Újabb partnerség nyomán lehetnek még jobbak az önvezető Scaniák
A Scania kiterjeszti stratégiai együttműködését az önvezető hub-to-hub, avagy logisztikai csomópontok közötti áruszállítási megoldások terén az Autonóm Kereskedelmi Pilot Program bejelentésével. A TRATON-csoport részeként a Scania az amerikai központú Plusszal alakít ki partneri kapcsolatot, amelynek célja, hogy integrálja saját 4-es szintű önvezetésre képes SuperDrive™, teljesen autonóm rendszercsomagját a Scania és a TRATON Csoport járműveibe. A Scania programjának elindítására azért került sor, mert az ügyfelek megbízható és kiszámítható partnereket keresnek az önvezető járművek fejlesztésében és leszállításában az ő saját üzemeltetési igényeik figyelembevételével. Ez az új megoldás illeszkedik az ügyfelek egyedi útvonalaihoz és szállítási profiljaihoz.
Mindez azért is fontos, mert rengeteg cégnek van szüksége megoldásra a világszerte növekvő sofőrhiányra is.
A várakozások szerint a Scania autonóm hub-to-hub megoldásai ezen felül segítenek majd növelni a vállalat ügyfeleinek működési hatékonyságát, emellett pedig csökkenthetik a szállítási kibocsátást és javíthatják a közúti biztonságot is. A scania egyébként már 2021 óta a svéd közutakon teszteli az autonóm áruszállítással kapcsolatos megoldásait, az üzemeltetőkkel végzett kísérleti működést 2024-ben terjesztik ki más európai országokra is.
Ma még elképzelhetetlen az áruszállítás kamionsofőrök nélkül, rengeteg olyan - főként hiányosan vagy tévesen megadott információból adódó - probléma akad az útvonalakon, amelyet külső beavatkozás nélkül egy önvezető jármű nem tud megoldani
A Plus 4-es szintű önvezető rendszerével felszerelt Scania teherautókat már tesztelik Európa közútjain, biztonsági vezetővel a fedélzetükön. A két vállalat kísérleti jelleggel, flottákban próbálja ki a kereskedelmi üzemeltetést, majd a tapasztalatok felhasználásával és beépítésével megkezdi a sorozatgyártást és a termék globális bevezetését. Mindehhez azonban a valós közúti tapasztalatok alapján komoly munkájuk van még a fuvarszervezőknek és az árut feldolgozó cégeknek, vagy épp kereskedelmi raktáraknak is. Nem lesz ugyanis elég a járműveket tökéletesre fejleszteni a sofőri feladatok teljes körű ellátásához,
a kamionos munkája ugyanis több, mint szabályosan és hatékonyan elvezetni a járművét egyik pontból a másikba.
Jelenleg a legtöbb szállítmányozó cég, illetve az ügyfeleik hozzá vannak szokva a sofőrök problémamegoldó képességeihez, így napi szinten fordulnak elő olyan fennakadások a gépezetben, ami megbéníthat egy hibátlan önvezető kamiont is. Amíg ugyanis egy hús-vér sofőr utána tud járni a tévesen megadott címeknek, rossz koordinátáknak, vagy akár az elsőre megoldhatatlannak tűnő útvonalak alternatíváinak, addig egy önvezető rendszer esetében ehhez külső segítségre lesz szükség. Persze, a próbaprogramok során ezért használnak biztonsági vezetőket, akik nem csak veszélyes helyzetekben tudnak beavatkozni, de felhívhatják a figyelmet a fent említett emberi hibákra is, még mielőtt elkezdhetne valóban sofőrök nélkül működni a rendszer.