A második generáció ugyancsak egy vagány crossovernek ígérkezik, a siker nagyjából garantált
Nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legvagányabb Toyota született meg 2016-ban a C-HR személyben. Az elmúlt hét évben sokat csilingelt a kassza a crossovernek köszönhetően, így a folytatás nem maradhatott el.
Több részlet is visszaköszön a tanulmányautóról, ez még az álca ellenére is látható
A Toyota mérnökei alaposan álcázták a prototípust, azonban több részlet így is kivehető. A maszk kialakítása és a “C” betűt formázó fényszórók a tanulmányautón (és a friss Priuson) is megjelentek, a jelenlegi modellel szemben a hátsó kincsek a megszokott helyre költöztek. A hátsó is változott, új elem a hangsúlyos légterelő-lámpa egység, aminek kezdeménye már az elődön is megjelent. Hiába a megtévesztő álca, az előd íves vonalakkal tarkított karosszériáját élekkel tagolt forma váltotta, maga a koncepció viszont változatlan.
A törésekkel megspékelt tetőspoiler is megjelenik a szériaváltozaton
A Toyota egyelőre nem sok mindent árult el az új modellel kapcsolatban. A japánok tágasabb belteret ígérnek a nagyobb tengelytávnak és a rövidebb túlnyúlásoknak köszönhetően, a hibrid hajtásra pedig nem elegáns fogadni, de csak azért, mert biztosra nem illendő. A modell megjelenése nagy valószínűséggel még az idén várható.
Kijjebb tolt kerekeket és több teret ígér a Toyota, a modellt Franciaországban fejlesztették
Japánban tesztelik német rendszámmal? ??