Jól áll neki a dízel!

Dízelmotorral próbáltuk a Jaguar XF limuzint

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Méltó régi nagy híréhez, ugyanis hiába válogathatunk a konkurencia szebbnél szebb tagjai közül is, a Jaguar valahogy különleges tudott maradni.

Nincs könnyű helyzetben a Jaguar XF itthon, hiszen már több márka részéről is elhangzott, hogy a magyar vásárlóközönség igencsak „németpárti” a prémiumszegmensben. Bár ennek cáfolatára elő lehet rángatni néhány statisztikát bizonyos kategóriákról, de ha körülnéztek az utcákon, akkor biztosan észre fogjátok venni az állítás igazságtartalmát. Emellett szomorú tény, hogy továbbra is tombol a SUV-láz, így egy luxuslimuzinnak vért kell izzadnia, hogy felhívja magára a figyelmet. A ráncfelvarrás utáni XF-nek bizony sikerül ez, pedig

a formavilágában nincs semmi kirívó, egyszerűen csak szemet gyönyörködtető.

Szokás szerint átrajzolták kicsit a lökhárítóit, a LED-es fényszóróit elöl és hátul egyaránt, illetve kicsit módosítottak a hűtőmaszkon is. De sehol nem vitték túlzásba a változtatást, ami nem is baj, eleve nem „öregedett el” az autó formája. Útközben láttam R-Dynamic csomagos XF-et is, ami gondolkodóba ejtett, hogy szükséges-e sportosítani ezt a modellt. Persze mindenből ki lehet hozni valami ízléseset, ha nem viszik túlzásba a cicomát, ám szerintem nem illik hozzá igazán. Ez egy „kékvérű” arisztokrata, nem egy adrenalin pumpálta fenegyerek. Sokkal jobban állnak neki az ezüstösen csillogó díszek a karosszérián, mint a feketére fényezett elemek. Egy diffúzor utánzatot azért így is kapott hátulra, de szerencsére nem ront az elegáns összképen.
Ugyanez az ízléses elegancia köszön vissza bent is. Itt már nem fogták vissza magukat a mérnökök, avagy a belsőépítészek, és látható, érezhető a javulás, amit a frissítés hozott. Természetesen először túl kell tennünk magunkat a fehér bőrburkolat gyönyörsokkján, hogy elkezdjen feltűnni: javult az összeszerelési minőség, az anyaghasználat és az ergonómia is. Bár ez is „csak egy tablet”, a 11,4 colos érintőképernyő a középkonzolon tökéletes szögben áll, hogy elérje a sofőr, az infotainment menüjének kezelése pedig egyszerű, gyorsan megtanulható, a grafika pedig kimondottan szép. Alatta a klímakonzol szintén egyszerű és nagyszerű a kihúzható, benyomható tekerőgombokkal. De visszakanyarodva még a kellemes tapintású kormánykerék felé, a sofőr digitális, 12 colos műszeregységnek örülhet, amelynek kijelzője testreszabható. Szóval minden ott van, ahova eleve nyúlnék érte, ami szintén hozzájárul, hogy jól érezze magát az ember az autóban. Na meg, a gyönyörűen megszólaló Meridian hangrendszer is, illetve a dízelmotor nem túl tolakodó hangja is, köszönhetően a megfelelő hangszigetelésnek. Talán mondanom sem kell, hogy a hátul ülők sem panaszkodhatnak, kényelmes üléseket kapnak ők is, nagy lábtérrel. A csomagtér inkább hosszú, mint mély, 448 literes, ajtaja elektromos mozgatású, ám érdekes módon ide került az AdBlue tartály nyílása, ami nem túl elegáns megoldás.
Hirdetés
Ha a motorháztetőt nyitjuk fel, akkor a józanság köszön vissza. Persze-persze egy brit limuzinhoz elsőre sok paripát képzelünk el, én is szkeptikus voltam eleinte, de gyorsan meggyőzött az XF a négyhengeres dízel létjogosultságáról. A kétliteres gázolajos 204 lóerős, ami nem fogja versenyautó módjára mozgatni az üresen 1,7 tonnás limuzint, de bőven elég dinamikát nyújt a normális közlekedéshez. A lágy hibrid rendszer is besegít egy kis nyomatékkal, illetve észrevétlenebbé teszi a stop-start rendszer működését, a 8 fokozatú, automata sebességváltó működésébe pedig egyszer sem akartam belenyúlni saját kezűleg a kormány mögötti váltófülekkel. Ügyesen teszi a dolgát, avagy juttatja el a 430 Nm forgatónyomatékot a hátsó kerekekhez. Na, és itt jön a legérdekesebb része az autónak, a hátsókerék-hajtás és a futómű. Az elöl dupla lengőkaros, hátul multilink felfüggesztés, illetve az adaptív lengéscsillapítók érzésem szerint sportos hangolásúak. Persze nem túlzottan, nehogy a kényelem rovására menjen, de azért érezni - főleg az üzemmódválasztót sport állásba kapcsolva – hogy egy erősebb motorral levetné az öltönyt az XF és tűzálló overált húzna magára. Vagy a benne ülő sofőr. Szóval bármennyire is elegánsnak írtam le az autó megjelenését, ott szunnyad benne némi sportosság is, amit a közvetlen kormány és a kiváló futómű nem titkol, ám ez a dízelmotor a hosszabb utakhoz való. Az én életvitelemhez nem is való gázolajos motor, ezért nem tudtam kihozni belőle a maximumot, mármint a lehető legkisebb fogyasztást, mert sokat mászkáltam vele a városban, rövid távokon. Így lett az átlagfogyasztása 6,3 liter. Azért ez sem szégyen, egy ekkora autótól.
Hirdetés
Hab a tortán az XF ára. Legalábbis az alapára mindenképp, hiszen 16,8 millió forintról indul, ami kedvező ajánlat, tekintetbe véve, hogy egy Jaguar mindenképp különlegesebb a konkurenciánál a középkategóriában. Gondolok itt a sármjára, a megjelenésére. Aztán szépen belepakolgatva mindazt, ami a tesztautóban is várt, a fehér bőr, a vezetéstámogató rendszerek sokasága, a kényelmi extrák hosszú sora, már 24 millió forintra növekedik az ára. Ezzel csökken is kicsit az árelőnye, de az egyedi hangulata ekkor is lökést adhat a vásárláshoz. Márpedig aki szeretne kicsit kilógni a sorból pozitív értelemben, mindenképp nézze meg magának közelebbről is a Jaguar kínálatát.
Értékelés
Pozitív
Stílus, igényes, kényelmes utastér, takarékos dízelmotor
Negatív
AdBlue betöltő nyílás a csomagtérben
Árak
Tesztmodell alapára
16 799 000 Ft (2021.11.08.)
Tesztautó ára
24 000 000 Ft (2021.11.08.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Teljesítmény:
150 kW (204 LE) 4250 1/min-nél
Nyomaték:
430 Nm 1750-2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,6 s
Végsebesség:
235 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,9-5,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4962 mm
Szélesség:
1982 mm
Magasság:
1456 mm
Saját tömeg:
1774 kg
Össztömeg:
2350 kg
Tengelytáv:
2960 mm
Karosszéria-kivitel:
limuzin
Csomagtér:
448 - 1474 l
Belső szélesség elöl:
1510 mm
Belső szélesség hátul:
1450 mm
Belmagasság elöl:
870-930 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
230 mm
Ülőlap hossza elöl:
520-560 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1240 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
920 mm
Csomagtér magassága:
440 mm
Csomagtér hossza:
1210 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
2010 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
530 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
8 fokozatú automata
Nyomaték:
430 Nm 1750-2500 1/min-nél
Teljesítmény:
150 kW (204 LE) 4250 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
235 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,6 s
CO2-kibocsátás:
130-146 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,9-5,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,3 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

11 thoughts on “Jól áll neki a dízel!

  • 2021.11.09. at 22:28
    Permalink

    Én bő 15 éve használok dízelmotoros autót, sok-sok km-t tettem beléjük, de még nem találkoztam olyannal hogy Adblue-t kelett volna öntenem bele. Ez most tényleg akkora probléma, vagy megint egy újabb hülyítés?

    • 2021.11.10. at 07:54
      Permalink

      Oda se neki, csak egy újabb hülyítés. Mert ha a méltóságos úr, korunk méltán piedesztálra emelt nagy tudósa sose találkozott valamivel, akkor az nem létezik. Én sem láttam még vulkánkitörést, emiatt hirdetnem kéne, hogy az egy marhaság? 😀

  • 2021.11.10. at 17:19
    Permalink

    Én pedig a 9-személyesekbe 5000-km után 15-litert tankolok a 2.2 dizelembe pedig 10-15000-ként 15-20 litert ja az 1.5 tdci-be pedig 10000-ként 15-litert és igenis probléma ha a csomagtartoban van a betöltö mert olyan büdös az adblu mint egy klozet azt ha kifröccsen akkor jó lessz neked.

  • 2021.11.10. at 17:23
    Permalink

    Egyébként az adblu kb 2007-ben jelent meg az euro5-ös kamionokon. Személyautóban töbnyire az euro6 diesel-ek igénylik. (Mondom töbnyire van amelyik már euro5-el is)

    • 2021.11.11. at 23:17
      Permalink

      Euro6-osom van, még sosem találkoztam ilyen üzenettel, de ahogy olvasom az enyémbe nem is kellett ilyen.
      VIszont így már értem a problémát. Tényleg nem ésszerű dolog a csomagtartóba helyezni a beöntő nyílást.

  • 2021.11.12. at 13:58
    Permalink

    Van egy pár tipus ami adblu nélkül is hozza az euro6-ot. Pl : mercedes B 200 cdi -is. De nagy átlagban a dieselek (pláne amelyik erösebb) scr-esek mert igy tudják hozni az euro6-ot vagy 6d-t. Egyébként rengeteg benzines is már részecskeszürös. Szép lassan kicsinálják a belsöégésü motort. (tökmindegy hogy diesel vagy benzines) Ez van.

    • 2021.11.14. at 10:04
      Permalink

      Valszeg ez lesz a különbség. A 2018-as XC60 manaulban van adblue-ra utaló megjegyzés. Viszont a rajz szerint ők a naksapka mellé tették a nyílást. Ezek szerint jó okkal.

Vélemény, hozzászólás?