Japán támogatással, Amerikából jön a robotpostás
Robotpostást fejlesztett a Toyota által felkarolt Boxbot
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Eddig csendben tevékenykedett, ám komoly jövő vár a Boxbot nevű start-up cégre, amely automatizált kézbesítőrendszert mutatott be Kaliforniában.
A Boxbot feltételezései szerint az elkövetkezendő 10 évben még több csomagot, mint személyt fognak szállítani az önvezető autók. Robotpostásuk még kapott vezetőfülkét, de sofőr nélküli üzemre tervezték. Hajtása elektromos, így helyi emissziót sem termel
A Boxbot koncepciója szerint helyi elosztóközpontokba szállítanák a várhatóan kiszállítandó árukat, melyekből már az önvezető autók vinnék azokat a fogyasztókhoz
Összesen 7,5 millió dolláros finanszírozással indult neki a Boxbot a fejlesztésnek, és idén júniusban bebizonyosodott, hogy a Toyota AI Ventures helyesen döntött: az Oakland városában működő cég képes volt újraértelmezni a friss területnek számító, ám ennek ellenére máris sablonos megoldásokban gondolkodó last mile műfajt. A cég ugyanis integrált rendszerként fejlesztette ki a leginkább építőkockából összeszerelt, játékautóra emlékeztető autonóm kézbesítő járműveket, valamint azokat a teljesen automatizálva működő regionális logisztikai központokat, amelyeket elképzelésük szerint sűrűn lakott negyedek közelében telepítenének. Ezekbe a központokba nem a megrendelés beérkezésekor szállítanák ki az árut, hanem még azt megelőzően: a kereskedők a várható fogyasztói érdeklődést felbecsülve előre, nagy mennyiségben juttathatják el ide termékeiket. Ez költséghatékonyabb és gyorsabb végső kiszállítást tesz lehetővé, ami piaci előnyt jelenthet az olyan, ma már hagyományosnak számító internetes kereskedő-óriásokkal szemben, mint az Amazon.
Ha már elhagyható lesz a sofőrfülke, a robotpostás helykihasználása tovább fokozható lesz
A koncepció megvalósításához elengedhetetlen területi központok létesítése jelentős beruházást igényel. Ennek érdekében a Boxbot az Egyesült Államok egyik legnagyobb csomagszállító logisztikai vállalatával, az OnTrac szervezettel működik együtt, saját technológiáját az OnTrac meglévő infrastruktúrájára építve.