Valóban erőre kaptak az újautó-eladások júniusban?

Vajon működnek a reklámok? Netán valami más áll a növekvő eladások hátterében?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A június ismét növekedést hozott az újautó-piacon. Mutatjuk, mely gyártók kerültek ki győztesen a második negyedévben, illetve hogy ebből milyen következtetéseket lehet levonni.

10 470 új autót helyeztek forgalomba idén júniusban Magyarországon. Bár korábban minden arra mutatott, hogy tartós csökkenés következik az újautó-eladások terén, a június mégis fordított a kockán. Ebben a hónapban ugyanis 10 százalék feletti a növekedés a tavaly júniusi számokhoz képest. Mindez a második negyedév mérlegét nem tudta pozitívba fordítani, a végeredmény 2,4 százalékos visszaesés, de az első félévet egészében nézve még mindig több új autót helyeztek forgalomba hazánkban, mint 2022 azonos időszakában.
Hirdetés
Márkák terén júniusban a Skoda volt a legsikeresebb 1277 átadott autóval, ám a cseh márka egyes modelljei esetében még mindig akadnak régről maradt megrendelések. Kevésbé igaz ez az 1247 eladással szorosan második Toyota esetében, akik jelenleg már rövidebb várakozási időkkel dolgoznak. A harmadik helyen 970 autóval a Suzuki szerepel, negyedik a Volkswagen 818 forgalomba helyezéssel, ötödik pedig a Kia 702 átadott új autóval. A márkák alapján tehát arra lehet következtetni, hogy teljesen vegyes a régi és új megrendelések, illetve a céges és a magánvásárlók aránya is. Így a teljes első félév dobogóján a Toyota szerezte meg az első helyet 7560 autóval, második a Skoda 5566 autóval, harmadik pedig a Volkswagen 4871 autóval.
Modellek terén júliusban a 723 átadott Octavia vitte a prímet, második helyre a 465 gazdára talált Suzuki S-Cross került, a Toyota Corolla 390 példánya pedig a harmadik helyre volt elég. Éppen csak, de lecsúszott a dobogóról a 365 db Suzuki Vitara, illetve a 349 db Kia Ceed. A modelleket tekintve tehát egyértelművé válik a céges rendelések dominanciája, illetve mindenképp említendő az is, hogy az élen járó Octavia volt az utóbbi évek egyik leghosszabb várható szállítással rendelhető modellje, így ezek a forgalomba helyezések jó eséllyel még mindig nem idei rendeléseket jelentenek.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?