John Cooper Works modellekkel edzettünk

Nemrég még Görögországban járt, most viszont hazánkba is elért a MINI edzőtábora, ahol versenypályán próbálhattuk a teljes John Cooper Works palettát. A helyszín az örkényi Euro-Ring volt, a pályanap apropója pedig nem más, mint a legfrissebb családtag érkezése: nemcsak alapmodellként, de JCW változatban is elérhető a Countryman. Persze dízelként és a legvadabb változatban is írtunk már róla, most újra lehetőségünk nyílt közúton vallatni.
Nem úgy, mint a többieket, a 3 ajtós és a kabrió Cooper JCW-t, valamint a Clubman JCW-t már élesben, zárt pályán hajthattuk, hogy megtapasztaljuk, mennyit számít a dicső és számtalan szálon a Forma-1-hez fonódó autósportos múlt. Ugyanis 1959-ben épült az első MINI, és mindössze két év kellett, hogy elkészüljön a Cooper Car Company által felkészített, már 55 lóerős raliautó belőle. A MINI és a Cooper név mára összeolvadt, az 1964-65-ös Monte Carlo Rally győzelmeik pedig legendás szintre emelték az olcsó brit miniautókat. Utóbbi jelző persze mára változott, a BMW Group 1999-ben felvásárolta a MINI-t, majd prémium, fiatalos márkát gyúrt belőle, az autók mérete pedig finoman szólva is nőtt. 2007-ben érkezett az első John Cooper Works névvel illetett, az alapmodellnél jóval vadabb MINI sportmodell, most a folytatást élvezhettük ki.
A JCW történelem mára közel az összes MINI modellben tovább íródik, hiszen az 5 ajtós Cooperen kívül a teljes palettát felszerelik a 231 lóerős, négyhengeres turbós benzinmotorokkal. Persze a JCW kivitel nem csupán erőtöbbletet takar, hanem egyedi kiegészítőket is. A csúcs-sportmodellekben minden a versenyzésről szól, amit nem csak a kockás zászlók és a hasított bőrborítás tudat velünk, hanem az eszméletlen oldaltartású sportülések, a külső sportcsíkok és az egyedi színárnyalatok, a JCW specifikus kijelzők a head-up displayen, vagy akár a chili red díszlécek éreztetik a csípősséget.
Először az új összkerekes MINI Countrymant vittük ki hazánk tükörsima vidéki útjaira. Eco és Normál módban nagyszerű utazóautónak bizonyult, Sport módba kapcsolva viszont egyértelműen túl kemény hétköznapi használatra. A BMW mindig is értett az ilyen kettős személyiségekhez, szerencsére a Countrymanben is kamatoztatták tudásukat. Ráadásul a legnagyobb MINI-hez egyedülálló Brembo fékrendszer jár, a hátsó szárny valóban növeli a leszorítóerőt, a nagyobb légbeömlős lökhárítók pedig külön hűtőt kaptak maguk mögé. Élmény volt az erdősávokhoz érve durrogtatni a többi MINI modellnél is öblösebben szóló kipufogórendszert, és például az én kezeim alatt először járt a 8 fokozatú, gyorsan és finoman kapcsoló automata. Sport módban a legapróbb úthibákat is megérezzük a kormányban, ami elképesztő egy ekkora SUV-tól.

Majd jött a versenypálya, ahol az ALL4 összkerekes Clubman és az elöl hajtó 3 ajtós Cooper közti különbséget tapasztalhattam meg. Méghozzá egy pulzusmérővel a karomon, hogy igazán beleélhessem magam a sportos hangulatba. Állítólag néhányan igazán elvetemült arccal szorítottuk a kormányt, ezek tényleg vadító autók. A menetstabilizátort sajnos nem kapcsolhattuk ki, így gyakran fogták vissza magukat a kanyarkijáratokon, a kicsi Cooper azonban így is sokkal jobb játszópajtásnak bizonyult, mint a Clubman. Utóbbiban érezni, hogy nagy és nehézkes, bár az ALL4 szebben hozta ki a kanyarokból, mint ahogy az elsőkerekes Cooper jött. Egy sperr-diffi hiányzik az elsőkerék-hajtáshoz, de persze így is olyan súlyelosztást kapott, amivel megvan az a híres gokart-érzés. Féktávokon kisebb farlöttyintéssel lehetett a kanyarra fordítani, kigyorsításkor pedig minimális volt az alulkormányzottság, többek között az ESP-nek is köszönhetően. Az egész pikantériáját a gázelvételkor és váltáskor megszólaló különböző durrogások és sziszegések adják meg, amik nélkül nem is lenne teljes az összkép.

Végül a karórák szerint a legmagasabb pulzusszámom 84 volt, bár én láttam 100-at is menet közben. Még az elégetett gumimennyiséget is megmérték a világ legjobb edzőnapján, én mindössze 0,25 mm-t fogyasztottam, ami a kollégák adatait látva nem is olyan rossz. Pedig én is próbáltam a kisautó és a crossover határait feszegetni a versenypályán. Persze mindegyik MINI John Cooper Works modellel jót lehet játszani, ezekkel az üde színfoltokkal elképzelhetetlen, hogy az utazás egyetlen percét is unjuk. Épp ezért nagy öröm, hogy szinte a teljes palettát megszakérti a John Cooper Works csapata is, és szinte almárkának növik ki magukat az egyszerű tuningcég skatulyából. Úgy tartja a mondás, hogy egyszer mindenkinek kell egy MX-5. Én most ezt azzal pótolnám, hogy egyszer mindenkinek kell egy Cooper JCW is mellé. Számomra mindig ő, tehát a miniautó/kisautó marad a valódi MINI.