Kár érte: 5,5 millió dollártól esett el a Tesla
Óriási üzletet bukott el a Tesla, minőségi kifogások miatt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem mindennapi üzlet futott zátonyra a Tesla háza táján.
Mégpedig a NextMove állítása szerint minőségi kifogások miatt. A cég még 2018-ban adta le a rendelést a járművekre azzal a kikötéssel, hogy az első 15 db-ot az idei év elején kell megkapniuk.
Ezzel még nem is volt semmi probléma, az autók megérkeztek a megrendelőhöz, csak nem olyan állapotban, amilyenben kellett volna: a NextMove szerint ugyanis a járművek nagy részében hibásak voltak a vezetékek, karcos volt a műszerfal, a festéssel is akadtak gondok, illetve a fényszórókkal is.
A hibák megoldásában viszont nem jutott egymással dűlőre a két cég. Az üzlet akkor esett végleg kútba, amikor a NextMove 24 órás ultimátumot adott a Teslának. A német vállalat állítólag megpróbált további 4 autóhoz hozzájutni a befuccsolt üzletet követően, de a gyártó viszont ekkor már csak olyan autókat akart a rendelkezésükre bocsátani, amiket korábban már regisztráltak.
Ezekkel viszont a NextMove nem lett volna jogosult arra, hogy részt vegyen a németországi EV-ösztönző programjában, és így a potenciális adóvisszatérítésektől is elesett volna. Ezzel szemben a Tesla szerint már folyamatban volt a minőségi kifogások kezelése, amikor a NextMove visszakozott a megrendeléstől.