Jókor kell tölteni, és még zöldebbé válik a villanyautó

Egy új technológia segít akkor tölteni az autót, amikor éppen megújuló forrásból jön az áram

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem mindegy, mikor töltjük elektromos autónkat: a megfelelő időszak kiválasztása tovább csökkentheti a jármű környezeti lábnyomát.

Az elektromos autók környezetre gyakorolt negatív hatása alapvetően kisebb kellene, hogy legyen a belsőégésű motorral szerelt autókhoz képest. Nehéz ezt objektíven számszerűsíteni, de azért több kutatás szerint is jobbak a villanyautók ebben a tekintetben, figyelembe véve a gyártáskor és az autó utóéletében keletkező károsanyag-kibocsátást is. Aki viszont biztosra szeretne menni, az az autó élete során is igyekszik azt olyan árammal tölteni, ami megújuló forrásból származik, hiszen így még tovább csökkenthető a jármű környezeti lábnyoma.
Hirdetés
Otthon éppen még lehet napelemet telepíteni e célból, de a munkahelyi vagy a nyilvános töltőpontok esetében nem tudjuk befolyásolni, az ott elérhető áram milyen forrásból származik. Az Egyesült Királyságban viszont a DriveElectric, egy villanyautók bérbeadásával foglalkozó cég olyan újítást vezetett be, ami segíthet úgy megválasztani a töltés időpontját, hogy az minél környezetbarátabb legyen. A brit villamoshálózatról mindig elérhető információ, hogy az áram mekkora százaléka származik éppen megújuló forrásból, például napelemekből - felhős időben vagy éjszaka nyilván kisebb ez az arány. 2024-ben eddig átlagosan 129,9 g CO2/kWh volt az áramtermelés kibocsátása, de időjárástól és napszaktól függően 19 és 295 g között változott ez az érték. Éppen ezért fontos, hogy lehetőleg olyankor vegyük fel az áramot, amikor az éppen zöld forrásból származik.
A DriveElectric mesterségesintelligencia-alapú programja úgy időzíti a töltőre csatlakoztatott villanyautó áramfelvételét, hogy az akkor történjen, amikor a hálózatban elérhető áram minél nagyobb része zöld forrásból származik. Felmerül persze a kérdés, mi a helyzet azokkal a felhasználókkal, akiknek nincs idejük kivárni a zöld áram érkezését. Ez a rendszer csak akkor működik jól, ha az autótulajdonosok a programban kiválaszthatják, azonnali töltésre van szükségük, vagy tudnak várni az optimális időpontra. Akik például hosszabb ideig hagyják a töltőoszlopon a villanyautójukat (például parkolóban éjszakára, vagy egész nap a munkaidő alatt), azok választhatják a környezetbarátabb töltési módot. Ha pedig sokan alkalmazzák ezt a módszert, annak tényleg jelentős hatása lehet a villanyautók környezeti lábnyomának csökkentésére: egy elektromos jármű átlagos, mérföldenkénti 81 g CO2e (széndioxid-egyenértékű) kibocsátását 40 g-ra, de kivételes esetekben akár 9 g-ra is sikerült így levinni a DriveElectric számításai szerint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?