Jelentősen megdrágulhatnak a kínai autók az EU döntése miatt

Beváltotta a fenyegetését az Európai Unió: extra adókat vetnének ki a kínai villanyautókra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már a jövő hónaptól életbe léphet az EU döntése, amelynek értelmében a Kínából importált autókra extra adókat vetnek ki. Hosszú távon az európai gyártók is sokat bukhatnak a döntésen.

Régóta fenyegetőzött az Európai Unió, mostanra viszont valósággá vált, extra adókat vetnek ki a Kínából érkező villanyautókra. A bizottság szerdán értesítette az autógyártókat, hogy a már életben lévő 10 százalékos import adón túl akár további 38,1 százalékot is kötelesek lehetnek befizetni. A helyzet furcsasága, hogy messze nem egységes a "büntetés", ugyanis még a kizárólag kínai kézben lévő márkák között is akad különbség. A legrosszabbul az MG-t is birtokló SAIC konszern járt, ugyanis nekik 38,1 százalékot kell pluszban fizetni, a többek között a Volvót és Lotust is magába foglaló Geelynek 20 százalékot, míg a BYD-nak 17,4 százalékot. A közlemény külön kiemeli a Teslát, amely kapcsán kifejtik, egyedi, külön kalkulált tarifát állapítanak majd meg esetében. Az eredendően amerikai márka Sanghajból importálja Európába a Model 3-at.
Hirdetés
Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint a különadók mértékét annak függvényében állapították meg, hogy az adott gyártó mennyire volt együttműködő a vizsgálódások során. Ennek tudatában nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a SAIC nem igazán örült az EU túlzott érdeklődésének, míg a BYD valamivel több hajlandóságot mutatott a kooperációra. Az említett márkákon túl a Kínában készülő, és a vizsgálatot segítő gyártók 21 százalékos adót kötelesek fizetni, míg az ellenállók a SAIC-hoz hasonlóan 38,1 százalékosat. Az EU a különböző autóipari vállalatok tanulmányozása során a kínai kormánytól való függésüket igyekezett feltárni, és ennek fényében védeni az európaiakat a túlzottan olcsó, óriási állami segítséggel előállított elektromos járművektől. Igaz, ez a vizsgálat még nem ért véget, várhatóan októberben zárul le.
A lépést a Kínai Autós Szövetség is kommentálta, mint mondta General Cui Dongshu főtitkár 20 százalék körüli büntetőadóra számítottak, ez pedig nem fogja túlzottan befolyásolni a működésüket. Ezzel szemben az európai gyártók, különösen a németek hangosan kritizálták a fejleményeket. A Mercedes, a BMW és a Volkswagen is profitjának jelentős részét ezen a piacon szerzi, és most attól tartanak, hogy az ázsiai országban is hasonló retorzióval válaszolnak az EB szankciójára. De Svédországban sem túl boldogok, hiszen a Volvo európai részlegének vezérigazgatója, Bjorn Annwall arról beszélt, az emberek nem fognak még ennél is többet fizetni az elektromos autókért, az áremelés viszont a Kínában gyártott modellek esetében elkerülhetetlennek tűnik.
Hirdetés
A Volvo az EX30-at gyártja Kínában, a BMW az iX3-at, az összes elektromos Minit, a Mercedes a Smart modelleket, míg a Renault a Dacia Springet, jelen állás szerint pedig ezek is beleesnek az Európai Bizottság által meghatározott szabályozásba, így az öreg kontinens gyártóinak is extra adót kellene fizetnie ezen járművek után, ami éves szinten több milliárd eurós többletkiadást jelent, bár még így is jóval kedvezőbb elbírálásban részesülnének mint a minden aspektusból kínainak minősített autók. A megbeszélések még zajlanak, de ha ezek nem vezetnek eredményre akkor az új rendszer július 4-étől léphet életbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Jelentősen megdrágulhatnak a kínai autók az EU döntése miatt

  • 2024.06.14. at 14:26
    Permalink

    Csak hogy jól értem-e:
    Ezek a vámok minden márkára érvényesek, tehát a kínából behozott EX30 esetében a Volvo (végső soron a Geely) de éppúgy a BMW által behozott kínai gyártású modellekre is.

    Amennyiben a gyártás az EU ban zajlik, akkor viszont nem kell fizetniük, jól értem?
    Tehát a majd valamikor felépülő BYD gyárból érkező, nagyobb részben uniós alkatrészeket tartalmazó BYD modellkre pl csak a sima 10%-os vám érvényes?

Vélemény, hozzászólás?