Karikás villanykocka – Audi Q4 e-tron 40

A középső szintet próbáltuk az Audi Q4 e-tronból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Háromféle teljesítményszinttel létezik az új Audi Q4, ám itthon egyelőre csak a legkisebb, a 35-ös szerepel a konfigurátorban. Mi viszont a középsőt, a 40-est próbálhattuk.

Jó, tudom, nem kocka, hanem téglatest, mint a legtöbb SUV. Ám az Audinál cselesek a formatervezők. Többször is belefutottam már abba a hibába, hogy a képek alapján unalmasnak véltem egy-egy formát. Például az A5-öt annak idején az első generációnál. Aztán élőben meglátva azt az oldalsó karaktervonalat, majd’ elolvadtam. Valami hasonlót követtek el a Q4 esetében is. A hátsó ajtókon elinduló vonal kidomborítja a hátsó sárvédőíveket, majd ugyanazzal az “ecsetvonással” átnyergel a csomagtér fedelére, belesimulva a két hátsó lámaptestet összekötő fémcscsíkba. Élőben zseniális, naplemente fényeinél duplán.
Elöl sincs szégyenkezni valója, de kínosan ügyeltek rá, hogy jól felismerhetően Audi legyen. Megmaradt a Single Frame hűtőrács, akarom mondani takarólemez. Hogy ne legyen túl egyhangú sima felület, belevittek némi formai játékot. Villanyautóknál nem szokatlan ez ugye, valódi nyílás csak lökhárító alsó részén található, és a széleire pakolt díszbetétek sem igazi légbeömlők. Utóbbi egy optikai trükk is, mármint, ahogy a szélekre húzták ezeket, mert így szélesebbnek mutatja magát az autó a valósnál. Persze tényleg nem kicsi a Q4, de még épp élhető méretű, nem gond vele a mélygarázsos, vagy más szűk helyes parkolás, persze azért nem is kisautós. 2764 mm a tengelytávolsága, majdnem 4,6 méter hosszú és 1,6 méter magas. Ebből már sejthető, hogy a helykínálata példás.
Hirdetés
Audi Q4 e-tron - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4588 1865 1632 2764 520-1490
És tényleg nem okoz csalódást, hiszen a helykihasználás nagyon jó. Kényelmesek a szövetkárpitos ülések, gyorsan beállíthatók. A műszerfal egyébként enyhén a vezető felé fordul, az infotainment érintőképernyős kijelzője mellett, illetve alatta jutott hely normális fizikai gomboknak, ami örömteli, mert a hőszivattyús klíma egyszerűen kezelhető. A sofőr még 10,25 colos digitális műszeregységnek örülhet, amelyen válogathat is a megjelenítési módok között.

A kardánalagút hiánya miatt a műszerfal alatt is van egy nagy tárolórekesz, itt vezeték nélküli telefontöltő is akad, de a kartámasz alatti tárhely is hatalmas. Ugyanígy a hátsó lábtér, ahol szintén végig sík a padló, nincs itt sem kardánalagút, ezért teltháznál a középre kényszerülő utas is kényelmesen elhelyezkedhet.

Egyedül az első ülésekről hiányoltam az elektromos állítási lehetőséget, és nem azért, mert lusta és sznob vagyok karokat húzogatni, csupán a 20 millió forint feletti árba igazán beleférhetett volna. A csomagtérre viszont nem lehet rossz szavam, alapból 520 literes, az üléseket lehajtva pedig majdnem másfél köbmétert kapunk, teljesen sík felülettel, amibe a kábelek sem zavarnak bele, mert a padló alatt tárolhatók. Szóval egy teljes értékű családi autóról van szó, amellyel kényelmes az utazás autópályán, országúton és városban is. Minden gyártó azon igyekszik, hogy ezt a mixet a lehető legjobban összehozza. Az Audinak sikerült a Q4-gyel. Talán már mondanom sem kell, hogy egy villanyautó vezetése kellemes. Nem a nagybetűs vezetési élményről szól, akkor sem ha 204 lóerős, mint a 40-es Q4, sokkal inkább a biztonságos, stresszmentes utazásról. Valójában ez utóbbit mostanában kezdik csak elérni azokkal a hatótávokkal, amelyek például a mi nem túl nagy országunkban bőven elegendőek az átlagos felhasználás során. A Q4 például minimum 466 kilométert tud megtenni a 82 kilowattórás akkupakkal, WLTP mérés szerint. Amikor a tesztautót átvettem, akkor épp 300 kilométeres hatótávot írt ki az adott töltöttségi szintjével. Alsóörsről indultam vele Budapestre, ahol aztán még a városban is tekeregtem vele kicsit. Összesen 177 kilométert tettem meg és ezután még 126 kilométer maradt a fedélzeti rendszer szerint, tehát reális volt a kezdeti 300 kilométeres “előrejelzés”. De a számoknál sokkal fontosabb, hogy egy pillanatig nem kellett azon gondolkodni elég lesz-e a hatótáv, márpedig ez nagyon fontos ahhoz a bizonyos stresszmentes autózáshoz. 19,8 kWh/100 km fogyasztást jelzett, ebben autópályázás, országút és városi tötymörgés is volt, végig klímázva, igaz azt ECO módban.
Hirdetés
Minden téren a kényelemre próbálták hangolni az autót. Adaptív lengéscsillapítós futóműve szépen kisimítja az úthibákat, alig érezni, ahogy átlibbennünk kátyúkon, keresztbordákon. Üzemmódválasztója dinamikus lehetőséget is kínál, de ettől csak jobb a gyorsulás, valójában nem lesz tőle sportosabb az autó, de nem is illene ez a karakteréhez. Továbbra is jó dolog, hogy alacsonyan van a tömegközéppontja, illetve hátul hajt, de ettől sem lesz versenyautó, hiszen az üres tömege 2050 kilogramm. Szóval nem kenyere a tempós kanyargás, de ha valaki mégis erre vetemedne, szépen tapad a kanyarokban, bolondbiztos a járgány.
Audi Q4 e-tron - műszaki adatok
Q4 e-tron 40
Akku-kapacitás/hatótáv [kWh/km] 82/466-520
Teljesítmény [kW/LE] 152/204
Nyomaték [Nm] 310
Gyorsulás (0-100 km/h) 8,5
Végsebesség [km/h] 160
Saját tömeg [kg] 2050
Megengedett össztömeg [kg] 2640
Hirdetés
De amúgy is rengeteg vezetősegéd jutott a Q4-be, a fontosabbak mind benne voltak a tesztautóban, többek között a sávtartó, a holttérfigyelő, a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer, valamint a parkolóradarok és a tolatókamera is. Nehéz belekötni a Q4-be, érződik rajta, hogy keményen dolgoztak az Audinál a siker érdekében, viszont a töltés továbbra is érdekes kérdés a villanyautóknál. Persze nem a Q4 vásárlóközönségénél. A 26 072 000 forintos középső szint vásárlóinak valószínűleg rendelkezésére áll majd a megfelelő infrastruktúra, így élhetnek a 11 kilowattos AC töltési lehetőséggel is. Telepi srácként azonban ismét szembesülnöm kellett azzal, hogy a töltőinfrastruktúrán még van mit javítani. A legközelebbi töltőoszlopot épp elbontották, mert az egész parkolót átalakítják. A második legközelebbi pedig foglalt volt, amikor töltöttem volna. Így maradt az "otthoni" hálózat. Ekkor szerény 47 órát írt arra, hogy 20 százalékról teljesen feltöltődik az autó. Reggelig egészen 38 százalékra fel is kúszott. Ám ez is 216 kilométernyi hatótávot jelentett, szóval tényleg egy élhető villanyautó a Q4.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?