Jegyezd meg, egy tömeggyártású Toyota vagány is lehet!

Olyan mutatós lett az új Toyota Auris, hogy azt nehéz elhinni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ötajtós formája már készen van, a kombin még dolgoznak, ősszel azt is megmutatják, de az új Toyota Auris hajtásláncaival fogja leiskolázni a konkurenseit.


Ha Toyota, akkor hibrid, ha hibrid, akkor Prius, hiszen az volt a világ első nagy sorozatú hibrid modellje, már több mint 20 évvel ezelőtt. A második generációs Prius Év Autója is lett, de igazi tömegmodellbe mégis az Auris hozta a hibridtechnológiát, még első generációjával, pontosabban annak frissítésével. Aztán a második generációs Auris 2012-ben már rögtön hibridként is debütált, s esetében a hibrid és a hagyományos hajtásláncú (benzines és dízel) verziók csomagtérmérete nem különbözött. Most pedig - mint arról már beszámoltunk- úgy debütált a harmadik generációs Auris, hogy belőle már kétféle hibrid is lesz, dízel pedig nem.
Hirdetés

Magyarán a Toyota a takarékos üzemre optimalizált hibrid mellett a dízel kiváltására hoz egy izomhibridet, 2,0 literes szívó benzinessel és 180 lóerős rendszerteljesítménnyel. Ha a hibridek megbízhatóságából és étvágyából indulunk ki, a csúcs Auris "mindenvivő" lesz, ráadásul egy elég vonzó, vagány formában. Benne van a C-HR extravaganciája, de épp csak annyira, amennyi egy tömegmodell esetén még nem fájó. Így elmondható, a harmadik generációs Auris, ami a Prius IV-hez és a C-HR-hez hasonlóan a Toyota TNGA moduláris platformjára épül, nem csak technikájával, dizájnjával is komoly előrelépés.

A C-HR után mondjuk nem is meglepő, az is ütősre sikerült, s úgy néz ki, ez most végigvonul a palettán, például a most debütált friss Aygo is látványosan vagányabb lett. Meg persze jobb zajszigetelésű és átdolgozott motorjának köszönhetően még kedvezőbb fogyasztású is, vegyes értéke mindössze 3,9 l/100 km; ez olyannyira szerény, hogy Aygóból nem csupán dízel, hibrid sem várható. Hogy mikor jön az első Toyota, amiben már nem is lesz benzinmotor? Már itt van, Mirainak hívják, de persze a Toyota sem csak az üzemanyagcellás autóban látja a jövőt, szilárdtest-akkumulátoros villanyautója a korábban ígértnél korábban, akár kevéssel 2020 után is megjelenhet a pletykák és a látott tanulmányautók szerint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?