Jól fogytak a Kiák tavaly, rekordot döntöttek a márka eladásai

A Kia a történelme legjobb évét zárta 2023-ban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Globálisan és Európában is megdöntötte saját eladási számait a Kia 2023-ban. A koreai márka tavaly több mint 570 ezer autót értékesített az öreg kontinensen, de világszinten is elkelt több mint 3,1 millió modell. Kitalálod melyik volt a legkelendőbb?

Rekordeladással zárta a tavalyi évet a Kia, 2023-ban több mint 3,1 millió autót értékesítettek, ez pedig 6,3 százalékos növekedést jelent 2022-höz képest. Az eladások 18,5 százalékát az európai piac tette ki, szám szerint 572 297 példány fogyott az öreg kontinensen, ez pedig szinten újabb csúcs, két évvel ezelőtthöz képest 5,4 százalékos növekedést jelent.
Hirdetés
Az ACEA (Európai Autógyártók Szövetsége) összesítése szerint a több mint 570 ezer eladott autóból 217 145 volt villanyosított modell, vagyis hibrid, plug-in hibrid vagy teljesen elektromos autó. A környezetkímélő járművek kelendőbbek voltak tavaly mint 2022-ben, ugyanis ezek részesedése a Kia európai értékesítéséből 37,9 százalékot tettek ki - ez 9 százalékos növekedést jelent.
Modellekre lebontva a Sportage bizonyult a legnépszerűbb választásnak, ebből 165 354 fogyott, míg házon belül a Ceed család végzett a második helyen 87 246 példánnyal, a harmadik pedig a Niro lett 73 582-vel. Az elektromos autók szegmensében a Niro EV, és az EV6 is kelendőnek bizonyult, hiszen előbbiből 40 074, míg utóbbiból 36 195 kelt el, de az év végén bevezetett EV9-ből is 2843-at vittek haza.
Hirdetés
A zsolnai gyár is remek évet tudhat maga mögött, hiszen még soha ez előtt nem készült annyi modell a szlovákiai létesítményben, mint a múlt esztendőben. Több mint 350 ezer autó gördült le a szalagról, ez pedig 12 százalékos növekedést jelent egyetlen év alatt. Az itt készült modellek több mint 60 százaléka Sportage volt, míg a fennmaradó példányokat a Ceed család képviselői teszik ki. Motorfronton 507 ezernél is több készült 2023-ban, ezzel több mint 10 százalékos növekedést produkált ebből az aspektusból szlovákiai gyár, ráadásul tavaly átlépték a hétmilliomodik legyártott erőforrást is. Tovább szűkítve a kört, a Kia közleményében kiemelte, hogy összességében elégedettek a magyarországi számokkal is. Hazánkban 7050 járművet adtak el, ezzel az 5. helyen végeztek a márkák versenyében, de az elektromos autók piacán még az ennél is előkelőbb 4., míg a magánvásárlók körében a 3. helyet tudhatják magukénak. Az alsó-középkategóriában még jobban szerepeltek, ott a Ceed család az abszolút első helyet szerezte meg. A márka azt is elárulta, hogy itthon a Ceed kombi számított a legkeresettebb modellnek, rögtön utána a Sportage, és a Niro. A Ceed különböző kiviteleiből 3614 kelt el, míg a Sportage 1514 eladott példánnyal zsebelte be a második helyet, ezeket tisztes távolságból követi a Niro nem egészen 500 autóval.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?