Jobb használhatóság, kevesebb stílus – 50 éves a T2

Bár most csak a második generációs Transportert ünnepeljük, muszáj megemlíteni, honnan is indult a nem mindennapi történet. A Bogár gyártásakor derült fény az igényre, miszerint valamivel mozgatni kell az alkatrészeket a gyártósoron, ekkor született meg a Transporter szellemi elődje, a Plattenwagen, ami abban a formában és konstrukcióban nem kerülhetett volna utcára. Bogár alkatrészekből állt, egy rövidített padlólemezen az első és hátsó felfüggesztést használták föl, valamint persze a léghűtéses bokszermotort. A Plattenwagen viszont nyitott volt, ráadásul a kormány és a vezetőülés a hátuljára került. Az ötlet nem volt rossz és a Bogár mellé 1950-ben meg is érkezett az áruszállító, később pedig a buszkivitel is.

A T1 stílusa örök, a finom részletek nem csak a márkarajongók szívébe lopják be magukat, hanem mindenkiébe.

Sajnos nincs ez így a második generációval, ám a T2-t sokkal inkább szerették azok, akiknek dolga volt vele.
A konstrukció nagy része hasonló, ám az 1967-ben érkező T2 sokban különbözik elődjétől. A farmotoros elrendezés maradt, ám a futómű változott, hátul ferde lengőkaros, modernebb fejlesztés váltotta a korábbi megoldást.

A léghűtéses bokszermotor itt már 1600 köbcentis volt, első körben 48 lóerővel.

Később számtalan újabb és újabb fejlesztésű léghűtéses bokszer került a hátuljába 1,7, 1,8 és 2,0 literes lökettérfogatban is, ám utóbbit csak az amerikai és brazil piacra gyártották Dél-Amerikában. Modernizálták az elektronikát, a 12 Voltos rendszerhez nem passzoltak a korábbi alkatrészek, így szinte mindenből újat fejlesztettek hozzá. Az amerikai modelleken már 1975-től elektronikus vezérlésű Bosch befecskendezőket alkalmaztak, a kétliteres motorok pedig '78-tól hidraulikus szelepemeléssel működtek.
Külsőleg is rengeteg a különbség az első generációhoz képet. Használhatóságát több fontos újítással tették könnyebbé, ilyen például az oldalsó tolóajtó. Ezt a megoldást a mai napig alkalmazzák és nem valószínű, hogy el fog tűnni. A korábbi kétfelé nyíló szekrényajtós megoldással szemben az az előnye, hogy szűk helyre parkolva is ki lehet nyitni teljesen. Ezért volt többek között a terroristák kedvence is, de ne felejtsük el az elhúzható harmonikatetőt sem, hiszen a Vissza a jövőbe filmben épp azon keresztül sorozták Dokit és Martyt a líbiaiak. A tolóajtó mellett a kilátás volt az egyik fontos szempont, az osztott, síküveges első szélvédőt "panoráma" üvegre cserélték, vagyis egyetlen darab hajlított üvegből készült a szélvédő.

Javult a kilátás, de a korábbi verziónál a szellőzés miatt nyithatóak voltak a szélvédő üvegei, ezt a T2-nél az ajtók lehúzható ablakaival pótolták, korábban itt csak egy kis tolóablak volt.

A T2 utastere is modernebb lett, kapott rendes műszerfalat és kényelmesebb üléseket, bár ekkor sem a komfort, hanem a használhatóság volt a cél. 1971-ben érkezett az 1,7-es léghűtéses motor - Európában opciósan, Amerikában viszont az 1,6-ost váltotta. Ehhez már automata váltó is kérhető volt, azzal 63, kézivel pedig 67 lóerős teljesítményt nyújtott. Egy évre rá érkezett a ráncfelvarrás, ami tulajdonképpen kimerült abban, hogy az első irányjelzőket feltolták a levegőbeömlő rács mellé a szélvédő alá. Különös funkciója nem volt, viszont jelentősen változtatott kinézeten, így aki komolyabban beleássa magát a T2 beszerzésbe, az inkább az alsóindexes verziót keresi, talán mondani sem kell, hogy jóval ritkább, mint a frissített. Emellett kisebb lett az első embléma és szögletesebbek a lökhárítók.
A T2 biztonság szempontjából is a '60-as évek vonalát követte a gyártás befejeztéig. Az akkori lehetőségek és szabályozások szerint a radiál gumik és az ütközés erejét valamelyest elnyelő gyűrődőzóna jelentették a biztonságot és a gyártása is csak azért folyhatott 2013-ig, mert a brazil szabályozások csak ekkor írták elő az ABS és a két légzsák kötelező meglétét. A T2 ekkorra már kicsit átalakult, 10 centivel megemelték a tetőlemezt és a modernebbnek tűnő megjelenésért műanyag hűtőmaszkot kapott. A mexikói, brazil és dél-amerikai piacra készülő T2 1,8-as vízhűtéses motorral is készült, az utolsó széria farában viszont a helyi kompakt Volkswagen Golból származó 79 lóerős 1,4-es nyolcszelepes dolgozott, ami rendkívül sikeres volt, hiszen etanol üzemű is készült belőle 82 lóerős változatban.

A T2-ből 12 éves pályafutása alatt több mint 2,5 millió példány gurult le Hannoverben, de a gyártás Brazíliában 2013-ig tartott.