érezted magad?
Akinek nem inge, ne vegye magára.
Minden bizonnyal meg van rá az okod, hogy magadra vetted.
Szerinted melyik hülyeséggel értek egyet?
Remélem nem a szövegértelmezéseddel vannak problémák.
Ha így van, nem kell elkeseredni. Az ide írogatók többségének problémát szokott okozni. 🙂
esztelen kopasz kempelen
A leírt szöveg értelmezése sosem volt az erősséged, hiszen nem sok eszed van. A neved is erre utal.
A felhozott példádnak semmi köze az itteni témához.
Az ilyen kopasz féléket meg messziről elkerülöm, vagy mielőbb leelőzöm, mert nem szeretem a balfékeket a közelemben.
Még az kéne, hogy rám fogja a balfa..ságát, ha valami gondja adódik.
Bizony kár.
Akinek autóra van pénze annak legyen autógumira is, hiába mondja néhány ember h de hát nem is esik itthon sok hó…. de elég hideg van azért 🙂
Sokaknak oda kell veszniük az utakon telente ahhoz h változás legyen, vagy legyenek kemény telek. 🙂
Nem jár bírság. Itthon nem kötelező a téli abroncs (vagy a 4 évszakos) sajnos.
Manó itt nem azzal van a baj, hogy más a véleményed a saját tapasztalatod alapján.
hanem h egyetértesz egy olyan mondattal, ami egy oltári nagy f..g.
MÉg a ttc is találsz néhány cikket a téli nyári gumi közti különbségről, a youtube on lévő videókról ne is beszéljünk.
Egyébként itthon bírság jár ha decemberben tiszta időben nyári gumival közlekedik az ember?
Jól beszélsz barátom. Manónkkal amúgy se lenne jó találkozni az úton, mivel kinézem belőle hogy rám rántaná a kormányt már csak azért is. 😀
Figy, emlékszel arra a raj csávóra, aki tavaly a 2-es útön kinyírt egy családnyi embert, mert össze-vissza abroncsokkal autózott? Megvan?
Na, annak a csávónak is hiába mondtad volna azon a reggelen, hogy hé, ökör vagy, ne indulj el, mert megölsz pár embert és a sitten végzed! Megdumálta volna, hogy te vagy a hülye és lettek volna neki támogatói is a vitátokban.
Szerintem a legtöbb, amit megtehetsz, hogy imádkozol, hogy ilyen hülyével ne találkozz az úton. Ha mákod van, meghallgatják a kérésedet.
Leírtam kopasznak.
Vicces, hogy pont te írod ezt, hiszen te nem tudtad értelmezni az én beírásomat. Egyértelműen leírtam, hogy nincs értelme, úgy vizsgálni ahogy írtam az időjárás változás miatt, de attól még nekem és sokaknak ez a tapasztalatuk.
Neked hogy is lehetne ilyen tapasztalatod ebben a témában, ha már most téli gumival közlekedsz?
Lehetőségem van 2 autót használni (TS Corolla, TS Yaris). Mindkettő elég sportos, amit ki is használok.
A száraz téli napokon a nyári gumissal jártam és sokkal jobban viselkedett mint a másikon a téli. Nem nyikorog kanyarba, jobban tapad rövidebb a fékút.
Nyári gumi: Continental Premium Contact 2
Téli gumi: GoodYear Ultra Grip 7
Nem állítom, hogy ez minden gumi összehasonlításnál így működik, csak azt, hogy szerintem a prémium nyári gumi száraz úton nagy valószínűséggel jobb mint a téli, kb. -1-2 fokig is.
Kedves Menő-Manó!
Ha vetted volna fáradtságot, s nem csak olvasod a hozzászólásaimat, hanem értelmezed is -már ha megy ?- , akkor rájöttél volna hogy én a téli gumi pártján állok. 😀
Nekem már bő 1 hete fent van a Michelin Alpin garnitúra a kocsin, s tavasz beköszöntéig fent is marad, aztán jön helyette az energy saver garnitúra. S nem derogál kimennem a határba fékezgetni!
Akkor magyarázd el nekünk 🙂 várom építő jellegű válaszod.
Gondolom, neked is olyan komoly tapasztalatod van, mint a kopasznak. 😀
Amennyi eszed van, te biztos azt tennéd.
Zold butaságot írt, amihez menőmanó is társult.
Aki kicsit is tapasztaltabb autóvezetésben az tudja jól amit kopasz írt..
Könyörgöm ki a sz..t érdekel a néhány deci fogyasztás különbség a nyári javára (ha pl a gyerek ott ül hátul). Olyan téli gumit veszek amelyik a legjobban tapad (több teszt alapján) és kész, vagy ami nekem szimpatikus, ami eddig bevált.
Egyébként nekem volt Pirelli P7 és tényleg nem volt meggyőző.
A Dunlopomat lefik.. a gumis h milyen puha….. viszont baromira tapad, max hamarabb fogom cserélni
2 dl-el kevesebbet eszik ha hiszed ha nem … egyébként semmivel nem érzem hogy jobban tapadna a Pirelli . Azt az abroncsot nagyon elszúrták … közepes kategóriát alulról súrolja és még szerintem a tudásához képest drága is .
OK. Akkor javaslom számodra. hogy a melegebb téli napokon cserélgesd a garnitúráidat. Akár napszakonkénti váltásban is, hogy fő a biztonság lapelven, mindig a legjobb/legmegfelelőbb gumik legyenek fent az autódon!
[i]„Halkabb és kevesebbet fogyaszt az autó a téli kerékkel mint a nyári szarral” [/i]
Nem a tapadás lenne az abroncs lényege? Vagy inkább ott is a szellőzés a lényeg? 😀
Én azt tudom mondani , hogy Continental TS 850 jobb még akár 18-20 fokos melegben is mint a nyári Pirelli P7 Cinturato és ez szerintem nagy fricska a Pirellire nézve. Halkabb és kevesebbet fogyaszt az autó a téli kerékkel mint a nyári szarral ráadásul dokkal jobban megérzi nyári gumival a nyomvályúkat mint a téli . Még ezt a telet elmegy most lesz 4 éves aztán következőre már nem teszem fel viszont tavasszal nem fogom visszatenni a Pirellit mert szerintem egy kalap szart ér ezért gondoltam 4éveszakosra . Az egyik ismerősömmel beszélgettem és mondta hogy ő már több éve csak 4 évszakosat használ ha jól emlékszek Vredesteint mondott egy Vw Polon 14 méretben és azt mondta tökéletesen elégedett vele régebben ő is cserélgette télire és nyárira … állítása szerint annyi vehető észre nyáron hogy ahol eddig 80 al bevette a kanyart gumi visítás nélkül ott most picit elkezd ” sírni” a gumi … na pufff nem kell annyira menni úgy is tele van trafipaxal az ország …
De azért mindenképpen érdekelne a Crossclimate szóval ha valakinek van/lesz tapasztalata vele az írja meg .
Nem akarok arról vitázni, hogy kell e a téli gumi télen vagy sem, mert egyértelmű, hogy kell.
Viszont a melegebb téli napokon száraz úton, sőt nedvesen is tapasztalataim szerint jobb a nyári gumi, hozzátéve, hogy nincs sok értelme így vizsgálni, mert az időjárás szinte naponként, sőt óránként is változhat.
„Száraz aszfalton fékezve egész tűrhetően lassult az autó, de csak addig, amíg egy keréknyomnyi nedves sávra nem ért a jobb első kerék. Innentől az autó csak annyira volt fékezhető, amit a nedves felületen kevéssé tapadó gumi engedett, érvényesült a leggyengébb láncszem elve.
Féktávolság megállásig
Nyári abroncs
Téli abroncs
Nedves úton, 80km/óráról
40 méter
34 méter
Havon, 50 km/óráról
63 méter 32 méter
Forrás: Michelin Hungária Kft.
A hideg évszakokban száraz úton megfelelő tapadást nyújt a nyári gumi, de erre nem érdemes hagyatkozni. A télen gyakorta nedves utakon fölényben van a téli abroncs a nyári gumival szemben, a különbségek havon és jégen drámaira nőnek.”
http://www.vezess.hu/magazin/tenyleg_veszelyes_most_nyari/21935/
A nyári gumi a hidegben felkeményedik, s csúszóssá válik, ez saját tapasztalat. A tartósan 0 fok alatti hőmérsékleti viszonyok között, nálam a téli jobban teljesít! „A téligumi sokszor hamis illúzióba vihet.” Na erre szoktam azt mondani, hogy ilyen gumi váltáskor ki kell menni mindig -ha megjön a hó akkor is- a határba, s gyorsítani/kanyarodni/fékezni kell, kvázi tesztelni magad és az autót! Akkor nem lesznek hamis illúzióid!
Akkor olvasd el, hogy mit írtam. 😀
Nyilván hóban/latyakban a téli a jobb, de kérdés mennyivel. Nézz ÖAMTC tesztet vagy tavalyi autónavigátorosat -> két éves téli teljesítményét már a középkategóriás négyévszakos is eléri hóban/jégen. Saját tapasztalat is egybevág ezzel. Első évben az Alpin4 egy megváltás volt a korábbi WinterSport után, egy év után viszont még a három éves Vector4Seasons is jobbnak tűnik. Öt autót tartok karban, van bőven tapasztalat s csak egyetlenen fog maradni téli/nyári. Ezen kell két évente gumit cserélni amúgy is. Egy V4S Gen2 mellett viszont itthon semmi értelmét nem látom a télinek. Két-három év alatt annyira romlanak a prémium téliek a magyar „telekben”, hogy csereérettek lesznek, hiába futnak esetleg keveset.
Én is éppen a Michelin Cross Climate gumijának tesztjeit várom. Nem kell a legjobbnak lennie, de ha „megfér” a téli gumik között, akkor nagy valószínűséggel én is azt fogom választani. Legalábbis a család 2. számú autójára, amivel inkább csak a környéken járunk.
Télen száraz útviszonyok között egyértelműen jobb a nyári a télinél. Vizes úton pl. +5 fokban is jobb.
Nem kötözködni akarok, de nem írtál szerinted hülyeséget?? Hó kivételével minden körülmények között.
Tedd a kocsidat a garázsba és ülj BKV-ra vagy volánra 🙂
AKi felrakja most a téligumit az egy valamit jól véssen a fejébe: a téli gumi MINDEN körülmények között rosszabb mint a nyári gumi. Jöjjön eső vagy hideg, a nyári gumi méterekkel jobb. Kivéve egyet: ha leesik a hó, akkor viszont a nyári életveszélyessé válik. HA ekkor nincs meg a téli, akkor inkább hagyja otthon az ember a kocsit.
A téligumi sokszor hamis illúzióba vihet. Gyakran megesik hogy az ember akkor rakatja fel a télit amikor az első hó leesik. Ilyenkor hihetetlen megváltás, a nyáris bénázás után újra stabilan közlekedni, körbeautózni a nyári gumin kacsázókat. Gond nélkül elindulni, megállni. De ez csak a havas útra igaz. Amint melegszik az idő és mondjuk beüt egy enyhe esős téli hét, a téligumi azonnal hátrányára fordul. Nem sokkal de ami máskor rutinkanyar eg sebességgel, az hirtelen pont sok lesz.
Az USÁban még ott sem nagyon használnak téli gumit, ahol nagyon sokkal több hó van, mint nálunk, pl. Boston környékén. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy idióták, és azt hiszik, hogy a 4 kerék meghajtás négyévszakos gumival elég. A másik, hogy elég hatékonyan tisztítják az utakat, és aki csak sűrűn járt utakat használ, az elég jól elboldogul. Viszont aki neccesebb helyen lakik, az hamar rájön, hogy kell.
7 Celsius foknál hűvösebb idő, nappal ugyanakkor annak [i][b]kétszerese [/b][/i]is adódhat
Jááááááájjj! A hőmérséklet abszolút skálája (ami a valós nulláról indul) a Kelvin skála. 7 C kétszerese az 287 C, annyi meg azért ritkán szokott lenni. 7 fokról 14 fokra emlekedés az 2,5 % növekedés, az azért nem olyan sok.
Nekem a swiften a barum polaris tökéletesen bírta a tavalyi „telet”. De a i30-on levő vredestein is jól bírta, pedig mindekettővel sokat autópályáztam (és nem éppen nyugdíjas tempóban vezetek).
Amúgy télen nem csak a levegő hőmérséklete alacsonyabb ám, hanem az aszfalté is. Pl. nem 60-70 fok, mint nyáron, hanem -5-X között.
Sztem próbálj ki egy másik márkát is. Ha már prémium, continental, pirelli, goodyear hátha azok nem égnek meg.
Nem érted a dolgot. Alpin4 egy évesen használhatatlanra kopott 15ekm után a tavalyi „hideg” télben. A szélei gyakorlatilag leégtek a 20°C-os „télben”.
Hóban/jégben kell a téli, ha egyik nap 20 fok lehet a másikban pedig esetleg havazhat, akkor négyévszakos. Ugyanis melegben megölöd a télit. Nem véletlen, hogy ahol hazánkhoz hasonló időjárás van az USA-ban, ott pl. nincs is más csak négyévszakos gumi…
Többen és egyre többször hivatkoztok arra, hogy Magyarországon viszonylag rövid a havas időszak s ezért jó megokldás a 4 évszakos abroncs.
Igazatok lehet, de csak akkor, ha
1. tudjátok, hogy mikor lesz hó és mikor nem
2. amikor havazik, akkor biztosan meg tudjátok oldani autó nélkül
3. garantáltan nem szólít a munkátok olyan helyre, ahol váratlanul elkezd havazni vagy ilyen esetben nem akartok hazamenni
A téli abroncs nem csak azért kell, mert hó van, hanem mert nem tudni, mikor lesz hó vagy akkor is menni akarunk, ha hó van. Azonnal és bárhova.
Gondolom azért nincs a tesztekben mert téli gumik mellett azért valóban elmarad a teljesítménye. Viszont azt is figyelembe kellene venni , hogy Magyarországon a téli hónapokban maximum 1-2 hét van amikor tényleg hóban kell menni a többit hideg aszfalton tölti a gumi oda viszont már tökéletes lehet a Michelin CrossClimate … viszont ha síelni mennék a hegyekbe tuti nem ezt választanám 😀 .Egyébként engem is érdekelne az összehasonlítás hogy mit tudhat az a gumi én úgy tesztelném le hogy pl : Michelin CrossClimate , Michelin Alpin 5 , Michelin Primacy 3 egy tesztben szerepelne , hogy legyen összehasonlítási alap …
Nagyon várom már a tesztet a CrossClimate miatt, mert a külföldi nagyobb tesztekből valahogy „éppen” mindig kimaradt… Viszont ahol tesztelték, ott a Vector4Seasons Gen2 rávert a CrossClimate-re téli körülmények között. Lehetne ezt is belevenni? Nagyon úgy néz ki, hogy a GoodYear ugyanazt a receptet húzta elő „hirtelen”, mint a Michelin, csak éppen nem annyira nyárra optimalizált, hanem inkább télre, de mindkettő bőven elégnek tűnik az itthoni „telekre”.